Harmincötödik

3.7K 219 14
                                    

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért nem egyszerű az élet, számtalan okot fel tudnék neki sorolni

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért nem egyszerű az élet, számtalan okot fel tudnék neki sorolni. A pályafutásom során megtanultam, hogy az akadályokat vagy átlépjük, vagy elhasalunk bennük. Azt hittem, hogy életem legnehezebb próbatétele apám halála lesz, viszont ebben tévedtem. Életem legnagyobb próbatétele a fiam lett. Rengeteg olyan kérdés zakatolt a fejemben ami bizonytalanná tett. Vajon örülni fog neki? Vajon el fog fogadni engem? Rettegtem elmondani az igazat, hogy én vagyok az édesapja. Igazság. Mindenkinek jár. Bármennyire is halogatni akartam, el kellett fogadnom azt, hogy az igazság jár neki. Nem elmondani féltem. Attól féltem, hogy nem fogad el.

Jennával megbeszéltem, hogy reggel elvihetem Liamet cukrászdába. Eredetileg Jenna is jött volna velünk, de ragaszkodtam hozzá, hogy csak ketten legyünk. Attól tartottam, hogy Liam nem tud majd tud rendesen rám figyelni, ezért akartam, hogy csak ketten legyünk. A kicsi cukrászda hangulatos volt, sokan ültek bent. Zavarban voltam, amikor fürkésző pillantások néztek néztek felém, fél füllel hallottam, hogy összesúgnak valamit. Imádkoztam, hogy ne kérjenek aláírást, hogy ne fényképezzenek le engem. Nyugodt perceket akartam. Erre volt szükségem.

- Nagyon finom a torta - pillantott rám Liam, miközben elvigyorodott. A mogyoróbarna szemébe néztem, miközben csuklómon megigazítottam a karórámat. Szívesen látnám magam az ő szemével. Vajon mit gondol rólam? Tetszek neki? Elégedett velem? Esetleg sok vagyok neki? Alkalmas vagyok rá? Lehetek az édesapja? Vajon mit gondol rólam?

- Egészségedre - suttogtam, majd a lakkozott hajamba túrtam és megnyaltam a fogamat. - Mit gondolsz rólam? - fürkésztem az arcát, mire összeráncolta a szemöldökét. - Csak kíváncsi vagyok - ettem meg a szelet tortát. - Csak úgy - sóhajtottam.

- Szerintem nagyon kedves vagy - válaszolta jókedvűen. - Anya nagyon szeret téged!

- És te? - suttogtam a szemébe nézve, miközben megráztam a fejem. - Te szeretsz engem?

Izzadt a tenyerem, miközben a válaszára vártam. Liam nem is sejtette, hogy ki vagyok én neki.

- Persze, hogy igen! - nevette el magát halkan. Mélyen a szemébe néztem, a tekintete csillogott, akárcsak az enyém. A haja mogyoróbarna volt, akárcsak nekem. Az arca gyönyörű és barátságos. Mindenben rám ütött. Rám.

- Nagyon fontos dolgot szeretnék neked mondani, csak nem tudom megfogod e érteni - helyeztem a villámat a tányér szélére. - Lehet, hogy egy kicsit nehéz lesz megértened - sziszegtem a fogaim között, miközben oldalra biccentette a fejét. A kávézó tökéletes hely volt arra, hogy csak ketten legyünk. Az ablak melletti asztal azért volt tökéletes választás, mert közben gyönyörködhettünk a kilátásban.

- A koromhoz képest okos vagyok - válaszolta határozottan, mire elnevettem magam.

- Nem semmi mennyire hasonlítasz rám, te gyerek - suttogtam magam elé, mire megköszörültem a torkomat. - Tudod Liam... - pillantottam ki az ablakon, majd vissza a szemébe. - A születésed előtt én találkoztam már édesanyáddal - piszkáltam az órámat. - Tudod, hogy egy baba születéséhez férfira és nőre is szükség van...és.... - túrtam a hajamba zavartan, miközben értetlenül ráncolta a szemöldökét. - Nem természetes módon fogantál meg anyukád hasában - suttogtam a szemébe nézve, miközben tudatosult bennem, hogy ezzel csak rontok a helyzeten. Nem mondhatom el neki, hogy a hülye feleségem spermium vizsgálatra küldött, a leadott mintámat pedig elkeverték és Jennába ültették bele. Ezt nem értené meg. Mélyen felsóhajtottam és megráztam a fejem. - Lehet, hogy könnyebben megérted, ha azt mondom, hogy én vagyok az apukád, Liam - fejeztem be, mire Liam a szemöldökét ráncolta és ajkát elhúzva hátra hőkölt. Az arcát néztem, nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy, hogy mit ne mondjak. - Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, de mindig is én voltam az apukád - mutattam magamra, majd az asztalon át nyúltam és megfogtam a kezét. Liam csendben hallgatott, láttam rajta, hogy eddig jó úton haladok. - Nem fogom tudni elmagyarázni hogy történt, mert nem értenéd meg - suttogtam könnyes szemmel. - A lényeg kicsim, hogy nem tudtam a születésedről - suttogtam az arcát fürkészve. - Azért nem voltam melletted, mert nem tudtam, hogy megszülettél.

