Valeryon Ashryver - Ranger utakon

7.Rész

Valeryon csatlakozását társai vagy megdöbbenéssel fogadták. Mindenki hallott a családját ért veszteségről és úgy néztek rá, mint aki épp a halálból tért volna vissza. Végül is ez nem állt messze a valóságtól, tekintve, hogy a lányt évtizedek óta halottnak nyilvánították, de ez senkit nem akadályozott meg, hogy hamar maguk közé fogadják. Alig néhány hete firkantotta nevét a toborzó levél aljára és máris az egész élete megváltozott. A testét borító régi, kopottas páncélt, ami még csak nem is igazán az ő mérete volt végre maga mögött hagyhatta, most pedig büszkén viselte magán új, csillogó kék és arany színekben pompázó felszerelését. Mellé kék köpeny és csuklya járt, ami személyes kérése volt az egyik silvermoon-i szabóhoz.
Osztagával csak pár napja érkeztek meg Lordaeron területére Anasterian Sunstrider high elf király parancsára, hogy az emberekkel összefogva, együttesen vehessék fel a harcot a hordával. Mindannyian a főbejárat előtt várakoztak, hogy II. Terenas király elé járuljanak. Valeryon mellett büszkén feszített Kazuki, aki mestere, Lor'Themar elég felkészültnek nyilvánított az éles bevetéshez. A fiú mindig is felnézett egykori kapitányára és alig fért a bőrébe, hogy a lány mellett szolgálhat. Nem kellett sokat várniuk, hogy beinvitálják a vezetőket a trónterembe.
Alleria, Anya és Cyndia voltak azok akik a király elé járulhattak, addig a többiek türelmesen várták a kapitányt és a két hadnagyot.
 - Remélem nem tart sokáig. Jobb dolgunk is akadna, mint egész nap egy palota előtt állomásozni. - szólalt meg Velonara.
 - Több tiszteletet, most nem otthon vagyunk Velonara. Mi is elvárnánk, hogy megfelelően köszöntsék a királyunkat, ha egy sereg bevonulna Quel'Thalasba. - lépett oda hozzá Lyana és játékosan megböködte a másik lányt.
Valeryon mosolygott az orra alatt. Nem így képzelte el a szolgálatot, de kellemesen csalódott, hogy az osztagában nem csak munka kapcsolat van, hanem egyenesen barátság. Szokatlan volt ugyanígy viszonyulnia társaihoz, de mindent megtett ez ügy érdekében.
 - Nézd csak meg a kis Valeryon-t úgy áll ott mint aki kapót nyelt és csak bámul ki a fejéből vigyorogva. - mutatott a lányra nevetve Lyana. Ez a lány tényleg tudta, hogy kell oldani a hangulatot.
 - Tényleg! - nevetett mellette Velonara. - Hé, nyugi Ashryver nem ma fogunk meghalni, úgyhogy ne vigyorogj annyira.
Az idősebb elf szavaira mindenki nevetni kezdett és Valeryon kezdett zavarba jönni.
 - Hagyd azt a lányt Velonara. - kelt az egyik ranger a védelmére. - A helyedbe vigyáznék, mert lehet, hogy ő fog kihúzni téged a csávából, ha egy ork a füleidre pályázna trófeaként.
 - Ezt most hogy érted? - mordult fel a nő.
 - Ha minden napod egy túlélés az egyik legveszélyesebb erdőrészen akkor tény, hogy a legtöbb érzékszerved kifinomultabb lesz. - szólt a férfi, majd az Ashryver lányra nézett mosolyogva. - Biztos vagyok benne, hogy veszélyes.
Többen egyetértően helyeseltek, még Velonara is elismerően bólintott. Ezzel nem tudott vitatkozni.
 - Szeretnéd, ha téged is kivinnélek az erdőbe egy kis edzőtáborba, Kelrin? - nézett kihívóan mosolyogva a férfire Valeryon. Hálás volt, hogy kiállt érte, de ha valakit, hát őt nem kellett félteni. A kérdést hallva Kazuki ellépett a lány mellől és együttérzően Kelrin vállára tette a kezét.
 - Részvétem öregem.
