Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

Casso-s különkiadás/2

03.16.
- Viszlát – köszöntem a portásnak, ahogy leléptem a suliból, vééégre baszki, és ez az örömöm kábé addig tartott, amíg nem csapódtam oda a többiekhez.
Azért jobb látványok is fogadtak már az életemben annál, mint hogy azt a csajt lássam a haverjaimmal, a barátnőmmel és az ő barátnőivel, akivel megcsaltam a barátnőmet részegen, vagy minimum csak hagytam, hogy rám nyomuljon, és aki mellesleg még crushol is, a barátnőm gyerekkori legjobb barátnője és a tesóm exe is.
Szóval, hogy konkrétan bárkivel szívesebben futottam volna össze, mint vele. A kurva életbe már.
- Helló – köszöntem neki, csak lazán, nem most volt kedvem tíz nap után benézni a fennti sztorit.
- Szia – mosolygott rám, majd odalépett hozzám és megölelt. Mi a fasz? – Jó a pulcsid.
Na, kábé itt lett elegem a mai napból, de komolyan.
Legjobb, ezután elmentünk kajálni, és mit csinál a csaj, baszki? Beül mellém.
Ilyen nincs, geci.
Inkább nem is néztem Lenire, lehet, csak én gondoltam túl paranoiából, de tuti, hogy már itt beindultak a sejtései, akkor is beindulnak, ha semmit nem csinálok, nemhogy most, főleg, hogy Márti konkrétan le se szállt rólam végig.
Második legjobb, Leni elment Enikővel mosdóba, vagy hova, és azzal, hogy már nem ült velem szemben a barátnőm, ez ilyen jelzés lehetett Mártinak, vagy fogalmam sincs, hogy akkor lehet nyomulni.
- Valaki cserél velem krumplit? Nekem túl sok van – szólalt meg Márti, majd rámnézett – Casso?
- Nem, kösz.
- Mi az, hogy sok sült krumpli, hülye vagy? – nézett rá Laci röhögve.
- Nem, csak Németországban élek, és nonstop krumpli van – válaszolta Márti.
Oké, akkor egyen nonstop krumplit tőlem kicsit messzebb, felőlem aztán annyi krumplit eszik vagy nem eszik, amennyit akar, csak ne itt, baszki.
- Hallod, Sasa, ez jóóó – nézett a tesóm Sacira, akitől vitt már egy adag rizibizit – Nekem ez hogy nem tűnt fel a pultnál?
- Nem tudom, pedig ott volt azok mellett, amit Casso is eszik – mutatott a tányéromra.
- És nem rizibizit vittél? – kérdezte Ricsi szórakozottan, mire elröhögtem magam.
- Sose tudtam választani – néztem vissza rá, ami full belső poén volt, Ricsi röhögött is egyet, az egészben az volt a gáz, hogy Márti is nevetett, de hogy min?
Ja, amúgy nem csak nevetett, konkrétan megsimította a combomat az asztal alatt, mire ránéztem, ő meg értette az utalást és elvette a kezét.
Ez így mi a faszom már?
És a harmadik legjobb, Leni, Ricsi, Saci, Márti és én egy irányban indultunk haza.
Akkor lett cringe a dolog, amikor Ricsi és Saci közben másfelé kanyarodtak le, ott konkrétan agyfaszt tudtam volna kapni.
- Egyébként láttam a repülős képedet Instán, tök jó lett – mondta Leni Mártinak.
Aha, én is láttam, majdnem kettétörtem a telefonomat tőle.
- Akartam is kérdezni, nyaralni voltatok, vagy...? – kérdezte Leni, mire Márti egy másodpercre rámnézett.
- Neeem, csak egy hétvége volt. Szlovéniában.
Erre meg Leni nézett rám. Basszameg, össze fogja rakni.
Okos lány, nagyon hajlamos a féltékenységre és nonstop filozofál az összeesküvés-elméleteken, ebből a kombóból nagy eséllyel kurvára rosszul fogok kijönni.
