alleviate | dnf (infinity trilógia I.)

I. ☽ heat waves ☽

d r e a m

"sometimes, all I think about is you"

Ki gondolta volna? 2021 júliusában egy repülőn ülök, hogy ellátogassak a nyárra Georgehoz.

Teljesen abszurd volt a gondolat, hogy szegény srác ennyi ideje képtelen volt meglátogatni engem, azonban végre úton voltam hozzá és személyesen is találkozhattunk. Egy titkos célom volt, hogy a sráccal együtt térjek vissza Floridába. Izgatottan mocorogtam az ülésemen, miközben a gondolataim ezerfelé szálltak.

Megpróbáltam mindennel elfoglalni magam: első körben befejeztem George egyik idegesítően hosszú videójának a megvágását, majd az SMP szerverhez dolgoztam ki néhány eddig csak vázlatos gondolatot a karakterek háttérsztorijával kapcsolatban.

Egy idő után azonban már erre sem tudtam fókuszálni. A lejátszási listáim nem segítettek, egy számot sem tudtam meghallgatni anélkül, hogy felbosszantott volna, mennyire nem érdekel egy-egy szám. Mindig ez történt.

Újabb és újabb dalokat kellett keresnem, hogy le tudjam kötni magam, azonban erre most nem volt lehetőségem. Nagy nehezen kiválasztottam egy olyan listát, amit még otthon töltöttem le és egy fan csinálta „dsmp vibes" néven. Annyira jól eltalálta a stílusunkat, hogy gyakran hallgattam azt írás és brainstormingolás közben is.

Egyre feszültebb lettem, miközben vártam, hogy odaérjünk. Mi van, ha George mégsem olyan élőben, mint online? Ha nem találjuk a közös hangot? Ha az egész barátságunk odavész egy pillanat alatt? Ha egyszerűen csak hülyék leszünk és elszúrjuk ezt az egész kapcsolatot? Nem tudok elképzelni egy olyan életet, amiben George nem szerepel. A legjobb barátom volt és ő volt az egyetlen, aki legalább egy kicsit ismert engem... Vagyis azt, aki legbelül vagyok a saját maszkjaim alatt.

Ez a gondolatmenet teljesen kiborított. Remegő kezekkel szedtem elő a fülesemet, mert egyszerűen képtelen voltam a fejhallgatóm súlyával megküzdeni a fejemen. Így is azt éreztem, hogy alig kapok levegőt, nem még amikor belegondoltam, hogy mennyire kicsi igazából ez a repülő. Sosem voltam klausztrofóbiás, most azonban kirázott a hideg a gondolatra, hogy még húsz percet a repülőn kell töltenem. A falak egyre inkább összeszűkültek, úgyhogy levegő után kapva fordultam a mellettem ülő lányhoz.

- Meg tudnád fogni egy pillanatra? – kérdeztem, és ügyetlenül felé nyújtottam a macbookomat. Nem tudtam egyedül eltenni azt a táskámba. Utáltam segítséget kérni, gyengének tűnni, bénázni, de most muszáj voltam egy kicsit elengedni ezt. Gyenge voltam, nem tudtam funkcionálni mások nélkül...

- Aha – mondta kedvesen a lány és egy olyan gyengéd mozdulattal vette el tőlem a laptopomat, hogy egy másodpercre még pánikolni is elfelejtettem. Mindenkiről volt egy amolyan „első benyomásom", ami alapján eldöntöttem, hogy megbízható-e vagy épp egy veszélyes alak. 99%-ban bejöttek ezek a gondolatok, úgyhogy nyugodtan fújtam ki a levegőt, mikor a lány sötét, csokibarna szemeibe néztem.

Kísértetiesen hasonlított George-éra a tekintete. Elvesztem pár másodpercre a magabiztosságban, ami belőle áradt, miközben a táskámban pakolásztam. Mikor kész lettem, végigmértem őt. Volt benne valami annyira ismerős, annyira otthonos, de képtelen voltam megmondani, mi lehet ez a különleges érzés. A telefonjára siklott a tekintetem. Egy Glass Animals szám jelent meg a képernyőn, ha jól láttam az a Helium nevet viselte. Azonnal széles mosoly kúszott az arcomra és tudtam, mivel fogom tudni megnyugtatni magam.

A Heat waves!

Hogy ez eddig miért is nem jutott eszembe?

Akkora poént csináltunk ebből a számból a srácokkal és olyan sokszor szívattam vele Georgeot, hogy állandóan jókedvem lett, mikor lejátszottam azt. Pillanatok alatt betettem ismételt lejátszásra a fandomban már-már kultikussá vált slágert és végre egy nagy levegőt véve nyugtattam magam meg a maradék időre.