 - Most miért Kazu? Azt hiszed nem bírnám?
 - Az első edzésemen húst és halat kötött a hátamra és úgy kellett végigrohannom egész Eversong erdőn miközben vadállatok lihegtek a nyakamban. Párszor majdnem nyilat röpített a fejembe, csak hogy fejlessze a reflexeimet.
Kelrin kikerekedett szemekkel hallgatta Kazu beszámolóját, majd lassan Valeryonra fordította a tekintetét. A lány mindeközben felszegett állal elégedetten mosolygott a férfira. Kazu hatalmasat nyelt.
 - Csak nem betojtál? - böködte oldalba Lyana kárörvendően. - Valld csak be, hogy csak a bugyijába akartál bekerülni.
 - Ugye most csak viccelsz Lyana? - kérdezte ártatlanul Kelrin, majd Valeryon felé fordult mikor megérezte a hátában a lány tekintetét. Valeryon tetőtől talpig végigmérte mintha csak a testi adottságait igyekezett volna felmérni, mint egy tenyész hímnél. Minél tovább méregette a férfi annál jobban veszített az önbizalmából. Végül a szemébe nézett és Valeryon szórakozott mosolyra húzta a száját.
 - Bocs, de egy kicsit sem mozgatod meg a fantáziámat. Ellenben ranger Lyana... - nézett a mosolygó nőre aki a megszólításra csak szélesebbre húzta száját. Kétség sem fért hozzá, élvezte a helyzetet. - te igazán remekül festesz ma.
 - Ez most komoly?!
Kelrin visszautasítása az egész osztagot megnevettette. A tapasztalt ranger mi tagadás szemrevaló férfi volt és ezt tudta is magáról. Hozzászokott, hogy a női nem zavarukban összesúg a háta mögött épp ezért kevésbé volt felkészülve egy nyíl kikosarazásnak. Az még csak hab volt a tortán, hogy az újonc Ashryver nyílt flörtölésbe kezd Lyana-val épp előtte. Ugyan előfordultak nők közti kapcsolatok a quel'dorei népnél, de meglehetősen ritka volt. Kelrin lebiggyesztett ajakkal nyugtázta, hogy az Ashryver vérvonal utolsó képviselője szintén ebbe a kis százalékba tartozott. Valeryon szórakozottan szemlélte a férfi csalódottságát. Nem kellett megkérdeznie, tudta mire gondolt. Mint minden nemesi család, az ő szülei is remélték, hogy egy nagy múltú ranger család fiával fog frigyre lépni. Nem egyszer volt, tanúja annak, hogy különböző családoktól házassági ajánlattal érkeztek a szüleihez, de édesanyja minidig csak annyit felelt, hogy Valeryon dönt, ha eljön az ideje. Gyűlölte ezeket az alkalmakat. Ilyenkor legszívesebben elmenekült volna, hogy Sylvanas társaságában elfeledje a történteket. Közben megérkezett Windrinner kapitány is a hét hadnaggyal és elindultak a kijelölt állomásuk felé Lordaeron keleti részén.
 - A kémek szerint a horda két napon belül eléri a királyság határait. Mindenki készüljön fel és minden pillanatot használjatok ki, hogy pihenjetek.
 - Igenis kapitány! - jött az egyöntetű válasz Alleria utasításaira.
Valeryon alaposan körülnézett, ahogy besétált a kijelölt frontra. Az emberi katonák már jelen voltak és kíváncsian szemlélték az elfeket. A vastag falon íjászok és őrszemek helyezkedtek el, ágyúk és katapultok tüzelésre készen valamit rengeteg robbanószer. Távolabb voltak az ellátmányos és az elsősegély sátrak papokkal, patikusokkal és önkéntes árusokkal akik próbáltak kis hasznot húzni a háborúból. Látszólag minden készen állt. Elvonult fa melletti tábortűz mellé, ami kicsit messzebb esett a front populárisabb részétől. Letelepedett a fa tövébe, lehunyta szemeit és minden idegszálával az elkövetkezendő csatára koncentrált. Fejben többször is újrajátszott lehetséges eseményeket és nem egyszer kellett figyelmeztetnie magát, hogy most nem trollokra vadászik az erdőben egyedül. Orkokkal szemben még tapasztalatlan volt, pláne ha sárkány háton lovagolnak. Nem meghalni jött ide, mindenek előtt támogatnia kell a csapatát mindezt úgy, hogy nem kerül az útjukba. Egy lövés, egy halál. Most nem hibázhat, ha akár egyetlen nyila is célt téveszt az valaki életébe kerülhet.