- Mikor voltatok? – kérdeztem Mártitól, hogy mentsem a menthetőt.
- Még februárban.
Azért lepergett az életem a szemem előtt, nem fogok hazudni.
Kurvára el kellett volna mondanom, baszki, ez minden egyes nap egyre szarabb így.
Nemsokára Lenit felhívta Ilus, az anyja, úgyhogy hátrébb húzódott, én meg ottmaradtam Mártival.
- Oké, akkor ezek szerint nem mondtad el neki – állapította meg Márti halkan.
- De, baszki, élménybeszámolót is tartottam neki, szerinted?
- Miért vagy ilyen bunkó? – nézett rám pislogva.
- Mert, mire számítottál?
- Nem tudtam róla, hogy rosszban vagyunk - jegyezte meg, mire feszülten elnevettem magam. Ez kész - És nem erről van szó, csak fura, hogy amióta kijózanodtál Szlovéniában, azóta ilyen vagy velem, azért, mert te hagytad, hogy részegen nyomuljak rád, most meg mert te nem mondtál neki semmit. Tulajdonképpen rám haragszol, amiért elszúrtad, vagy mi?
- Mi van? – röhögtem el magam feszülten újra – Ez így honnan?
- Csak feltűnt. Mert egyébként azok előtt, amik voltak, semmi bajod nem volt velem, simán haverkodtál velem, aztán túlmentünk, amikor már mindketten ittunk, és azóta ilyen vagy.
- Csodálod?
- Nem, csak ne rajtam vezesd le.
Ez hülye.
- Mi a szar, Márti, normális voltam veled, te kezdtél el megint nyomulni, de legalább most viszont a barátnőm előtt, ne nézz már full hülyének – közöltem, mire nem mondott semmit, én pedig hátrapillantottam, hogy Leni még mindig telefonál-e – Alapból nem vágom, úgy csinálunk, mint ha csak az én barátnőm lenne, téged amúgy rohadtul, egyáltalán nem zavar, hogy nyomulsz a barátjára? Csak úgy kérdezem.
- És már megint rám mutogatsz!
- Mert te kezded ezt az egészet, baszki, már vagy másodszorra, de lehet megvan az három is. És mielőtt újra megpróbálnál felbaszni, nem, nem csak téged hibáztatlak, ha csak téged okolnálak, már elmondtam volna neki és nem ölelgetnéd, meg mennél át hozzá ma este. Amúgy nyugtass meg, hogy ilyenkor azért te is szarul érzed magad egy kicsit, csak mert én kurvára.
- Igen, rosszul érzem magam, megnyugtattalak?
- Akkor oké, tegyük félre Szlovéniát, bebasztunk, elbasztuk, de akkor most mi a faszomért nem állsz le? De komolyan. Szívességet tennél.
Márti erre szintén nem válaszolt.
- Mármint, és ezt ne vedd magadra, vagy felőlem veheted, de... - folytattam elröhögve magam – Ha a helyedben lennék, és részegen rányomultam volna a legrégibb, meg az egyik legjobb barátnőm barátjára, és titkolnánk előle, emiatt mondjuk alapból el tudnám ásni magam, de legalább amikor meg legközelebb összefutunk, a lehető legtávolabb maradnék a barátjától, egy, tudod, elvből, meg ilyenek, de mondjuk akkor is, ha nem velem csalták volna meg a barátnőmet, kettő, hogy legalább az esélyt se adjam meg, hogy lebukjunk, és szarrá törjük azzal, ha megtudja. Csak mondom. De amúgy fasza, hogy ezt mondanom kell, németben van valami antierkölcs órád, vagy mi?
- Oké, én meg ha a helyedben annyira odalennék a barátnőmért, nem haverkodnék a legrégibb barátnőjével, nem innék vele, nem hagynám, hogy nyomuljon és én se nyomulnék rá, pláne nem titkolóznék előtte. Mivel vagy jobb nálam?
- Most akkor amúgy ki mutogat kire? Már nem rosszból.
