Suttogd el a holdnak - BakuDeku - Yaoi - Fanfiction - Hősakadémia - Shounen Ai

0. Prológus - Suttogd el a holdnak

- Fiatal még az este - suttogta a szőke fiú - Amúgyis... a ma éjszaka nem a megfelelő alkalom az öngyilkosságra - mély hangja rekedtesen csengett az éjszakában. Telihold volt, melynek fakó fénye kékre festette az elkeseredett fiú arcát, aki sötét hajat és szeplőket viselt. Általában a sötét hajtincsek zöld fénye különleges vidámságot adtak ártatlan arcának. Ez az éjszaka azonban nem ilyen volt. Beesett tekintete mögött szenvedés bujkált. Kiveszett belőle az a jókedv, amelyet korábban tapasztalt a szőke fiú mellett.

Ameddig csak vissza tudott emlékezni az életére, ez a szőke volt a legjobb barátja. Az egyetlen. Egy személy, aki mindig valahol a közelben volt. A könnyed gyermekkortól a nehéz tinikoron át mostanáig. Most azonban...

- Fogd be a szád. Te nem vagy valós. Csak a fejemben létezel, és azt mondod, amit hallani akarok - dünnyögte maga elé, a szőke pedig elhúzta a száját a háta mögött. Karba tett kézzel állt az erkély falának vetve hátát.

... Katsuki, vagy ahogy a Midoriya fiú nevezte; Kacchan, eltávozott az élők sorából.

- Tsk - Bakugo ezzel leengedte kezeit és Midoriya mellé sétált a párkányhoz - Sok mindent nem értesz ahhoz képest, hogy egy szaros kocka vagy, Deku - morgása kellemesen megborzongatta a másik fiút. Ebben a pillanatban olyan volt, mintha tényleg ott állna mellette - Ha te is meghalsz, magaddal hozod a közös emlékeinket.

- Kinek kellenek - sóhajtotta maga elé az éjszaka csendjébe. A rövid gondolatot a hátára kapta a szél, és messze repítette tőlük. Bakugo csendben hallgatott, ameddig a fiú ismét megszólalt - Mi hasznuk, amikor tudom, hogy idővel megfakul majd az arcod, a hangod még a mosolyod emléke is. Nem fogok rájuk tökéletesen emlékezni, ahogy a közös perceink részleteire sem. Csak arra, hogy megtörténtek, és boldogságot adtak. Olyasvalamit, amiben többé nem lehet részem.

- Ostoba vagy, Deku - vigyorodott el a másik - Még találhatsz valakit, aki boldoggá tesz. Sok ember van ezen a világon. Idővel megfakulok, de te nem. Az idő majd begyógyítja a sérüléseidet és lehetsz ismét boldog.

- Ezek a sérülések gyógyíthatatlanok, és ha nem vetek véget a fájdalomnak most, a fájdalom fog véget vetni nekem - a gondolat csöndet ékelt közéjük. Egymásra néztek. Katsuki ugyanolyan hús-vér embernek nézett ki, amilyen Midoriya volt. Azzal a különbséggel, hogy nem tudta megérinteni, megölelni a fiút, hogy az végre megnyugodhasson. Midoriya haját felkapta a szél, majd vissza ejtette az arcába.

- Rendben van... de adj nekem egy esélyt. Hadd meséljem el 7 emlékünket, amelyet a legnagyobb becsben őriztem. Minden alkalommal csak egyet. A hetedik történetem után majd eldöntheted, hogy még mindig meg akarsz-e halni vagy sem - Midoriya végig nézett a fiún.

- Te csak a képzeletemben létezel! Hát ennyire gyáva lennék, hogy az elmém ilyen trükkökkel áll elő?

- Nem vagy gyáva. Ahogy az eszed sem ment el. Mindketten tudjuk, hogy nem a képzeleted szüleménye vagyok. Valós, de nem élő.

- Akkor mi?

- Azt nem tudom. Talán egy szellem. De azt tudom, hogy képtelen vagyok elhagyni ezt a világot, ameddig meg nem győzlek. Itt ragadtam, és az a feladatom, hogy elmeséljek neked 7 történetet - mondta, és azzal kezet nyújtott a fiúnak, de amaz hiába próbálta megfogni, úgy érezte, hogy nincs ott semmi, és a levegőt érinti csupán. Ismét elkeseredett, de képtelen volt sírni. Képmutatásnak érezte volna, és ezért még nem sikerült sírnia, a fiú halála óta.

- Egyébként is... ha nem mesélhetem el, örökre itt ragadok és lidérc válik belőlem idővel - Midoriya maga elé meredt. Saját kezét bámulta. Habár az imént már egyébként is elszánta magát, ez az utolsó sor valahogy mégis mélyen érintette. A szeretett Kacchan nem lehet egy lidérc.

- Rendben van. Mesélj nekem - suttogta a holdnak. Még mindig úgy érezte, hogy a Katsuki, akit lát, nem más, mint az elméjének szüleménye. Egyfajta belső gyávaság, ami nem engedi neki, hogy ezen a hűvös, szellős ám teliholdas éjjelen leugorjon a kollégiumi szobája erkélyéről.

Legbelül azonban el akarta hinni... hogy a fiú valós, és tényleg miatta maradt.