 - Jól vagy Ashryver? - jött egy lágy hang közvetlenül mellőle. Kinyitott a szemét és felnézett a felette tornyosuló kapitányra.
 - Igen, csak én így szoktam felkészülni. Néhány dolog fejben dől el, legalábbis anyám sokszor mondta ezt.
 - Édesanyád bölcs asszony volt... - ült le Alleria a fiatalabb nő mellé. - Ha a csata miatt vagy ideges, akkor ne félj megígértem a húgomnak, hogy vigyázok rád.
Valeryon összerezzent, szemei összeszűkültek ahogy a kapitányra nézett.
 - Miért gondolod, hogy vigyázni kell rám?
Értékelte, hogy Sylvanas biztonságban akarta tudni, de nem érezte szükségét, hogy fogják a kezét, mint egy gyereknek. Eddig is jól megvolt védelem nélkül és ez után sem érezte, hogy szüksége lenne rá. Ezt a lehető legjobban a kapitány tudtára igyekezett hozni anélkül, hogy tiszteletlenséget mutatna. Alleria komolyan fürkészte a lányt. Ilyesmi reakciót várt a lánytól mikor Sylvanas rábízta Valeryon életét, de ugyanakkor a tábornokot is megértette amikor a szemébe nézett. Rettenetes állapotban volt, amikor Valeryon-t halottnak nyilvánították és nem akarja a húgát még egyszer olyan állapotban látni.
 - Tudom, hogy erős vagy Ashryver, de fontos vagy a húgomnak és nem kockáztatom meg, hogy még egyszer összetörve lássam őt, mint mikor eltűntél.
Valeryon elhallgatott és szégyenkezve kezdte el maga előtt bámulni a földet. Nem tudta mit élhetett át akkor a tábornok és ezért tudta, hogy soha nem fog megbocsájtani magának. Kezei ökölbe szorultak, ahogy ígéretet tett magának. Sokkal erősebbé kell válnia, hogy ez ne ismétlődjön meg. Alleria látta az elhatározottságot  a lány szemeiben és megértően a vállára tette a kezét. Hirtelen kínos csend esett a táborra, majd minden lordearon-i katona tisztelegve álltak sorba. A két nő kíváncsian odakapták a tekintetüket, majd észrevettek két közeledő alakot lóháton. Egyikük szinte még emberi mércével is gyerek volt. A két paladin bólintással nyugtázták az üdvözlést, majd pár katonából álló kísérettel körbejárták a helyet. Valeryon felvont szemöldökkel kísérte figyelemmel az eseményeket. Az újonnan érkezők már csak a kisugárzásukból ítélve sem mondhatóak átlagos katonának. Ránézésre sokkal magasabb tisztséget tölthettek be az udvarban.
 - Hát végül megérkeztek... - morogta az orra alatt a kapitány. - Gyerünk Ranger Valeryon, csatlakozzunk a társainkhoz, nekünk is illendően kell üdvözölnünk őket.
 - Miért kik ezek?
Alleria döbbenten nézett a fiatalabb elfre, mintha csak azt kérdezte volna ki uralja jelenleg Quel'Thalast, majd ráeszmélt, hogy a lánynak valóban nem lehet róluk tudomása.
 - Az idősebb férfi Uther, a fényhozó... - Valeryon hallotta már valahol ezt a nevet, de nem szakította félbe az legidősebb Windrunner nővért. - A másik pedig Arthas, Lordearon hercege.
 - Herceg?? Mégis mit keresne egy ilyen fiatal herceg a fronton?
 - Terenas király már tájékoztatott, hogy a fia ideutazik bátorítani a katonákat, de arról nem esett szó, hogy meddig marad.