- Mert szerinted én nem érzem rosszul magam emiatt az egész miatt?
- Nem úgy tűnik – mondtam röhögve.
- Alsós korom óta a barátnőm, már attól rosszul éreztem magam, hogy érdekelni kezdett a barátja.
- És a nagy bűntudatban rá is nyomulsz, az a biztos? – nevettem el magam értetlenül. Tiszta hülye a csaj, komolyan. – Az úgy szép.
- Mert részeg voltam! Szlovéniában eredetileg csak beszélgetni akartam.
- Ugyanezt csinálod józanon, ne bassz már fel, csak éppen nem kezdesz el vetkőzni előttem, meg az ölemben fogdosva könyörögni, hogy szívjam ki a nyakad, meg hogy smároljalak le. De amúgy kibaszottul ugyanúgy folytatod, igen, amúgy alapból tényleg semmi bajom nem volt veled még szlovén előtt, a haverkodással se, azóta oké, felfogtam, hogy nem csak simán bírsz, hanem valamikor belém estél, az exed tesójába meg a barátnőd barátjába, egészségedre, esküszöm, elhiszem, hogy szar, de ez legyen már csak a te problémád, nem az én bajom, nekem az a bajom, a kurva nagy bajom, hogy megcsaltam a barátnőmet a barátnőjével, hogy már vagy két hete kamuzok neki, mert volt egy gyenge pillanatom, amikor először hazudtam, és hogy rohadtul esélyes, hogy haragudni fog, mondjuk előre örülök, ha csak haragszik, baszki, hogy szét fogom törni, már előre látom, nekem ez a bajom, hogy így elbasztam, hogy ilyen helyzetben vagyok, és hogy milyenbe kerülhet ő miattam, ez a bajom, mert ő érdekel, és őszintén leszarom a te problémáidat, más élethelyzetben lehet még sajnálnálak is, vagy mit tudom én, de most komolyan leszarom. És ja, lehet, bunkó vagyok, most ölelgesselek meg, szívjam ki a nyakad másik oldalát is, hogy szimmetrikus legyél, vagy mi a szar?
- Nem, én se akarom, hogy kiderüljön!
- Mert mit csinálnál, ha nem zavarna, ha kiderül, lekapnál Leni előtt, aztán nyomnál neki egy story time-ot, vagy mi? – röhögtem el magam hitetlenül.
- És szerinted az nem lett volna ugyanolyan feltűnő, ha most hirtelen kerülni kezdtelek volna?
- Az lett volna nem feltűnő, basszameg, ha úgy viszonyulsz hozzám, mint az egyik legjobb barátnőd barátjához, normálisan, vágod, mint két ember egymáshoz, megvan, hogy nem csak két véglet létezik?
- Oké, elszúrtam, értem! – védekezett – Hidd el, hogy alapból nem volt terv túllőnöm, nem akarom, hogy kiderüljön.
- Leszarom a terveidet, Márti, kurvára nem te veszíthetsz többet kettőnk közül, de legalább te kezdted ezt az egészet.
- Ez nem igaz.
- Mert én kezdtem, vagy mi?
- Nem, az nem igaz, hogy többet veszíthetsz, mint én – pontosította.
- Amúgy ez valami kihívás, hogy bassz fel minél többször?
Imádom az ilyen beszélgetéseket.
Ja, nem.
Leni nemsokára lerakta a telefont és visszajött közénk, majd a házunk előtt elköszöntünk, és kiszakadhattam a témából egy kicsit.
A helyzet konkrétan szar. Az egész egy nagy szar, elbasztam és el is fogom baszni.
Esküszöm, minden rohadt nap egy hajszálnyira vagyok attól, hogy fogjam magam és odamenjek hozzá, figyelj Leni, beszélnünk kéne, hallgass végig, ne haragudj, de már el van baszva ez az egész, ha most elmondom, miért nem mondtam eddig, miért kamuztam eddig, miért csak akkor mondom, amikor már necces lett volna, ha meg nem mondom, akkor minden megy tovább, rosszabb esetben megtudja, mégrosszabb esetben nem tőlem, és akkor ugyanez.
