𝓉𝒾𝓏𝑒𝓃𝓃𝑒𝑔𝓎𝑒𝒹𝒾𝓀

2.4K 77 17
                                    

Jennifer



dupla vagy semmi

Még odakint sötét volt, amikor néhány óra alvás után ismét felpattantak a szemeim, és képtelen voltam visszaaludni. Nem tudtam nyugodt maradni annak a ténynek a tudatában, hogy pár szobával odébb van az a személy, aki annyi embert eltett már láb alól, és aki tegnap este engem is megfenyegetett.

Örömmel vettem tudomásul, hogy esze ágában sincs megvédeni, sőt, ha az útjába kerülök, el is takarít onnan. Akárki is ez a Barnes, bármilyen kegyetlen is, Javier sem sokkal jobb nála. Ha az érdekei úgy kívánják, bárkit beáldoz, és ez alól én sem leszek kivétel, hacsak nem én lépek előbb.

Hosszú volt az éjszaka. Elég hosszú ahhoz, hogy számba vegyem az esélyeimet, amik hát elég csekélyek voltak, tekintve hogy senki az égvilágon nem tudta, hogy hol vagyok, és mire készülök. Így ha megöl, simán eltüntetheti a holttestemet anélkül, hogy bárki tudná, hol keressen. De erre nem akartam gondolni. Sokkal fontosabb volt, hogy a játszmáját ellene fordítsam, ami csak úgy fog menni, ha nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megfélemlítsen. Ezért a képlet egyszerű volt; akármennyire is rettegtem a gondolatától is, hogy a közelébe legyek, meg kellett tennem, mégpedig úgy, hogy ő ebből semmit se vegyen észre. Azt akartam, hogy egy magabiztos nőt lásson, ha rám néz, ne pedig egy reszkető kislányt, aki tizenegy évvel ezelőtt magára lett hagyva egy körhintánál.

Úgyhogy kavargó gyomorral ugyan, de felkeltem, és felöltöztem. Egy sima egyszerű farmert, meg egy fekete hosszú ujjú pólót vettem fel, majd magamra kaptam a fehér edzőcipőmet, és a neszesszeremet magamhoz szorítva kiléptem a folyosóra. Szerencsémre mindenhol csend volt, bizonyára még mindenki aludt, így volt időm elkészülni anélkül, hogy bárki megzavart voltam. Nem tudtam, hogy a mai napon mi fog velem történni, és mit is jelent pontosan az, hogy Isabella lefekteti nekem a szabályokat, de akármit is takart ezt, a legjobb formámban akartam lenni. Előkotortam az alapozómat, és eltüntettem a sápadt bőrömet, ami legalább olyan megviselt volt, mint én magam. Az utóbbi huszonnégy órában túl sok mindent történt ahhoz, hogy ez ne így legyen. Ezután jöhetett egy kis szempillaspirál, meg egy átlátszó szájfény, és mire halkan lesétáltam az emeletről, már egészen emberi kinézetem volt.

Az első utam a konyhába vezetett, ami csakugyan üres volt, és még mindig ugyanolyan lenyűgöző, mint tegnap este, csak ezúttal a fényes bútorokon megcsillant a felkelő napfény. Pár percig csak csendben bámultam, és elmerengtem rajta, hogy ebben a házban egyetlen szék többet ér, mint Summerrel a közös lakásunk. Na, és persze egészen biztos volt az is, hogy a tulajdonosa nem két szép szeméért kapja a fizetését.

Márpedig azok a szemek gyönyörűek voltak.

Megráztam a fejem, hogy elhessegessem az elmémbe kúszó képeket, Javier dühösen villogó élénkzöld szemeiről, és a hűtőhöz léptem, hogy valami reggelit keressek magamnak. A gyomrom abban a pillanatban egy hangos morranással jelezte, hogy nagyon vágyik már valami szilárd ételre, ugyanis Summernek igaza volt. Tegnap délelőtt óta egy falatot sem ettem a gála miatti idegességem hatására, utána meg egyszerűen lehetőségem sem volt rá. A dilemmámat, hogy mit is egyek, végül egy ismeretlen hang szakította félbe.

- Keresel valamit? – összerezzentem, és olyan gyorsan pördültem meg, mint még soha. Egy számomra ismeretlen, magas férfi állt velem szemben, és úgy bámult, mintha a jól őrzött széfet fosztogattam volna.

- Csak kaját. – feleltem, de nem mozdultam a nyitott hűtőajtó elől, nem gondoltam, hogy bűn lenne, hogy nem akarok éhen halni.

- Aha, és mégis ki adott neked engedélyt rá? – húzta fel a sötét, sűrű szemöldökét, és talán még Javiernél is ellenségesebben viselkedett velem. Próbáltam felidézni, amit Luna tegnap mondott nekem, és végül arra a megállapításra jutottam, hogy az előttem álló férfi nem lehet más, csakis Lucas. Ő volt az egyedüli, akivel még nem találkoztam Javier közvetlen csapatából.

Egy ágyban az ellenséggelWhere stories live. Discover now