Valeryon bólintott, majd csatlakoztak a többi rangerhez. Az egész megbeszélés alatt végig kellemetlen érzete volt, mintha valaki szüntelenül a hátát bámulná. Próbált nem foglalkozni az érzéssel, de nem tagadhatta, hogy igen is bosszantja. Hátborzongató volt. A két paladin érkezésével az érzés csak még elviselhetetlenebb lett. Szívesen nyilat repített volna az illető szeme közé, aki ilyen mértékben képes volt bosszantani.
 - Quel'Thalas elfjei, köszönjük, hogy mellettünk harcoltok a barbárok ellen kik megszállták világunkat. - szólalt meg a középkorú herceg érdes hangján.
 - A közös cél érdekében vagyunk itt Arthas herceg, népeink szövetségével bízok benne, hogy végleg leszámolhatunk a hordával.
Valeryon tudta, hogy a kapitány szimpatizál az emberekkel, mi sem bizonyíthatta ezt jobban, mint a különleges kapcsolata az egyik ember paladinnal, Turalyon-nal akitől még közös gyermekük is volt. Jó pár percbe tellett míg szemeit a két férfire emelte és akkor szembe találkozott a herceg fürkésző pillantásával. Érezte, hogy elfogja a hányinger ahogy Arthas szeme kis híján levetkőzteti, de nem tehette meg, hogy számon kérje, vagy bármilyen formában kimutassa nemtetszését. Inkább az idősebb férfire koncentrált, aki bővebb beszélgetésbe elegyedett a kapitánnyal.
 - Anduin Lothar parancsnok az imént üzent. A horda Hillsbrad Foothills felé tart. Célszerű lenne oda átcsoportosítania az egységeit Windrunner kapitány.
 - Hogyan? Ha erről előbb értesülünk sok időt megspórolhattunk volna Uther. Miért nem tájékoztatott minket a királyod?
 - A levél csak néhány perccel azután érkezett, hogy elmentetek.
Alleria komoran maga elé nézett. Jól tudta, hogy a legokosabb minél előbb indulni és ha Lothar Foothills-ben van akkor valószínűleg Turalyon-nak is ott kell lennie. Erre a gondolatra szaporábban kezdett verni a szíve.
 - Készüljetek! 10 perc és indulunk. - adta ki végül a parancsot.

Két nappal később a harci kürtök eszeveszett módon szólaltak meg. A katonák és rangerek egyszerre ugrottak fel, tudták mi történik.
 - Közeledik a horda flotta! - kiabálta őrült módjára a hírvivő.
 - Itt az idő. - Szólalt meg Valeryon mellett Verena, miközben kézbe vették íjaikat és pengéiket.
Proudmoore admirális már a tengeren várta az ellenséget, az ágyúk dörrenése messzire elhallatszott. Ő volt az első védvonal.
 - Reméljük nem dobja fel túl hamar a talpát. - mondta cinikusan az Ashryver lány, megjegyzése azonban több ember fülét is elérte. Érezte a rosszalló pillantásokat a hátában, de nem foglalkozott vele. Ha tehette volna már a saját lábán indult volna a kikötő felé, hogy a csata közepébe vesse magát. Az egész teste égett a vágytól, hogy nyilanként ritkítsa a horda sorait.
 - Merész gondolat, egyrészt bátor, másrészt ostoba.
Valeryon meglepetten nézett a mellette álló ranger nőre. Verena mosolygott.
 - Meg se szólaltam.
 - Tudom, de minden az arcodra van írva. Másrészt remeg a kezed és gondolom nem a félelemtől. Izgatott vagy.
Valeryon lenézett a kezére, Verena-nak igaza volt. Ökölbe szorította ujjait, hogy ezzel úrrá legyen remegésén és visszább fogja harci kedvét. Nem tehetett róla, utoljára hónapokkal ezelőtt gyilkolt, aminek bizonyítékát még minidig a karján viseli. Egy újabb heg a gyűjteményébe.
 - Nem várunk tovább, támadunk! - jött egy éles hang balról.
Anduin Lothar állt ott, szemei magabiztosságot és félelmetes erőt sugárzott. Uther és Turalyon gondolkozás nélkül követték a parancsnokot és velük együtt a hadtest többi része.
