9. Forró levegő a konyhában?

915 43 3
                                    

Ransom ölében ült Myra ahogy megállás nélkül harcoltak ajkaik. Ransom kocsijában vannak, Myra lakása előtt. Egy randin voltak, igen randin. Ransom Drysdale randizik valakivel, már lassan két hete.
Miután elmondták egymásnak a múltjukat még közelebb kerültek egymáshoz. Természetesen a családnak továbbra se volt semmi fogalma arról mi is folyik közöttük, bár Ransom biztos volt abban hogy igenis Harlan nagyon is jól tudja. Semmi se tereli el Harlan Thrombey figyelmét.
-Édes, édes! Lassíts picit!-törte meg a csókot Ransom.
-Miért?-kérdezte.
-Mert lassan eltöröd a farkam ha továbbra is ilyen vadul mozogsz az ölembe!
-Szegényke!-mosolyodott el, ahogy a kezei egyenesen a nadrágjára csúsztak.-Ebben tudnék segíteni!
-Nem a vezető ülésen édes!-nevette el magát ahogy megcsókolta őt.-Max a hátsó ülésen! De mivel a házad előtt parkolunk és hidd el néztem már ki azon a függönyön keresztül! Mindent látni!
-Talán változtatni kellene a helyen!-mondta ahogy újra kisebb mozdulatot hajtott végre Ransom ölébe.
-Próbálok úriember lenni!-hajtotta hátra a fejét.-Nem lehetne hogy egyszer hagyod hogy így cselekedjek?-Myra sóhajtott ahogy felemelte a kezeit. Ransom a szemeibe nézett.-Tudod hogy akarom! És szerintem érzed is mennyire akarom! Utálom magam amiért ezt teszem veled de...!
-Megértem, tényleg!-csókolta meg az orrát mielőtt lemászott az öléből, vissza a helyére.-Maradhatsz, nem muszáj semmit se csinálnunk!
-Haza kellene mennem! Napok óta nem voltam otthon!
-Rendben, holnap látlak?-kérdezte.
-Menni fogok a reggeli kávémért!-Myra ezen elmosolyodott.-Most menj! Vidd ezt a formás feneked az apartmanba mielőtt meggondolom magam és nem leszek úriember!
-Oh, ebben az esetben...!-csatolta volna vissza az övét.
-Myra! Apartmanba! Most!
-Ünneprontó!-Ransom odahajolt ahogy megcsókolta őt.
-Mit szólsz hozzá ha reggel felveszlek és elviszlek melóba?
-Szeretek reggel sétálni, igazán kitisztítja a gondolataim!-ezt nagyon is jól tudta Ransom. De mindig megkérdezte. Még egy utolsó csókot váltottak mielőtt Myra kiszállt.-Holnap találkozunk!-mondta még mielőtt becsukta volna az ajtót.
-Igenis, kisasszony!
___________________________________________________

Néhány óra eltelt amióta Ransom hazavitte Myrát. Épp lefekvésre készült mikor pittyegett a telefonja.
R: Utálom az ágyamat.-Myra elmosolyodott majd válaszolt.
M: Vegyél egy újat.-A három kis pont azonnal megjelent.
R: Azt is utálnám.-ez csak azért volt mert az utóbbi négy napot Myránál töltötte. Ez se az, az ágy volt amit imád, inkább arról volt szó hogy azt szerette akivel megoszthatta. Azt hiszem hibát követtem el mikor hazavittelek.
M: Oh, most arra gondolsz mikor kitessékeltél az autóból?
R: Nem az én hibám.
M: Ez a te bajod Ransom Drysdale. Most pedig hagyj egyedül, aludnom kell.
R: Küldj képet arról mit viselsz most.
M: Lehetnél ennél közhelyesebb? Menj aludni Ransom.
R: Gyerünk csak egy képet.
M: Jó éjszakát Ransom.
R: Jó éjszakát Myra.
Myra elmosolyodott majd a telefonját az éjjeli szekrényre helyezte. Imádta Ransomnnak ezt az oldalát. Ezt az oldalát amit senki se ismert. Mindig pajzsot visel maga körül, de körülötte nem.
-Francba!-morogta ahogy a telefonjáért nyúlt. Ledobta magáról a takarót és gyorsan készített egy képet amit azonnal elküldött Ransomnak. Természetesen a három pont azonnal megjelent.
R: Wow, édes! Wow!-Myra elnevette magát.

