Arthur Leclerc × (név)

242 9 13
                                    

|(név) - te neved                  |
|(Szn) - szobatársad neve  |
___________________________________________

Egy éve nem gondoltam, hogy ott fogom hagyni a hazámat amerika miatt. Amikor megkaptam, hogy felvettek egy neves rendőriskolába, ahol nyomozó lehetek. Egy éve nem láttam a barátaimat azaz a Leclerc familyát. Van egy albérletem itt Amerikában ahova beköltözött mellék az egyik osztálytársam aki ezáltal az egyik közeli barátnőm lett. Az indoka az volt, hogy nem tetszett neki a koli. Büdös volt, vagy mit tudom én, a lényeg az, hogy nálam lakik. Így a két vendégszobából csak egy maradt.

[…]

Hajnali 2 óra volt és valaki teliben ráhasalt a csengőre. Csak kerüljön a kezeim közé az a nyomorult és kitekerem a nyakát. Felkeltem a pihe-puha biztonságot nyújtó ágyamból, majd a mamuszomba belebújva odacsoszogtam a lakásom ajtajához, majd nagy lendülettel kinyitottam azt. Most mondanám azt, hogy meglepődtem ki áll az ajtóban, de nem. Csak Arthur képes bejelentés nélkül érkezni, főleg nem emberi időben. Amikor még Monacoban laktam akkor is megcsinálta már ezt egy jó párszor. Ott állt az ajtómban a fiú hatalmas mosollyal az arcán és bőrönddel maga mellett.

- Meglepi!- nézett le rám, mert az álláig értem a fiúnak.

Komoran néztem a srácra aki kitárt karokkal indult meg felém, majd maciölelésbe zárt. Egy sóhaj mellett be is engedtem a lakásomba.

- Balra a második ajtó lesz a szobád, vele szemben a fürdő. Az én szobám a tiéd mellett van, míg a rajtam élősködő osztálytársamé a fürdő mellett.- vezettem a szobája felé ahonnan mutogattam a mi szobákat, majd bementem a sajátomba. Holnap a fegyverviselési engedélyemhez kell gyakorlaton részt vennem. Pár perc múlva nyitódott a szobám ajtaja majd Arthur furakodott be mellém az ágyamba. Kicsi korunkban én bújtam oda hozzá mindig, mert úgy éreztem, hogy a karjai között senki és semmi sem bánthat. Ezt a szokásunkat a mai napig megtartottuk így a megnyugvás nálunk valami ehhez hasonló, és a este tényleg jól aludtam.

Reggel Arthur kezei között ébredtem. Pedig reménykedtem, hogy csak álmodtam a tegnap estit. Hallottam ahogyan (Szn) a konyhaban tevékenykedett, így kimentem hozzá.

- Good morning.- köszönt a lány aki sikeresen végigaludta az éjszakát ellentétben velem.

- Morning.- ültem le vele szembe és néztem ahogyan palacsintát süt.

A finom illatokra egy francia kérdés kelt szárnyakra.

- Mi készül?- kerdezte a pilóta míg elindult a konyha felé. A szobatársam furcsa fejet vágott, de nem szóltalt meg. Tudta, hogy Monacoi vagyok és ha egy kicsit is nézte az instamat akkor láthatott képeket a híres Leclerc családdal vagy akár azt a kék pipát.

- Ahogyan kedvenc olasz csapatunk mondaná pancake.- mondam ki olaszul a készülő kaja nevét. A fiú nevetve lépett be a konyhába. Majd megakadt a szobatársamon.

- Hello. I'm (Szn).

- Arthur.- pislogott nagyokat, mintha nem is ezen az univerzumban lenne. Kettejük között kapkodtam a szemem, majd elvigyorodtam. Tudtam, hogy drága barátomnak megtettszett a szobatársam így össze fogom őket hozzni. Kerítőnő színrelép.

[…]
Arhur egy ideig marad, mert jelen pillanatban nincsen jobb dolga mint engem szórakozttni, meg csajozni, de ezt magának sem ismeri be. Nekem meg mindennél többet jelent boldognak látni őt.

- Majd jövünk (név).- mondta Arthur majd kilépett (szn)-nel a lakásból. Nagyon jól haladtam a kis akciómmal. Boldog voltam mert láttam őt mosolyogni, boldognak lenni, de belül még is fájt.

[…]

Ahogyan egymást ölelték, ahogyan ránézett, mind egy egy kés volt a szívembe, mert mélyen legbelül erre vágytam. ARTHUR SZERETETÉRE, SZERELMÉRE, de kezdtem feladni.alakulóban volt neki (Szn)-nel. Mesélte, hogy már lészül megkérni a lányt, hogy legyen a barátnője. Ma este akarja megkérdezni. Arthur előtt értem haza, mert ő még elment vásárolni egy pár dolgot. Amint beléptem a lakásomba egy pakoló (Szn) fogadott.

- Sorry (name) I'm in hurry. My boyfriend is waiting for me. Thanks for everything. See you in the school. And give it to Arthur.- nyújtott át egy borítékot, majd örökre kilépett az életemből.

Egy fél órával távozása után Arthur boldogan lépett be a lakásba, hogy láthassa szerelmét, de csak egy a szokásosnál is komorabb (név) fogadta. A fiú lepakolta a kezéből a dolgokat, majd közelebb lépett a lányhoz.

- Ülj le. Valamit el jell mondjak.- nézett fel rá a lány, míg a fiú tette amire kérték.

- Valami rossz történt?- kérdezte.

(Név) képtelen volt válaszolni, csak bólintott, majd átnyújtotta a papírt amit a fiúnak hagyott itt (Szn).

A fiú szemei gyorsan jártak a sorok között, majd útnak eredt az első könnycsepje. Szorosan ölelte magához, tudatni akarta a fiúval, hogy ő itt van vele. Ez sikerült is, Arthur (név) mellkasába furta a fejét, majd elfeküdtek a kanapén és csöndben gondolkodtak.

(Név) azon, hogy vajon mit hozhat még az élet, míg Arthur azon, hogy már megint rábaszott. Majd a gondolatai az egyik biztos pontra tévedt ami az életében szerepelt. Ez a pont nem volt más mint (név). Eddig nem tűnt fel neki ez a sok törődés amit a nőtől kapott, most viszont tisztán látott. Szorsabban ölelte magához, majd azt motyogta.

Je t'aime bébé. /szeretlek baba/

THE END

Írva: 2021

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Írva: 2021. 10. 18.
Publikálva: 2021. 10. 18.

TOP SECRETWhere stories live. Discover now