Mint kiderült, Proudmoore emberei alaposan megtizedelték az ork seregeket, de még így is rengetegen elérték a partot. Sokan voltak. Talán még a szövetség haderejénél is többen. Valeryon hatalmasat nyelt, ahogy végignézett az ellenségen.
 - Valeryon! A Falra! - kiáltott felé Alleria két lövés között. A lány körülnézett és elszégyellte magát mikor rájött, hogy csak ő nem keresett ideális lövész helyet. Azonnal megindult az első magaslati pont felé ami hozzá a legközelebb volt, ami természetesen nem a védfal volt. Tudta, hogy Alleria ezért kitekeri a nyakát, de harcolni akart.
 - Egy nyíl, egy halál. - suttogta maga elé miközben egyik lövést adta le a másik után.
Az orkok páncélzata kemény volt mint a szikla, ezért ha lehetősége adott volt, akkor a legtöbbet nyakra célzott a többit pedig az acél lemezek közti réseken át nyújtott gyenge pontok felé irányította. Nyilai halálos pontossággal repültek, érezte ahogy egyre magabiztosabb lesz.
Az élen a három vezető férfi gond nélkül vágta le az ellenséget, mintha csak fellógatott marha testeket darabolnának, de a tömeg még így is szép lassan visszaszorította őket.
 - Soha nem fogynak el! Ellenben a nyilainkkal.
 - Rengeteg utánpótlásunk van Velonara!
 - Ebben igazad van kapitány, de a körülményeket elnézve jobban járunk, ha össze is szedjük amit kilőttünk.
A holttestekben és a földön is valóban már rengeteg nyíl volt és még csak most kezdődött el a harc. Alleria a Thas'dorah-val a kezében folyamatosan egy bizonyos paladin felé pillantott. Turalyon erős volt, de egy vakfoltjából érkező támadást még ő sem tudott kivédeni. A férfi kardja épp felhasította egy ork mellkasát, mikor egy másik közvetlenül mögötte nagy zajjal holtan esett össze. Meglepetten nézett a hulla felé és mikor meglátta a fejéből kiálló ismerős zöld nyílvesszőt hátrafordult. Alleria dühösen, ugyanakkor megkönnyebbülten nézett a paladin szemébe, majd egy újabb nyilat helyezett a húrra. Turalyon némán, egy bólintással fejezte ki köszönetét, majd lendületből blokkolt egy jobbról érkező támadást.
 - Vissza a vonalra! Pajzsokat fel, lándzsákat szegezz! Nem törhetnek át! - adta ki a parancsot Lother, ahogy visszatért a védvonal mögé. Az emberek gondolkodás nélkül engedelmeskedtek, talpukat szilárdan kitámasztották, hogy eséllyel nézhessenek szembe a náluk majdnem 2x akkora orkokkal.
 - Nem állíthatsz meg minket Lothar! - kiabált messziről egy ork. Farkasa hátán jóval a társai felé tornyosult, szemeiben gyilkos tűz égett, ahogy a szövetség parancsnokára nézett. Orgrim Doomhammer, a horda warchief-je egymás után adta ki a támadási parancsokat, nem törődve a veszteségekkel. - Előre! A Hordáért!
Bár súlyos veszteségek árán, az emberek mégis kitartottak. Orgrim egyre dühösebb lett minden sikertelen támadás után. Valeryon-nak hirtelen rossz előérzete támadt. A jéghideg borzongás kíméletlenül haladt keresztül a testén, mire egy pillanatra leeresztette az íját. A csatateret hirtelen mérgező füst kezdte beborítani és a korábban halott szövetségi katonák egymás után keltek fel és agyatlan vadállatokként korábbi bajtársaik ellen fordultak. A Szövetség arcára kiült a döbbenet.
 - Mégis kiféle lények ezek? - csatlakozott Valeryon a társaihoz miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a váratlan események láncolatáról. Az új ellenség élén haladó csuklyás alakok csontváz lovaikon megállíthatatlanul haladtak át mindenen nyomukban csak kínt és halált hagyva.
 - Halállovagok....