Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

94. Érzések csapdája

[02.14.]
- Szöszi, ezt már sokszor megválaszoltam - mondta mosolyogva - Érzem, hogy van értelme az életemnek. És te is sokszor megválaszoltad már.
- És mindig igazat mondtam - mosolyogtam - Hát, akkor ennyi volt a kérdéseknek - pillantottam az üres borítékba, majd elvigyorodva megkérdeztem - Nem lehet, hogy a "hozzám jössz feleségül?" cetlit kavarták el direkt?
- De, meg biztos direkt csak a mi borítékunkból. Tuti láttak minket a játszótéren - biccentett szórakozottan a fűzfaleveles eseményre utalva, mire felnevettem, majd közösen összeszedtük a tizenkilenc cetlit.
- Szerintem Angelina Jolie volt - vigyorogtam, ahogy felálltunk a padról, mire rámnézve felnevetett.
Ahogy bementünk a suliba, az aulában kiszúrtam Casso húgát az egyik mellékfolyosó padján, ráadásul nem is egyedül.
- Tippelj, melyik Lesnyák van a húgoddal - néztem Cassora jókedvűen.
- Na jó, én ezt nem - röhögte el magát, majd egyszerre Lotti és Kolos irányába néztünk.
Ekkor vettük észre, hogy Kolos most kivételesen nem fűzi az említett lányt - egyébként Kolos nem az a levakarhatatlanul nyomuló típus, csak nagy az imponálhatnék, de ezt mind megértjük :D -, sokkal inkább tűnt vigasztalásnak.
- Mi a szar - fürkészte Casso a húgát, akin ebben a pillanatban vettük észre, hogy megtörli a szemét, mert sír.
És már mentünk is oda hozzá.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva, ahogy odaértünk, mire Lotti felnézett ránk, majd a bátyjára pillantva kínosan elnevette magát.
Cassonak ebből egyből lejött a dolog, úgyhogy először egy "most ugye ez csak valami rossz vicc?" pillantást idézett a húga felé, hogy cáfolja meg, ami nem történt meg, így Casso feszülten felsóhajtva beletúrt a hajába.
- Bálinttal történt valami? - néztem Lottira, miközben leültem mellé és vigasztalóan megsimítottam a hátát.
- Váratlan fordulat - törölte meg Lotti a szemét feszülten elnevetve magát - Addig adtam neki esélyt, amíg nem derült ki, hogy egyébként folyamatosan megcsalt az utóbbi hetekben, hogy lehetek ekkora...? - temette a tenyereibe az arcát.
Cassora pillantottam, akit látszólag meg se lepett ez az egész, velünk szemben, a falnak nekidőlve fürkészte a mellettem ülő, síró, összetört húgát.
- Most mondj egy okot, Hugi, hogy miért hagyjam életben - jegyezte meg Casso, mire Lotti felnézett rá.
- Tudom, hogy már megint igazad volt, Roli, nem kell mondanod.
- Mert szerinted mondani akartam?
- Hogy derült ki egyébként? - kérdeztem Lottitól.
- Egy barátnőm meglátta mással, szólt nekem, aztán én felhívtam, hogy mi ez az egész, és... így. Megcsaltak Valentin-napon. Jellemző - törölgette a szemeit.
Kolos, mivel már ott voltunk, és talán nonverbálisan Casso is utalt neki egy keveset, nemsokára elment, őt aztán körülbelül egy perc múlva Ricsi váltotta fel.
- Mi van itt? - pislogott Ricsi értetlenül, ahogy ránk talált.
- Bevesztek a megcsaltak-klubba? - erőltetett Lotti magára könnyes szemekkel egy mosolyt.
Ha van még benne egyáltalán hely.
Ricsi összenézett Cassoval.
- Ez most csak egy nagyon szar poén, ugye?
- Nem nagyon - mondta Casso.
- Mi a fasz, kinyírom.
- Ja, én is - biccentett Casso, majd mindkét srác a mellettem ülő lányra nézett.
Szorosan megöleltem Lottit, majd nemsokára elkísértem a mosdóba, hogy helyrehozzuk szegényt.
Úgy sajnálom. :(
- Bocsi, hogy így elszúrtam a Valentin-napi hangulatot, csak... - nézett rám Lotti őszintén, amikor kijöttünk volna a mosdóból.
- Nem, nem, dehogy is! - tiltakoztam a bocsánatkérése ellen.
Amikor visszaértünk a fiúkhoz, Lottit átadtam a bátyjainak egy kicsit, én addig megkerestem Enikőéket és elmentünk közösen büfébe.