Másnap

-Sajnálom amiért téged zaklattalak ezzel, hisz tudom hogy érzel iránta! De tudom hogy te vagy az egyetlen aki őszinte velem!
-Nincs semmi gáz! Bármikor beszélhetsz velem ha problémád van anyukáddal! Szívesen meghallgatlak!-mosolygott Megre.-És ha azt akarod bármikor nevezem őt boszorkánynak helyetted!
-Csak boszorkánynak?-mosolygott Meg.
-Dolgozom, vissza kell fognom magam!
-Ez igaz! Köszi Myra! Igazán sokat jelent ez nekem!-állt fel meg ahogy az üres bögrét a mosogatóba helyezte.
-Ha szeretnéd megadom a számom, és ha bármikor szarul érzed magad nyugodtan felhívhatsz! Még csajos estét is tarthatunk!
-Komolyan?-kérdezte meg.-Ez tök jó lenne!-cseréltek gyorsan számot.-Most mennem kell, de köszönök mindent! Hogy meghallgattál és a kávét is!
-Nagyon szívesen!-Meg az ajtó felé ment mikor megállt.
-Tudod már értem!
-Mit?
-Ransom miért kedvel téged! Te más vagy!
-A másság nem mindig jó dolog!-nevette el magát Myra.
-Azt hiszem ebben az esetben igenis az!-mosolygott rá Meg.

_________________________________________________

Myra a konyhában takarított,miután mindenki megebédelt. Ekkor érkezett meg Ransom. Mögé sétált és egyenesen a dereka köré fonta a kezeit ahogy a nyakát kezdte csókolni.
-És hol voltál reggel?-kérdezte Myra. Hisz soha nem hagyná ki a reggeli kávét.
-Csak elintéztem egy két dolgot!
-Aha, oké! Milyen dolgot?
-Majd meglátod!-válaszolta.-Azt hiszem igazán meg fogod érdemelni!-simogatta meg Myra oldalát ahogy a kezei lassan a melle irányába haladtak.-Sőt azt hiszem meg is érdemled!-súgta a fülébe ahogy megmarkolta a melleit. Myra a fejét hátrahajtotta ami egyenest Ransom mellkasával találkozott.
-Ransom, dolgozom!-mondta egy sóhaj kíséretében.
-Akkor állíts meg!-folytatta a melle markolását. Myra nagyon is jól tudta hogy nem fogja őt megállítani. Csak mégjobban hozzásimult ahogy a fenekénél megérezte a keményedő férfiasságát. Ransom kezei egyenest a pólója alá csúsztak ahogy újra megállapodott a mellénél. A másik keze a hasán, amivel végig elérte hogy Myra olyan közel simuljon hozzá amennyire csak lehet.-Hiányoztál tegnap éjszaka!-mondta.-A kép amit küldtél pedig csak rontott a helyzetemen!
-Sajnálom, vagy mégsem!-nevette el magát ahogy gyengéden hozzádörgölte a fenekét Ransomhoz. Ahogy megérezte őt felnyögött majd az ajkába harapott.
Tudta hogy amit tesznek az nem jó. Hisz dolgozik. Bárki besétálhat, még Harlan is. De mégis ebben a pillanatban nem érdekelte.
-Azon gondolkozam...!-a keze a hasáról egyenesen a nadrágjához vándorolt.-Hogy talán este átjöhetnél...!-kigombolta a nadrágját.-Rendelhetnék valami kaját, nézhetnénk filmet...!-majd becsúsztatta a kezét a nadrágjába.-Majd csókolózhatnánk a kanapén...!-az ujjait végighúzta a punciján.-Kinyalnálak, majd utána megdugnálak a szobámba!-csúsztatta be az ujját Myrába.
-Bassza meg!-kiáltott fel. Elnevette magát Ransom ahogy az ujjai ki be mozogtak. Lassan kínozta őt. A másik keze továbbra is a mellét masszírozta.
-Mit szólsz hozzá? Tetszene?-kérdezte de nagyon is jól tudta a választ.-És ha jó kislány leszel, még azt is megengedem hogy meglovagolj miután a matracba döngöltelek!-Myra bólintott ahogy Ransom továbbra is, ki-be csúsztatta az ujjait.-Mond ki akarod, édes!
-Igen, akarom!-préselte ki nehezen a szavakat.
-Jó kislány!-csókolta meg Myra arcát majd kicsúsztatta az ujját teljesen.
-Várj, mi?-lepődött meg ahogy felé fordult. Ransom megigazította a nadrágját.
-Dolgozol édesem, emlékszel?-Myra álla leesett.-Felveszlek munka után!-kacsintott rá ahogy elhagyta a konyhát.
Seggfej.

Good, Good GirlWhere stories live. Discover now