Honeymustard

6.

Tömény füstszag...
Megint!
Megint abban a szobában vagyok.

Minden egyes lélegzetvétel fájdalmat okoz, talán még a karomat is eltörtem.
Sato félálomban gondolt ezekre.
Moccanni sem tudott a fájdalomtól.
Mért nem ölte meg őt már az elején!

Mért nem ölte meg ahelyett hogy itt szenvedjen meggyötörve.
Ajkait erősen összeharapta és érezte
hogy nem bírja visszatartani üvöltését.

Ordított ahogy csak a torkán kifért.
Ordított azért mert itt van, azért mert mindene fájt és azért is mert még mindíg él.

Sós könnyei marták a bőrét amint végigfolytak sebes arcán.

Ha Zsálya itthon lenne már berontott volna hogy elcsitítsa.

De semmi. Csak csend és sötétség.

Illetve! Valaki kopogott.

-Bejöhetek? Kérdezte egy női hang. Talán ugyanaz akivel az ajtóban találkozott.

A fiú szíve hevesen vert.

Az ajtó lassan kinyílt és beszűrődött a fény.

-Figyelj! Nekem nem szabadna itt lennem ...szóval kérlek ne sikíts vagy ilyesmi, guggolt le a nő.

-Megigéred hogy nem fogsz ugye?!
Sato bólintott.

Most biztosan arra gondolsz miért jöttem be hogyha semmi keresnivalóm sincs itt.

Szóval Zsálya most nincs itthon!
Gondoltam megnézhetnénk a sebeidet.

Eléggé fájhatnak. Tűrte füle mögé haját a nő eggyüttérző pillantást vetve a kis pet-re.

Kinyújtotta kezét hogy megnézhesse a fiú karját....de....

-Nee! Kérlek. Jól vagyok! Semmi bajom. Tiltakozott Sato.

A nő értetlenül nézett rá.
Nem kell titkolnod hiszen látom hogy...
-Menyj el kérlek! A végén még bajbasodorlak téged is!

Engem aztán nem! Mosolygott.

Egyébként a nevem Rose.

Sato csodálkozva nézett fel a nőre.

Nézd! Felnőtt nő vagyok. Meg tudom magam védeni.
Pesze! Egy gyilkostól aki nem kímél senkit gondolta magában Sato.

Meg amúgy is barátok vagyunk már mióta...legyintett aztán csípőre tette kezét.

-Barátok?
-vele???

-Bizony!
Akarod hogy meséljek róla?

A fiú egy darabig tétovázott aztán végül félve de beleeggyezett.

-Na jó, kezdjük az első dologgal...
Senki. De senki! Nem tudja az igazi nevét. Szóval ezt ne is akard kihúzni belőlem. Kacsintott aztán leült a székre amiben először Zsálya trónolt.

Amúgy...kérdezhetsz nyugodtan bármit...

Miért pont engem! Vágott bele Sato a mondat közepébe.

-Shh! Ne kiabálj kérlek! Csitítgatta Rose a fiút.

-Na jó. Figyelj! Azt nem tudom miért de azt tudom hogyan tudod ezt az egészet ép bőrrel megúszni.
.
.
.

Hosszas tanácskozás után végül elment a nő és Sato még jó pár óráig csak ült az ágyon. Egyedül...a sötét Levendulaillatú semmiben.
Aztán elaludt.
.
.
.
Valamikor később Zsálya is hazaért végre. Első útja a fiúhoz vezetett.
Óvatosan kinyitotta az ajtót és az ágyához sétált.
Eligazította az alágyűrődött takarót aztán gyengéden megsimogatta a fiú arcát.

Ébresztő! Suttogta a fülébe.

A fiú lassan kinyitotta szemeit de gyorsan vissza is csukta.
-Bocsánat. Kuporgott a takarókon.

-Csssss! Most veszünk egy forró fürdőt.

Mond csak, Lábra tudsz állni?
A fiú csak csendben feküdt elkerülve Zsálya tekintetét.

Ne durcáskodj már! Ez mind a te hibád! Ha nem...

-Bocsánat! Zokogott a fiú miközben felült és közelebb csúszott a férfihez.

Zsálya kitárta karjait és szorosan átölte a fiút.

Azt hiszem mindketten sírtak...legalábbis egyikük titokban.
De ezt sosem fogjuk megtudni hiszen Zsálya háttal állt.

.
.
.

Vizet engedett a kádba és óvatosan beledugta ujját.
Szerintem jó lessz így! Odafordult a fiúhoz és gyengéden levetkőztette miközben
Sato türelmesen fogta a férfi vállát.
Valószinűleg mozdulni sem mert.

-Karolj a nyakamba! Suttogta Zsálya aztán beletette a habos vízbe.