- Az mégis, hogy lehet? - elnevette magát, közben elvette a kezét és az ölébe ejtette. - Én nagyon sokat sírtam azért, mert nincsen apukám - ráncolta össze a szemöldökét, miközben eszembe jutott a pillanat, amikor először megláttam őt. Az általános iskolában, a beteg szobában ült. Szomorú és sápadt volt. Már abban a percben kötődtem hozzá. Már akkor szerettem. - A barátaim mindig kérdezték, hogy hol van az apukám - tárta szét a kezét, mire lesütöttem a szemem. - Mindig anya jött értem - folytatta könnyes szemmel. Megszakadt a szívem, hogy sírni láttam őt, ezért mélyen felsóhajtottam. - A suliban sokszor rosszul voltam, mert a többiek piszkáltak, hogy nincsen apukám - mondta hallkan, mire lehunytam a szemem.

- Van apukád - suttogtam. - Itt vagyok - tettem hozzá halkan, majd hátra toltam a széket és leguggoltam mellé. Liam nem haragudott rám, de nem ugrott a nyakamba. Innen tudtam, hogy időre van szüksége. - Ha azt mondom neked, hogy mindent el szeretnék követni annak érdekében, hogy boldog legyél, akkor adsz nekem egy esélyt? - mutattam magamra. - Nem most, nem is holnap - suttogtam óvatosan. - Hanem idővel - bólintottam végül. - Szeretnék olyan apa lenni, aki megérdemli a fia szeretetét - haraptam az ajkam szélébe. - Tudom, hogy nem ilyen apára lenne szükséged de... - suttogtam, de gyorsan félbeszakított.

- Viccelsz? - biccentette oldalra a fejét. - Egy színész vagy! - nézett végig rajtam. - Ennél menőbb apukát elképzelni sem tudok magamnak - mondta ki végül, mire sóhajtva lehorgasztottam a fejem. - Ismerkedjünk meg - vigyorgott, mire puszit nyomtam a homlokára.

- Hogy ment? - délután a konyhában Jennával kávéztunk. Én a kanapén ültem, ő pedig lehajolt hozzám és hátulról átkarolta a nyakamat. Kezével a mellkasomat simította, miközben a csészét a dohányzóasztalra helyeztem. Nem tudtam, hogy erre mi a megfelelő válasz. - Liam megértő!

- Azt tudom - suttogtam magam elé. - Kicsit úgy érzem, hogy haragszik rám!

- Miért?! - lepődött meg Jenna.

- Szerintem azért mert eddig nem voltam mellette - temettem tenyerembe az arcomat, miközben minden a nyakamba zúdult. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy Liam elfogadjon, viszont ott van a másik életem, amit nem akarok Jenna nyakára rázúdítani, de előbb utóbb el kell neki mondanom. Azt hittem, hogy menni fog így egyszerre. A film forgatását sikeresen befejeztük, lezártuk. Billy szerint minden kurva jó lett és a film valóban kasszasiker lesz. Örültem annak, hogy egy újabb sikeres forgatást hagytunk a hátunk mögött viszont ott van az életem másik része, ami sokkal eseménydúsabb. Az interneten pletykák terjengenek rólam és ostoba cikkek alatt látom viszont a nevem. Az ügyvédem felkészített engem minden eshetőségre, megtanította, hogy kell szemet hunyni a bulvárlapok idegesítő pletykái felett, viszont néha nehéz.

- Liam miatt vagy gondterhelt? - ült le mellém és fél testtel felém fordult. A szemöldökömet felvontam, majad elnevettem magam.

- Liam miatt is - javítottam ki. - Jenna! - pillantottam felé. - Sok mindent nem tudsz még - suttogtam a szemébe nézve. Nem akartam elmondani neki, de a szívem azt súgta, hogy ezzel egy súlyt veszek le a vállamról. - Említettem, hogy a rendőrök elővették édesapám ügyét, mert takarítottak a szertárban! A jelentést és a dokumentumokat újra elolvasták! A helyszínen készült képeket pedig átnézték, utána átadták nekem - pillantottam oldalra, miközben eszembe jutott a videóhívás, amikor késő este a konyhába a jelentést olvastam. - Sok minden kiderült - sziszegtem, miközben Jenna összeráncolta a szemöldökét.

- Mi derült ki? - ekkor a fejemet ráztam és sóhajtva hátra dőltem a kanapén. Minden tökéletes az életemben. Szerelem. Szex. Magánélet. Viszont most úgy éreztem, hogy ez a dolog mindent tönkre fog tenni köztünk. Tudtam, hogy nem lehet minden csak jó. AZ élet nem lehet mindig csak jó. Próbáltam kitérni a magyarázkodás elől, hátat akartam fordítani az ügynek, de egy mély seb szakadt fel bennem. Újra kisgyereknek éreztem magam, aki végig nézte az édesapja halálát. Fájt a szívem, a lelkemet nehéznek éreztem. - Valami fontos, igaz? - kereste a szavakat, mert látta rajtam, hogy nem beszélek róla könnyen.

- Valami fontos - vontam fel a szemöldökömet, miközben a torkomat köszörültem. - Rájöttek arra, hogy apám halála nem baleset volt - néztem mélyen a szemébe, mire lefagyott az arcáról a mosoly. Előre pillantottam, végül kimondtam azt, amit akartam. - A forgatás napján a helyszínen tartózkodott a gyilkosa, aki úgy rendezte a forgatást, hogy az édesapám ne élje túl - hajoltam előre és vörös arccal a tenyerembe temettem az arcomat. - Mert valaki megölte.

|Nicholas Collins|Where stories live. Discover now