Valeryon Ashryver - Ranger utakon

15. Rész

 - Már vártam mikor találkozunk ismét, de sosem hittem volna, hogy egyedül jössz a tigris barlangba. - mosolyogott el gúnyosan Arthas, ahogy figyelte az előtte felbukkanó lányt felajzott íjjal. - Csalódást okozol Lady Ashryver. Azt hittem, hogy nehezebb dolgom lesz a szolgálatomba állítanom.
Valeryon haragtól összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy az ellenség felemeli a Frostmourne-t és felé irányítja. Mögötte a Scourge megállíthatatlanul haladt előre. Nem foglalkoztak a királyuk kitérőjével. 
 - Nem fogok a te kezed által bevégezni, te szörnyeteg.
 - Óh nem, te nagyobb trófea vagy annál, mint hogy egyszerű szolga legyél. Annál sokkal nemesebb feladatot szánok neked. Te az enyém vagy. Ajándék kedves Dar'khan Drathir barátunktól.
Az ismerős név hallatán elkerekedett a szeme. Már tudta, hogy áruló volt a soraik között, hiszen máshogy elképzelhetetlen volt, hogy bárki átjuthasson az elf kapukon. Jól tudta, hogy Drathir becsvágyó és telhetetlen alak volt, de soha nem hitte volna, hogy elárulja a fajtátát a hatalomért. Bebizonyosodott, mit mindig is a fejében motoszkált, amikor csak látta a mágust, hogy csak egy gerinctelen kígyó, akinek semmi sem szent.
 - Majd átadhatod neki az üdvözletemet, miután őt is eltűntetem a föld színéről.
Arthas nevetett. Nagyon is élvezte, ahogy egyre jobban dühítette a nőt.
 - Kilövöd még ma azt a nyilat, vagy csak szavakkal próbálsz halálra kínozni?
Valeryon dühének súlya alatt az ujjai akarata ellenére engedték útjára a nyílvesszőt, ami könyörtelen fontossággal haladt Athas arca felé. A halállovag azonban bosszantó könnyedséggel hajolt el előle. Az elsőt még sok másik is követte, néhány még a borzalmas csontlóba is fúródott, de az mintha fel sem vette volna, hogy meglőtték, csak dühösen horkantott a kellemetlenségekre.
 - Te átkozott.
 - Ugyan kérlek, megsértesz. - mosolygott Arthas fölényesen, majd a lány felé fordította lovát és ő kezdett támadásba. Valeryon igyekezett tartani a távolságot. Nem akarta megtudni, hogy mit okozna egy olyan átkozott penge, mint a Frostmourne, ha találkozna az ő bőrével és húsával. Azonban a ló úgy is gyorsabb volt, mint egy elf, sebességben nem győzhetett. A kardcsapások elől vagy kikerült, vagy pedig az íjával hárított. Azonban valami nem volt rendben. A kard baljós aurája és közelsége furcsa hatással volt rá. Érezte, hogy fárad, pedig a kitartására eddig soha nem panaszkodhatott. Mégis mi történik vele?
 - Lassulsz kicsi elf. 
Valeryon tudta, hogy ha nem talál ki valamit, akkor hamarosan nagyon nagy bajban lesz. Hirtelen kínzó fejfájás hasított a fejébe, ami szégyenére térdre kényszerítette. Gyűlölte. A gondolatát is gyűlölte, hogy bármilyen formában térdre kényszerítse valaki, vagy valami a halállovag előtt. Az csak még jobban idegesítette, hogy a herceg megált és gyönyörködik a térdelő lány látványában.
 - Jobb, ha nem ellenkezel, úgy csak még jobban fog fájni.
 - Mit művelsz velem? - kérdezte erőtlenül a vadász, miközben próbált küzdeni a fájdalommal.
 - Én semmit, de ő sok mindent. - Nézett a háta mögé a férfi, ahonnan kilépett egy élőhalott ember. Ami az arcávól megmaradt felismerhetetlenné tették a vonásait, mégis az égető sárga szempár lyukat égetett Valeryon elmélyébe. Kezei körül sötét mágia áramlott és minden figyelmével a nőre koncentrált. Szakadt ruhájából csak következtetni lehetett a kasztjára, a fiatal elfnek mégis volt elképzelése.
 - Árnyék pap.
 - Pontosan Valeryon. Én van egy felettébb hasznos képességük. Eláruljam mi az?
Valeryon most először érezte a saját bőrén a sötét mágia fojtogatását, ami azonban a legjobban megrémítette, hogy egyre inkább terjed a sötétség az elméjében és lassan nem lesz ura a saját testének. A halállovag elégedetten figyelte, ahogy a szolgája fokozatosan az irányítása alá vonja a dacos elfet. A lány karjai kisvártatva ellazultan hullottak a combja mellé és a legkisebb fájdalom nélkül állt fel. Vonásai kisimultak, egykoron ragyogó aurája most sötétség árnyékaként burkolta körbe harcos testét. Arthas elégedett volt, megfagyott szívét öröm járta át, ahogy végig mérte legújabb alattvalóját. Már nagyon régóta vágyott erre pillanatra.
 - Vidd vissza a táborba. Ajánlom, hogy egy haja szála se görbüljön.
Az élőhalott engedelmesen fejet hajtott és elindult a lánnyal visszafelé a sebzett földön.