alleviate | dnf (infinity trilógia I.)

XV. ☽ mind is a prison ☽

g e o r g e

Dream olyan meggyőződéssel ejtette ki a szavakat a száján, hogy egy pillanatra én is elhittem neki, amit mond. Velem szemben ült a hideg földön, miközben darabokra hullott az egész világom. Biztos voltam benne, hogy May sosem fog megbocsájtani nekem, de... Dream annyit bizonyított már nekem, hogy lassanként el mertem hinni, hogy ő tényleg mindig itt lesz majd mellettem.

- Én is szeretlek – mosolyogtam rá. Nem szerettem ezeket a nagy szavakat. Dream azonban sosem értett félre. Mindig tudta, hogy egy-egy szavam pontosan mit jelent, így nyugodtan használtam vele ezeket. – És köszönöm, mindent – fagyott le a mosoly az arcomról. Ez életem legkeményebb pánikrohama lett volna, ha a fiú nem szorít magához és segít nekem, ebben biztos voltam.

- Természetes – mosolyodott el először, amióta kint voltunk. Néha el sem hittem, hogy tényleg itt van velem. Ez is egy ilyen pillanat volt. Mélyen a szemébe nézve merengtem a tényen, hogy átrepülte értem a fél világot, mikor megrezzent az ölemben a telefonom. Azonnal felkaptam azt.

„megtaláltam. naygon szarul van, de rendben lesz"

„vigyázok rá"

„köszönöm, Will"

„jövök neked vagy százzal"

Én nem mertem utánamenni. Sejtettem, hogy csak kiabálás és vita kerekedne belőle, Will azonban... May bízott benne. Kedvelte őt. Ezt a vak is látta, ahogy azt is, hogy Will is törődött a lánnyal. A beszélgetésünkkor adott reakciói biztosítottak arról, hogy jobb helyen nem is lehetne May, mint mellette. És bár nehezemre esett ezt elfogadni, erőltettem magam, hogy ne tegyek semmiféle megjegyzést.

- Megvan May, Will vele van – sóhajtottam egy hatalmasat és örömömben megöleltem Dream-et, aki nagyokat pislogva nézett rám. – Baszki, te ennyire részeg vagy? – nyitottam ki végre a szemem. Eddig nem foglalkoztam vele, de most egyből észrevettem, hogy még csak egyenesen sem tud nézni a srác. – Hogy a francba voltál ilyen összeszedett?

- Pánik? – tippelt. – Nem akartam, hogy velem kelljen foglalkoznod – vont vállat hanyagul, majd előkapott egy üveg sört valahonnan. – Ünnepeljünk?

- Aha – biccentettem a megkönnyebbülésről kábultan. – Én valami keményebbet akarok – álltam fel a földről, és egyből a konyhába mentem. Dream és én a következő negyed órát megállás nélküli ivással töltöttük.

- Fúj, Dream, nehogy idehányj! – sikított nőies hangon Ranboo, és szó szerint a konyhába lökte a fiút a nappaliból. Én épp egy sört húztam le versenyezve Ponkkal, mikor Dream atomrészegen megérkezett a padlóra. – Valaki vigye ki, rosszul vagyok már csak attól is, ha ránézek – öklendezett a fiú látványosan. Hirtelen mindenki eltűnt a konyhából, egyedül maradtam Dreammel. Sóhajtva kaptam fel egy üveg bort, és vakartam fel a srácot a földről.

- Gyere, levegőzünk – intettem neki, mintha látna valamit. Totál elázott ebben a pár percben, amit bent töltöttünk.

- Nem akarok. Forog a föld – engedte el magát, majdnem mindketten anyám virágágyásában kötöttünk ki. Baszki, anya. Ha Dream itt fog hányni, biztos, hogy mindent fel kell takarítanom. Két lehetőség maradt – a wc, vagy hogy elmegyünk sétálni. Az ajtóban állva magam felé fordítottam Dream fejét.

- Tudsz sétálni? – betűztem neki lassan a szavakat. Mintha egy óvodással beszélgetnék, amit a srác válaszai is megerősítettek.

- Nem – nyögte. – De nem is akarok – húzta fel az orrát. – Le akarok feküdni.