Suttogd el a holdnak - BakuDeku - Yaoi - Fanfiction - Hősakadémia - Shounen Ai

3. Emlék - Miért is tagadnád

Mi lehet az a rohadt ok? Midoriya kezdett feszültséget érezni, ahogy fogytak a hátralévő holdtölték. Mintha valami a végéhez közeledne. Próbálta maga elé idézni azt az életet, ami neki jut, hogy ha életben marad. Körülnézett az iskola folyosóján, képzeletben látta maga előtt, ahogy Kacchan gondtalanul vonul. Miért tette ezt? Merült fel végre az agyában a kérdés. Illetve... gondolkodott. Hogyan történt ez? Hogyan halt meg? Ő vetett véget az életének? Mi lett volna az oka?

Hogy-hogy erre nem emlékszem? – gondolta.

Zavarta a tudat, hogy nem tudja felidézni a pontos emléket.

Elhaladt az iskolai büfé mellett. Eszébe jutott, ahogy egy alkalommal nem volt elég pénze a teára, és ki kellett állnia a sorból. Bakugo volt a soron következő, egy ugyanolyan teát rendelt, majd, amikor megkapta, beleszagolt és leüvöltötte a büfés nő fejét, mert ő nem ezt az ízt kérte. A teát Midoriya kezébe nyomta, és azt mondta;

– Oi, Deku, kell? Elbaszta ez a nő? – mordult a büfésre, aki valójában a kért teát készítette. Ahogy a zöld hajú fiú kivette a kezéből a poharat, ledobta a pultra a pénzt a két teáért és morogva elbattyogott a folyosón. Midoriya pedig, ahogy most az emléke után, úgy nézett az akkor még hús-vér Bakugo után.

– Deku-kun – kiáltotta Uraraka visszafogott lelkesedéssel, tekintettel a fiú hangulatára – Van kedved ma tanítás után a könyvtárban tanulni? Átvehetnénk a tananyagot, amit kihagytál, a holnapi dolgozat előtt.

– Ne haragudj, Uraraka-san. Ma nem érek rá – mondta, és magára hagyta a lányt, közben pedig azt gondolta; ahogy holnap sem, és azután sem.

¤

– Deku, ma kifejezetten rosszul nézel ki – morogta – Jól vagy? – a fiú bólintott.

– Remélem, ma kellemesebb történettel érkeztél – motyogta. Bakugo elvicsorodott, arca olyan volt, akár egy rossz gyereké.

– Mi volt a baj a legutóbbival? – incselkedett.

– Sajnálom. Nem akartam ennyi fájdalmat okozni – rogyott térdre – Én... Tényleg az egész életem alatt haszontalan voltam – a szőke leguggolt mellé, és megragadta a kezét. A másik fiú felnézett az arcára.

– Te? Ehh, valaki nagyon odáig van magáért. Túl sok jelentőséget tulajdonítasz magadnak, Deku – fölényeskedett Bakugo hirtelen.

– Kacchan, te is érzed?

– Mit? Ó... – nézett le kezeikre csodálkozva.

– Megfogtad a kezem – mondta Midoriya mérsékelt vidámsággal, azután újra elkomorodott – Most is azért vagy ebben a helyzetben, mert nekem mesélsz. Hogy tudnál békében nyugodni, amíg magamhoz kötlek?

– Azt akarod mondani, hogy elengedsz? – vonta fel egyik szemöldökét a fiú. A zöld hajú, kicsit jobban megszorította a kezét.

– Nem. Hallani akarom az emlékeidet. Majd azután... most viszont...

– Hmm?

– Kérlek, amíg mesélsz, ne engedd el a kezem. Félek, ha elengeded, többé nem sikerül újra megérintened.

Bakugo kuncogott.

– Kezdhetem?

Midoriya bólintott.

Majd szétvetett a düh, amikor bejelentetted, hogy ugyanabba az iskolába jelentkezel, ahova én. Üvöltöttem veled, és addig ütöttem az arcod, ameddig be nem dagadt. Azt kiabáltam, hogy sosem leszel elég jó abba az iskolába, mert középszerű vagy és tehetségtelen. Valójában nem gondoltam, hogy nem vagy elég jó. Csak átjárt a félelem, amiért továbbra is a közelemben leszel. Jobb lett volna tőled távol. Végre olyan környezetben, ahol te nem vagy ott. Ahol nem kell szétrúgnom a segged, hogy palástoljam a saját... furcsaságomat.