TOP SECRET

Russel × (név)

Egy művész vagy akinek a képeit imádják, de a nevedet még sem ismerik csak a felsőbb körökben.

___________________________________________

Sokan úgy tartják Claude Monet reinkarnációja vagyok, mert nagyon hasonló a stílusunk. Én nem hiszek ebben. Tudom, hogy az embereket a színek hatásai fogják meg és azokkal sokkal jobban fejezem ki magamat. Emlékszem amikor egy éve leültem az egyik nagyobb vásznam elé és csak festettem. Nem tudom miért, de nyomott hangulatom volt akkor már napok óta így hagytam a kezemnek, hogy a frusztrációmat kifesse, ezáltal valami gyönyörűt alkossak. Három festmény készült, egy sorozat, három különböző méret. A színei vidámak voltak mindnek, de mégis az életet szimbolizálta. Megszületünk, élünk, majd meghalunk. Mint a napraforgók a három festményemen.

Két hete felhívott egy ügynökség, hogy pár festményemet szívesen kitennék az egyik kiállításon. Ekkor még nem tudtam, hogy ezzel alá is írom a halálos ítéletemet magamnak.

Ma este lesz a megnyitő napja. Tegnap küldtem el a képeimet az ügynökséghez egy útmutatóval a napraforgók című festményemhez. A négy mű közül ez az egy volt olyan amire azt mondtam volna, hogy sohasem válnék meg tőle. A másik három (a remény, a riviéra és az első lépés), nem volt annyira fontosak számomra, mint ez.
Fekete estélyi ruhám, a hátamat szabadon hagyta ezáltal felfedte az absztrakt gerinc tetoválásom. Soha senki nem gondolta volna, hogy én a szelíd, kedves (teljes név) képes vagyok és egy ilyen basztrakt gerinctetováláat csináltatok. Mondjuk ez is az én művem volt, az egyik meghatározó darabja az életemnek. A mai napig ki van állítva az egyetem folyósóján.

A taxi lassan fékezett le a kivilágított épület előtt. Fehér műszőrme kabátom a hátamra volt terítve, míg a kistáskámból előhalásztam a kézpénzt amit oda is adtam a taxisofőrnek. Ahogyan beléptem az épületbe jobbra volt a ruhatár, ahova le is adtam a kabátomat. A megnyitó este 7kor kezdődik egy apró fogadással ahol lehet enni, inni, ott elhangzik a megnyitó mondat, és mindenki mehet amerre lát. A beszédek alatt megettem vagy 3 sütit és két pohár pezsgőt mire kimondta a zárószót a férfi aki felkeresett a képeimmel kapcsolatban.

Ahogyan haladtam a teremben meg is talált a minket hosszú beszéddel untató férfi.

- Áh. (Név) drágám. Nagyon örülök, hogy ma eljöttél ide.

- Én köszönöm a meghívást.- mosolyogtam rá erőltetetten, de ő ebből semmit sem vett észre.

- Egy ilyen nagy művêszt mint te mindig szívesen látunk. Az utolsó festményed mennyiért is kelt el? 10 millió?

- 16, de ez nem lényeges. Én nem a pénzért csinálom.- mondtam majd ő szemet forgatott és elsasszézott egy másik festőhöz.

A festményem a terem megvilágításában gyönyörű volt.
„Mindhárom vászon álló helyzetben volt elhelyezve a falon, hiszen így lehetett őket értelmezni. Az első képen a fiatal palánták nyúltak az ég felé, versenyeztek ki fog a legmagasabbra törni, hogy a napfényben . A második az életet szimbolizálja amikor a napraforgók kiterjedtek, felnőttek élvezik az életet és a rivaldafényt. A harmadik kép az elmúlás képe. Egy-két napraforgó még szép zöld színű, mert kűzd a sorsa ellen, de a többi már feladta a harcot és megbarnultan hajtott fejet.”
Ahogyan ott álltam a képem előtt kezemben egy újabb pezsgővel, néztem a művet és az embereket. Nem volt olyan ember aki nem bámulta volna meg őket. Néhányan fel ia nevettek, hogy a legszebb pillanatot a legkisebb vászonra örökítettem meg, néhányan meg elcsodálkoztak azon, hogyan játszottam a vásznak méretével és elhelyezésével, mert hogy a feltett három kép párhuzamos volt egymással, de vízszintes nem. Az első és az utolsó darabja egy kicsit lejjebb volt csúsztatva, mint a legkisebb vászon amint a virágzó kiteljesedett virágok voltak.