Vettünk Lottinak vigasztaló-sütiket. :)
Lotti nem maradt végig a Valentin-napon ezután, elment (nem haza, ott aludni az egyik barátnőjénél), de nem sok mindenről maradt le a távozása után.
Sőt, lényegében a hangsúlyosabb dolgok már lezajlottak, a bál, a kérdések, így a végén már mindig csak buli van, ki is fáradtam a táncban Saciékkal, meg Csengével, úgyhogy Cassoval a bál végezte előtt kicsivel nyugodt szívvel léphettünk le mi is, így pont lemaradtunk az elpakolásról, milyen kár. :)
Február van, ilyenkor öt után már sötétedik, nemhogy este, ráadásul hideg is volt, úgyhogy jobban összehúztam magamon a kabátom.
A suli elé kiérve Casso megfogta a kezem, majd elindultunk haza.
- Sajnálom Lottit - vallottam be őszintén - Tényleg szeretheti, ha ennyiszer esélyt adott neki, és csak most tudott szakítani vele.
Casso egyet értve bólintott egyet.
- És borzasztó volt látni, hogy sír - tettem hozzá, mire felsóhajtott.
- Nekem mondod?
Amikor megérkeztünk hozzájuk, írtam Lottinak, hogy jobban van-e, és azt mondta, hogy jobban, meg igyekszik, úgyhogy picit megnyugodtam, majd már Casso szobájában, levettem az ékszereimet, lemostam a sminkem, összefogtam a hajam, és átöltöztem melegítőbe. Végülis lassan ez már a második otthonom. :)
Olyan kilenc körül lehetett, viszonylag korán volt, úgyhogy még egyikünk se kezdte el az esti programot.
Felálltam Casso mellől a kanapéról, majd előszedtem a telefontöltőmet, és felraktam rá a telefonom.
Casso végigkísért a tekintetével.
- Hogy lesz a holnapod? - kérdezte.
- Négyre megyek be a művházba, úgyhogy ebédre kell hazamennem, hogy mindennel kész legyek. Egyébként előtte szabad vagyok - mosolyogtam rá.
Ezután visszahuppantam mellé, majd keresztben átvetettem rajta a lábaimat és hozzábújtam.
Egy pár másodpercig csak csendben ültünk így, majd ránézve megszólaltam.
- Lehet egy kérdésem? A huszadik helyett.
Casso elnevette magát.
- Tudjuk, mi a huszadik - mosolygott jókedvűen.
- Akkor egy huszonegyedik.
- Oké, legyen.
- Tetszett a történeted a sarokba állításról, meg az ítéleteidről... - kezdtem bele vigyorogva, mire Casso meglepetten elröhögte magát.
- Így megfogott? - kérdezte szórakozottan.
- Felkeltette az érdeklődésem. Milyen voltál gyerekként?
- Ez már a kérdés?
Mosolyogva bólintottam egyet, Casso pedig a kanapé támlájának döntve a fejét, a lábamat simogatva visszaemlékezett.
- Pfú - röhögte el magát, majd belekezdett - Sebezhető voltam, de soha nem mutattam ki, attól gyengének éreztem volna magam, és nem akartam, hogy annak lássanak, mert akkor megsebeznek, megsebződöm, satöbbi, körforgás. Mindenkivel összebarátkoztam, jó, a hülyéket elég hamar ejtettem, de amúgy nagyon haverkodós voltam, egyébként nulla huszonnégyben tele voltam energiával, az összes hülyeséget megcsináltam, amihez kedvem volt vagy láttam benne a kihívást, full bátor voltam amúgy, megszegtem az összes szabályt, és meg is kaptam az összes büntetést, ha elcsíptek, de a legtöbbször legalább megérte.  A női tanárok vagy óvónénik vagy imádtak, vagy idegösszeroppanást kaptak tőlem, mindig ez a két véglet volt. Amúgy apámmal és nagypapámmal imádtam lenni, egy csomó mindent ellestem tőlük gyerekként, jók voltak a sztorijaik, halál jól elvoltam velük is. A húgomat, meg a nővéremet meg egyfolytában zaklattuk Ricsivel. És kisebbként nagy lányellenes voltam, mint kábé az összes srác, aki akkora, mint én voltam akkor. Kábé ennyi - zárta la, én pedig mosolyogva hallgattam. Őszintén, ez alapján nem sokat változott. Na jó, a lányokat talán sikerült megkedvelnie :) - Te?
- Képzelj el sokkal labilisabbnak érzelmileg, bizonytalanabbnak és csendesebbnek.
