Honeymustard

19.

Az éjji csend most sokkal másabb volt. A keskeny út mely átvezet a park szivén, most lehullott őszi levelek fedte semmivé vállt.
A hold fénye rubintos csillogást kölcsönzött a sárguló fűnek.

Sietős léptek törték meg az éjszakát ahogy kézenfogva kocogtak át a kis hidacskán.
Aztán Sato megállt.
Ijedt tekintetével a terepet páztázta.
A fákról lehullott levelek ropogtak a lábuk alatt és a lecsupaszodott ágak susogtak a szélben.

Valóságos horrorfilmbe cseppent. Nem is beszélve a gyilkosról aki kézenfogva sétálgat vele hajnali egy tájékán.
Csak hogy már késő kilépni ebből a színdarabból és ezt ő is jól tudta.

Beletörődve sorsába újra megindult a férfi után s valahányszor belegondolt a helyzetébe, teste minden porcikája beleborzongott a tudatba.

Zsálya hideg tekintete félelmet tükrözött rá s talán másokra is.

Akik kívülről szemlélődtek talán azt hihették, egy csendes ember áll előttük. Ártatlan türkíz szempár mely csupán kissé titogzatos de valójában maga a megtestesült gonosz ki érzi a félelem illatát s pont ez ami elborzasztotta a fiút. Mintha csak megérezné minden gondolatát.
Érzi hogy fél.

-Sato? Valami baj van?

A fiú megrázta fejét,
aztán elhalkultak.

A park egyik szélében egy  kutyás ember sétáltatta kedvencét mit sem sejtve az egészről.

A mellettük elterülő kis erdőt még sötétség fedte, pont ideális a meglógásra.
.
.
.
Ha most sikerülne elszaladnom, túl késő lenne utánnam jönnie hiszen az emberek már elindultak...ha túl nagy a mozgás az feltünő.

Ha viszont utolérne...talán végem.

Egy lépést sem tett mire a férfi megmarkolta kabátja ujját s visszarántotta.

-Ugye nem gondoltad komolyan?

Sandán néztek egymásra akár csak valami lelassított filmjelenetben.

-Tovább! Gyerünk! Sürgette Zsálya a fiúcskát elterelgetve gondolatait mindenféle turpisságról.

Na jó belátom, ez lehetetlen. Meg amúgy is éhes vagyok.
Nálla van a kajám amit mellesleg még mindig nem kaptam meg.

A parkolóban álló fekete mercedes felvillantototta lámpáit hangos klikkenés mellett és kinyílt a zár.

-Szálj be! Zálya hangja mély volt és határozott. Mintha cseppet mérges lenne de csak szolidan fejezné ki magát.

A hátsó ülés puha volt és csendes.
A nap inmár megfordult és reggelből este lett. Legalább is a fiúnak, mert szemei hamarosan leragadtak és elnyomta az álom.

.
.
.

-Hahó! Ébresztő!...
A lángos amit hajnalban vettünk, itt sír magányosan a tányéron!- kacarászott szórakozottan a férfi miközben felrázta Satot.

-Mennyi az idő?
-Fél hat van! Edd meg a kajád aztán aludhatsz tovább!
-Rendben- bólogatott egyetértően aztán beleharapott az ételbe.

Jólesett neki annak ellenére hogy hajnalok hajnalán portyázgatott érte a sötétben egy sorozatgyilkos társaságában.

Szájában szétáradt a tejföl jóleső íze és most először örült igazán az ételnek.

Aprócska tejfölfolt maradt csupán a szája szélén árulkodó jelként.

-Nézz csak rám cukorfalat!

Sato felkapta fejét a szokatlan megnevezésre és szemeit a férfire szegezte.

Összeharapta ajkait, nyelt egyet majd résnyire nyitvahagyott száján kifújta az elhasznált levegőt.

Csendben nézték egymást egy darabig miközben a nap az égig nyújtózott mögöttük. Susogtak kint az ágak és türelmetlenül várták a folytatást.

De nem volt folytatás!

Zsálya megigazgatta kabátját és elment.