|Nicholas Collins|

Negyvenötödik

Úgy gondoltam, hogy vacsora előnk csinálok magamnak egy meleg, habos fürdőt. Azt éreztem, hogy sok olyan dolog történt, ami negatív hatással volt rám és a hangulatomra is egyaránt. Próbáltam nem a történtekre, hanem csak a jövőre koncentrálni. Csak Nicholast és a családomat láttam magam előtt. De bármennyire is próbáltam nem arra gondolni, hogy a gyerekkori szerelmem a városba költözött, rájöttem arra, hogy egyre jobban a fejembe fog mászni a gondolat, hogy a közelemben van. Bár tudtam, hogy Nicholasnak is vannak ex barátnői, majdnem napi szinten látom őket, de Nicholast nem fűzték mély érzelmek a volt barátnőihez. Ez az én esetemben más volt, hiszen Hassan nem csak a volt párom. Ő annál sokkal több volt. Szavakkal nem tudnám kifejezni, hogy mi volt közöttünk, hogy mi köt minket össze. Tudtam, hogy a múlt nem köthető össze a jelennel, de mégis tehetetlennek éreztem magam, és csak sodródtam az árral.

Egy üveg boros poharat tartottam a kezem között, miközben a hátamat a kád szélének támasztottam. Nem voltam nyugodt, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy minden meg fog változni. Azért mert Hassan olyan férfi, akinek személyisége nem csak tökéletes, de önzetlen és igazságos. A megérzés felbosszant, hogy a közeljövőben talán bármikor találkozhatok vele. Nem akartam őt az életembe, nem akartam a családom közelében látni. Nem utáltam és nem is szerettem. Azt utáltam ami velünk történt. Azt gyűlöltem, amin keresztül mentünk. Ezért nem akarom az életemben. Mert fáj minden, ami hozzá köt. Fáj látni és fáj visszagondolni arra, amikor még együtt voltunk. Nem a hiánya, egyszerűen csak a dolgok, amik történtek.

Akkor kaptam fel a fejem, amikor kinyílt az ajtó és Nicholas lépett be rajta. A derekát csak egy fehér törölköző takarta el, innen tudtam, hogy csatlakozni fog. Itt van a férjem, a jóképű férfi, akinek a boldogságomat köszönhetem. Nekem nem volt szükségem másra.

Nicholas megigazította a nyakában csillogó aranyláncot, majd mosolyogva a szemembe nézett. Kicsit oldalra csúsztam, hogy több hely maradjon neki, majd csillogó szemekkel végig néztem, hogy lehúzza magáról a törölközőt. Nicholas nem szokott szégyenlős lenni, ezt mindig a tudtomra adja. Tökéletes testtel rendelkezik, ezt a tökéletességet pedig szereti mutogatni. Nem számított, hogy hol vagyunk. Egyszer mindig eljátsza, hogy meztelen járkál. Tudtam, hogy ezzel csak az agyamat szeretné húzni. Az esetek többségében sikerrel szokott járni.

- Mit csinál az én gyönyörű feleségem? - vizes tenyerével végig szántotta az arcát, a bőre fénylett a víz miatt. Felém fordult, izmos karját a kád szélére helyezte és csillogó szemekkel fürkészte az arcomat.

- Próbál pihenni! - fújtam ki magam felvont szemöldökkel. Akárhányszor a szemébe nézek, mindig tudatosul bennem, hogy mennyire jóképű. Nicholas nem hétköznapi férfi. Emlékszek, hogy a kapcsolatunk elején nem volt könnyű megküzdenem azzal, hogy egy híres színész. Nehéz volt elfogadni, hogy rengeteg eseményre volt hivatott, hogy egyszer sem volt egy nyugodt napja. Azt is nehezen tűrtem, hogy sok petykát írtak rólunk a neten, de az eltelt évek alatt megtanultam Nicholas mellett élni. Néha még mindig nem könnyű, hiszen rengeteg ember ismeri, ami azt jelenti, hogy kis millió ember előtt kell példamutatóan viselkedni. - Te hogy vagy? - hajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az ajkára.