- Kitalálom, már akkor is mindig mindenkin segíteni akartál.
- Igen - nevettem el magam őszintén - Imádtam törődni másokkal, az anyukás játék volt a kedvencem, már ha bevettek és nem külön rajzolgattam az óvónénivel.
Nem tudta elkerülni a figyelmem ez alatt, ahogy Casso közben, persze figyelt rám, de végig simogatott, a combomat, a vádlimat, valószínűleg oda se koncentrálva a mozdulataira, csak úgy. Ahw. <3
A kezei, az ujjai gyengéden értek hozzám, csak a melegítőm anyagán át éreztem a simításait, de így is kellemes volt.
- Szóval igen, ilyesmi - zártam le a témámat mosolyogva, majd a kezeire, utána pedig rá pillantottam.
- Aranyos vagy, Szöszi - mondta elmosolyodva, ahogy újra a kanapétámlának döntötte a fejét, ezzel pedig már nem esett kézre a simogatásom, így egy utolsót simított, majd abbahagyta.
Ahogy picit hátradöntötte a fejét, az állkapcsára terelődött a tekintetem, aminek a tökéletes vonala most még jobban kirajzolódott, mint általában, és istenien vonzó látványt nyújtott, úgyhogy mosolyogva jobban a közelébe húzódtam, majd egy lágy, kényesztgető kis csókot leheltem az állkapcsára, majd lassan, kicsit odébb a füle alá, aztán a nyakára, csak úgy, mert megérdemli.
Casso magában mosolyogva hagyta, talán le is hunyta a szemeit egy pillanatra, nem nagyon tűnt úgy, mint ha kifogása lenne a kis megmozdulásom ellen.
- Szeretlek - néztem rá.
A szépen felépített, romantikus, egyre érzékiesebb idillit ebben a pillanatban megtörte a rezgő telefonom.
- Kidobnám az ablakon - közölte Casso tényként.
- Majd válasszuk ki, melyik legyen - nyöszörögtem, majd hogy elhallgattassam a készüléket, felálltam és odamentem a konnektorhoz, ahol a telefonom töltődött - Nem is az én telefonom búg - zavarodtam össze, majd kicsit előrébb húztam az éjjeli szekrényt, ami mögé Cassoé eshetett be - A tied lesz az - nyúltam be a bútor mögé.
- Akkor azt dobom ki - vont vállat - Ne erőlködj, majd elhallgat, úgy se veszem fel.
- Késő - húztam ki a készüléket a szekrény mögül - Ismeretlen - pillantottam a képernyőre.
Odatartottam neki a telefonját, ő pedig átfutotta a tekintetével a képernyőn kiírt számot.
- Kinyomhatod.
- Ismered? - néztem rá.
- Nem, de nem is érdekel - vont vállat, mire kinyomtam és lehalkítottam a telefont - Most meg gyere vissza - nyúlt a karomért, ahogy visszamentem felé a kanapéra, ő pedig a csuklómat megfogva magával szemben az ölébe húzott és a derekamat átölelve megcsókolt.
A kezeimmel megsimítottam az arcát, egyre szenvedélyesebben viszonoztuk egymás csókjait, a nyelveink újra és újra behatolást kértek egymás ajkaitól, amit mindketten habozás nélkül megadtunk, simogatott, a testemnek egy-egy pontját érintette csak, de minden egyes porcikámban éreztem, majd ahogy egyre hevesebbé vált köztünk a dolog, belecsókolt a nyakamba, én pedig felemeltem a két karom.
Gondolkodás nélkül lekapta rólam a pólómat, én is róla az övét, majd a fenekemre tévedtek a kezei, mire belevigyorogtam a csókunkba, ő pedig hirtelen felkapott és átvitt pár lépéssel az ágyára, elegendő teret adva magunknak.
Ahogy szinte ledobott, leterített az ágyára, a derekamhoz hajolt, mire értve az utalást, magamban vigyorogva megemeltem a csípőm, pár pillanat múlva pedig már rajtam se volt a nadrágom, csak ott feküdtem alatta fehérneműben, mire azzal a bujkáló, férfiasan ösztönös mosollyal az arcán végignézett rajtam, egy pillanatra a szemembe is, majd az érzelmeinktől elveszítve a fejünket, nekiestünk egymásnak.

Az értékelést kettébontom.

A mai nap boldog része - 5/5***: szinte az egész nap, Cassot pedig nagyon szeretem. <3

A mai nap szomorú része - 5/1: nagyon sajnálom Lottit, remélem jobban van egy kicsivel.