Nem tudom, ez az egész egy nagy szar, az az egyetlen dolog forog kockán jelenleg, amit a legbiztosabbnak akartam betudni, amióta csak van az életemben.
A kurva életbe is.
Nem csoda, hogy egyből úgy nyitottam a szobámban, amikor hazaértem, hogy az első dolgot nekivágtam valaminek, ami a kezembe került, aztán leültem a kanapéra, beletúrtam a hajamba, és feltettem magamnak ugyanazt a kérdést hatszázadszorra is, hogy most mi a szar legyen.
Na, hát kábé addig tartott ez a meditatív időelbaszásom, amíg a húgom nem hívta be hozzánk a barátnőmet Mártival.
Ilyen nincs, baszdmeg.
Nem az, Lenit, ha a hajnal közepén kelt fel és gyökér meséket nézet velem is szívesen látom, bármennyit elvagyok vele, csak... hát ja.
Amikor a szobámból meghallottam a hangját lenntről, igazából alig hallottam belőle valamit, csak felismertem, de mivel úgy volt, hogy otthon lesz Mártival, azt hittem, csak behalluzom, mindegy, azért lementem, hogy most akkor mennyire vagyok hülye, semennyire, ott ült a kanapén a húgommal, Márti meg valahol máshol volt a házban, de a táskája a nappaliban volt, szóval tudtam, hogy itt van ő is.
- Nem volt végül kulcsod, mi? – kérdeztem a barátnőmtől, ahogy észrevett, amikor odamentem hozzájuk.
- Miért lett volna? – nevette el magát Leni.
- Én hívtam be őket – szólalt meg Lotti.
Ezt mondjuk kitaláltam magamtól is.
Lenivel ketten maradtunk, mert a húgom lelépett, és nem lehetett valami nyugodt, mármint Leni, felismerem már, és nem is emlékeztem, milyen szar is ezt felismerni.
Megkérdeztem, mi van vele, persze nagyjából vágtam, és utáltam is, de közben azért leültem mellé.
- Ideges vagy? – kérdeztem, ahogy átöleltem a derekát oldalról és megsimítottam a combját.
Nekidőlt a vállamnak.
- Nem, nem vagyok – szólalt meg - De az tény, hogy jobb kajáláson is voltam már, jobb hazautam is volt a mainál, és előreláthatólag a legjobb délután és legjobb este-rekordomat se ma fogom megdönteni – tette hozzá.
Ha nem tehetnék róla is szar lett volna ezt hallani, de így...
- De mindegy, hagyjuk – zárta le a témát – Egyelőre beérem azzal, hogy ez a perc legyen a délutánom fénypontja – mondta, majd hozzám bújt, én pedig megsimogattam.
Tényleg nem akartam ezt ennyire elbaszni, és most, hogy ez így már kezd egyre neccesebb lenni, most már legalább ezerszer jobban tartok mindentől, mint eddig.
Nem akarom megbántani, komolyan.
Ha valakit, őt aztán tényleg rohadtul soha nem akarnám megbántani, azt se akarom hagyni, hogy más megbántsa, nem is sejti, milyen hatással van rám, pont azért szarakodok ennyit, mert kibaszottul nem akarom elveszíteni, jobban szeretem annál, mint hogy leszarjam a következményeket és az érzéseit, és mint már annyiszor az életemben, odaálljak, és problémázás nélkül elmondjam, "majd valahogy lesz" alapon, mert ez a legegyszerűbb.
Jelenleg, most csak ha belegondolok, hogy hogy nézne rám, ha megtudná, is kiugranék legszívesebben egy kamion elé.
Nem csoda, hogy tíz perc múlva léptem is le inkább.
- Edzeni mész? – kérdezte Márti, amikor összeszedtem rutinból a cuccaimat, és felkaptam a kocsikulcsomat.
Nem, baszdmeg, menekülök.
