𝒽𝒶𝓉𝑜𝒹𝒾𝓀

2.4K 76 2
                                    


Javier



küzdj az életedért

Két dolgot utálok ezen a világon a legjobban. Az egyik az, ha kicsúszik a kezemből az irányítás, a másik pedig, ha mindez akaratom ellenére történik. Persze nem szoktam hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de az utóbbi időben valahogy semmi sem úgy sikerül, ahogy eltervezem.

Először is ott van az a rohadék, aki minden egyes alkalommal keresztbe tesz, valahányszor alkalma nyílik rá, és habár azóta nem tűnt fel Barnes a színen, nem vagyok benne biztos, hogy nincs köze a dologhoz. Rafinált, és gonosz és bassza a csőrét, hogy nem tud fogást találni rajtunk. Egyszóval simán kinézem belőle, hogy bármit elkövet annak érdekében, hogy a levesembe köpjön.

A másik égető problémám pedig a húgom. Halkan megkocogtattam a szobája ajtaját, de nem vártam meg, ameddig engedélyt ad, már léptem is befele.

Luna az ablaka párkányán üldögélt. Vékony ujjai között egy cigarettát tartott, amit a szájához emelt, és mélyen beleszippantott. Direkt csinálta, mert tudta, hogy rühellem.

- Nem mondtam, hogy bejöhetsz. – vakkantotta oda bunkón.

- Oké, haragszol. – jelentettem ki az egyértelmű tényt. Reggel volt egy kisebb összezöldülésünk, amin én már rég tovább léptem, ő úgy tűnt, nem. Mindig is a húgom volt kettőnk közül a haragtartóbb, és ha valaki megbántotta, nagyon nehéz dolga volt, ha ki akarta engesztelni. Amióta a szüleink meghaltak, és egyedül maradtunk, Luna elzárkózott, és én voltam az utolsó, akinek szívesen megnyílt, habár tudtam jól, hogy szeret engem és számít rám. Mégis olyan piszkosul nehéz volt vele.

- Csodálkozol? Úgy kezelsz, mint egy óvodást. – szorította össze dühösen az ajkait, majd az egyik lábát átvetette az ablakon, így már lovaglóülésben üldögélt a párkányon.

- Van különbség aközött, hogy óvodásként kezellek, meg aközött, hogy féltelek. Főleg most. – próbáltam neki megmagyarázni a döntéseim okát, de nem volt egyszerű. Luna bezárkózott előttem.

- Jajj, Javi! – sóhajtott fel idegesen. – Ne gyere nekem a problémáiddal, meg azzal, hogy értsem meg őket. Nem értem. Tudod miért? Mert engem számításba sem veszel. Soha semmibe nem vonsz be, és semmit nem mondasz el nekem, pedig már nem vagyok pisis, akivel ne beszélhetnéd meg őket. Tök jól kezeltem a Jennifer helyzetet is.

- Úgy gondolod? – vontam fel a szemöldököm, aztán kivettem a cigarettát a kezéből, és én is beleszippantottam.

- Azt te cseszted el akkor, amikor hazajöttél, és halálra rémült tőled. Velem semmi baja nem volt. – fonta össze durcásan maga előtt a karjait.

- Értesz az emberek nyelvén, és ez jó. Szeretném, ha ez így is maradna, és ezt a tehetségedet belefektetnéd valamibe, ami a javadat szolgálja. Attól, mert nem akarlak téged is belerántani ebbe a mocsokba, az nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. A családom vagy, hugi. Nekem nem volt más választásom, de neked van. Élj vele.

Luna bosszúsan felsóhajtott, és még bosszúsabb lett, amikor pár slukk után elnyomtam a cigarettáját az ablakpárkányon, majd a csikket kihajítottam a nyitott ablakon.

- Milyen nagylelkű vagy. – nézett rám gúnyosan. Olyan gúnyosan, amiből rögtön tudtam, hogy nem bocsátott meg. Visszahúzta a lábát, aztán felállt, és megpróbált elsétálni mellettem, de én nem hagytam. Megragadtam a karját, majd magam felé fordítottam.

Egy ágyban az ellenséggelWhere stories live. Discover now