Huszonötödik

3.2K 219 28
                                    

Erőtlenűl nyitottam ki a szemem, csak homályos foltokat láttam

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Erőtlenűl nyitottam ki a szemem, csak homályos foltokat láttam. Minden zavaros volt, csak nehezen tudtam befogadni a külvilágot. Meg mindig nem láttam rendesen. Oldalra biccentettem a fejem, kicsit a párnába nyomtam. Egy kórházban voltam. Ez biztos. Egy gép monoton csipogása követe az állapotomat és zöld kusza jelölések az életjeleket. Mindenhol fertőtlenítőszer szag volt. A gyomrom felfordult, ezért összeráncolt szemöldökkel nyúltam a halántékomhoz. Biztos voltam, hogy valamit összevartak, mert fájt. A végtagjaimat éreztem, viszont nehezemre esett mozdulni. Csak hosszú percek múlva érzékeltem, hogy valaki van a szobámban. Egy nővér állt az ágy mellett. Biztatóan mosolygott rám, bár én nem éreztem magam jól. Infúzió csőből másodpercenként csöpögött a gyógyszeres víz, miközben tudatosult bennem: élek.

- Hogy érzi magát? - óvatos kérdés volt, mintha ő sem lenne biztos abban, hogy válaszolni tudok.

- Mint akin átment egy úthenger - motyogtam kábán, miközben mosolyogva bólintott. Kiábrándító amikor nem vagy magadnál, mikor nem tudod, hogy mi van, mikor minden zavaros. Féltem. - Mennyi ideig nem voltam magamnál? - oldalra biccentettem és akkor pillantottam meg a falra rögzített órát. Délután öt óra volt. Az hogy létezik?! Reggel még iskolába vittem Jennával Liamet...

Jenna...

- Volt egy balesetük! Emlékszik rá, Mr. Collins? - hajolt kicsit közelebb, hogy jobban megvizsgáljon. Bólintottam.

- Sajnos minden percére - próbáltam felülni, de nem sikerült. Olyan volt, mintha egyszerre lettem volna másnapos és dolgoztam volna egész héten. - Miért vagyok ennyire gyenge?

- Még a nyugtató hatása alatt van, uram - írt valamit a mappájában. - Viszont jó hírem vannak az állapotával kapcsolatban - fürkészte az arcomat.

- És Jenna? - suttogtam a szemébe nézve. - Ő a...a párom - ráncoltam a szemöldökömet, miközben lassan eszembe jutott a baleset és a rázkódás, amikor a fekete terepjáró oldalról belénk hajtott. Egyszerre éreztem mindent és futott végig a gerincemen a fájdalom. - Ő hogy van? - suttogtam.

- Most pihenjen, Mr. Collins - ekkor bevágódott az ajtó és egy orvos lépett be rajta. Az orvoson sötét kék műtéti ruha volt, ami azt jelentette, hogy egyenesen egy műtétből érkezett. Próbáltam felülni, de nem tértem teljesen magamhoz. A középkorú orvos levette műanyag szemüvegét és kicsit lehúzta nyakáról a ruhát. Fél füllel hallottam, hogy egy nyolc éves fiúról beszélnek, akit nyílt törés miatt a műtőbe szállítottak.

- A kisfiú életjelei nem biztatóak! A beavatkozás során rengeteg vért vesztett. Mielőtt befejeztük volna a beavatkozást jelentős mennyiségű vér kezdett szivárogni a jobb comb altériájából! Vér nélkül esélye sincs túlélni a műtétet! Mrs. Taylor! Hívjon fel minden megyei kórházat, hogy azonnal szükségünk van 0-ás vércsoportra! Nagyon sürgős, a fiú élete múlik rajta!! - ekkor megráztam a fejem, azt akartam, hogy még a szobában maradjon. Liam miatt rettegtem és nem akartam hinni a fülemnek, viszont úgy gondoltam, hogy segíthetek neki.

|Nicholas Collins|Where stories live. Discover now