Honeymustard

1.

Csend és sötétség.
De legfőképp csend.
A kis szobán nem voltak ablakok mégis ki lehetett venni mi hol ül, a csendes levendulaillatú semmiben.
Zaj sem szűrődött be csak az asztalióra tik-takkolt keservesen, megtörve a szűz csendet. Kiyoto émelyegve ült fel az ágyon. A füstölő illata szinte émelyítő volt és nemkissé csípte a fiú szemét.
Amikor végre észrevette hogy valaki⁹ más ágyában fekszik , hirtelen összerezzent.
-Hol vagyok?! Tette fel magának a kérdést.
-Hát nem otthon! Kuncogott halkan egy érdes, démoni hang a szoba egyik sarkából. -De ne aggódj! Biztos vagyok benne hogy annál sokkal izgibb helyen.
Kacagott tovább a felnőttnek látszó gyermekies hang.
Kiyoto rémülten forgatta szemeit jobbra - balra, de semmi. Csak sötétség
és émelyítő, tömény füstszag.
-Ki vagy te és mit akarsz!? Nyugtalankodott.
-Én vagyok én! Kuncogott tovább harsányan a férfi amint nyikorogva reccsent alatta a szék.
Csend lett és a fiú nagyot sóhajtott.
-Ugyanmár! Tényleg nem találod viccesnek?! Nyavajgott gyerekesen a sötétben ülő gyermekies férfi.
-Nem igazán! Vonta meg vállát kiyoto.
-Oh.Rendben! Fanyalgott a titokzatos vihogó.
-Azt hittem nem vagy ilyen sótlan....kiyoto!
A fiú hirtelen felkapta fejét.
-Honnan tudod a nevem! Kiabálta.
-Ugyan már ...azt gondoltad olyan kedvencet választok magamnak akinek még a nevét sem tudom!? Fordult újra vérfagyasztó kacajba a férfi.