Kábé olyan öt éve járok kondiba, még amikor vízilabdáztam, kezdtem el mellette haverokkal, hát, már nem most volt, szóval elég őszintén kijelenthetem, hogy már jó sok féle hangulatban edzettem már, amikor egyedül vagyok, de hogy szűkítsük a kört, az olyanokból is elég széles a színpalettám, amikor Leni volt a fejemben.
Mondjuk, amikor szimplán csak boldog voltam, mert bírtam az életem és hálás vagyok, hogy ezt élhetem, tegyük fel, úgy érkeztem meg edzeni, hogy előtte fél órával a barátnőmmel voltam, és amióta elköszöntünk, a fejemben maradt, vagy mondjuk amikor rohadtul fel voltam dobva, mert igent mondott arra, hogy összeköltözzünk, vagy régebben, hogy összejöjjünk, hogy elmenjünk valahova, satöbbi, vagy amikor egyszerűen csak szerelmes voltam, olyan fullosan, rózsaszínen, még az elején, amikor beleestem, és ezer gondolatból kilencszákilencvenkilenc ő volt, hogy rámnézett, hogy milyen cuki, milyen szép, mennyire elhallgatnám órákon át, bármiről is beszél, hogy hogyan szerezhetném meg, miket szerethet, milyen tökéletes lány, mennyire lenyűgöz, a mosolya, ahogy nevet, hogy mennyire adnám, ha lenne most itt egy ember, akivel soha többet nem találkozom és felsorolhatnék neki mindent, amik miatt szerelmes vagyok, sokféleképpen voltam már boldog tőle az évek során, el se tudnám mondani a boldogság összes típusát, amiket megtapasztaltam miatta, és ilyenkor nem is tudok nagyon másra gondolni, nem haladnak tovább a gondolataim - ez még a jobbik része. De mondjuk ott van, amikor össze vagyok zuhanva, és minden egyes másodperccel szarabb, amennyit csak rá gondolok, amikor mondjuk szakítottunk, vagy dobott, miután megcsókoltam, tehát konkrétan elég egyértelműen közöltem, hogy mit érzek iránta, ilyenkor semmi mást nem akarok, csak elterelni a figyelmem, hogy ne emésszen fel annyira, vagy legalább ne itt, ne olyan látványosan, ami tízből kilencszer nem jön össze. Vagy amikor dühös vagyok, mert felbaszta az agyamat, hogy megcsalt a tesómmal, hogy kételkedik bennem, miközben heti kétszer találkozgat egy másik sráccal ketteskében, ölelgeti, hogy már megint hazudik, satöbbi, de az is külön hangulat volt, amikor megtudtam, hogy Zsombival jár, vagy hogy megint érzései vannak Ákos iránt. Most viszont minden felgyülemlett bennem, fel tudtam volna robbanni, tényleg minden egyszerre, rohadt nagy bűntudatom volt, fogalmam se volt, mit csináljak, fel voltam baszva, ideges voltam, utáltam, hogy elbasztam, minden, kurvára minden egyszerre, ráadásul tudtam, hogy ezt az egészet egyébként magamnak köszönhetem, tudtam, hogy mennyi mindent elbukhatok, a lehető legrosszabb végkifejletekbe gondoltam bele, amik az a baj, minden egyes másodperccel egyre reálisabbak voltak, egy kicsit se éreztem túlgondolásnak, úgyhogy összesen annyit tudtam csinálni, hogy ha már fejben nem tudok leállni, fizikailag annyira kikészítettem magam, amennyire csak megy, hogy egy kicsit kiadjam magamból a töredékét annak, amik bennem vannak, és hogy amikor már meghalok a fáradtságtól, legalább arra terelődjön a figyelmem, hogy beledögöljek a hátralévő ismétlésekbe.
Régi, jól bevált módszer, amit ma is kimaxoltam.
Ideiglenesen jó volt, legalábbis úgy éreztem, hogy jobb, aztán persze hazaestem, éjszaka bevágtam magam az ágyamba, és jött megint a nagy kérdés.
Szóval, hogyan tovább?