Honeymustard

15.

Valamikor este tíz körül végre lement Sato láza és Zsálya még mindig mellette virrasztott.

Ujjai köré csavargatta a fiú haját.

Olyan selymesnek tűnt.
Mint egy kis fekete nyuszika.

Ő pedig a csúnya gonosz farkas aki elragardta őt családjától.

Vadász és áldozat.

Rosszul kéne hogy érezzem magam? Gondolkodott el és észre se vette a fiú érdeklődő tekintetét.

-Jó reggelt! Szólalt meg bizonytalanul remegő hangon.

Válaszként csak egy mosolyt kapott meg egy csókot a homlokára.

-Ugye tudod hogy éjjel van? Kuncogott Zsálya.

Aztán egymásra néztek.

Na jó...tudom mire vágysz! Hiszen le sem veszed rólam a tekinteted.
Leolvasom a szemeidről...
Gondolta a férfi.
Éhezel a törődésre!

Tenyerét finoman a fiú arcára fektette
ujjával pedig megsimogatt ajkait.

Ez tetszik igaz? Suttogta lágyan.

Sato felnézett.
Tágra nyílt szemeiben pedig volt valami. Valami csillogás.
Talán kiváncsiság vagy annál több is.

Lehunyta szemeit és Zsálya tenyerébe simult.

A férfit szinte megbabonázta ez a csillogó szempár.

-Jobban érzed magad? -kérdezte, hogy megtörje a csendet.

Sato nem szólt csak odasimult elrablójához és beleszippantott a már ismerős illatába.

-Szóval ez a helyzet igaz? -Kuncogott a férfi fifikás mosolyt vetve a fiúra.

Nem szeretett volna belefolyni jobban a dolgokba. Elégnek tartotta a múltkori dolgot is kettőjük közt és nem akart mégegyszer fájdalmat okozni kedvencének.

Talán bűntudatot érzett amiért erőszakoskodott a fiúval.

Hallod magad?
...
Zsálya és a bűntudat? Pff! Na persze.

A távkapcsolóért nyúlt és bekapcsolta a tévét.

Éppen az ID egyik műsora ment de Zsályát most nem foglalkoztatták a bűnügyi kérdések.
Valami mást keresett.

Lenézett a fiúra.
Nem tudta eldönteni hogy fent van-e vagy alszik.

-Tudod...féltem. Így igaz! Mocskosul féltem hogy már fel sem ébredsz. Súgta meg a fiúnak aztán felkelt és elsétált a küszöbig.
Még utoljára hátranézett hogy megbizonyosodjon róla, a fiú alszik-e.

Aludt.
Összegömbölyödve mint egy macska.

Aztán Zsálya ismét elindult éjjeli körútjára de most gyalog ment.
Semmi kedve sem volt hallgatni az áldozatok értelmetlen könyörgését.
Ma inkább sétálni akart egyet a közeli parkban ahol senki nem gyanakodna egy éjjel sétálgató magányos férfire.

Végig sétált a bejáratnál húzódó kis hídon s a víz fölé hajolt.
A halak pikkelye meg-megcsillant a hold fényében és a csillagok visszatükröződtek rá.

Nézegette egy darabig a kergetőző koikat aztán zsebredukta kezét és ment tovább.
Tulajdonképpen nem is tudta hova megy, csak ment amerre a lábai vitték.
Leült egy padra. Egy olajlámpa fénye alatt csendben nézegette a közel ülő hős szerelmeseket.

Valyon egyszer majd fogja így szeretni őt Sato?
Azok után is hogy ilyen....
Megdörzsölte szemeit és ásított egy nagyot.

Olyan magányosnak érezte magát...magányosabbnak mint a napon amikor a szülei magára hagyták.
A rendőrök szerint betörés történt de csak Zsálya tudta az igazságot.

A piszkos igazságot ami elindította ezen az őrült úton.

Talán ideje hogy hazamenjen határozta el. Mégsem lenne jó ötlet egyedül hagyni egy beteg gyereket.

Rágyújtott egy szál cigarettára aztán felállt, lesöpörte a port nadrágja ülepéről és lassú de biztos léptekkel elindult vissza.
Még egyszer visszapillantott a párra aztán kaján vigyorral felhúzta kapucniját és eltűnt az árnyékban.