|Nicholas Collins|

Huszonkilencedik

Felkaptam a fejem, amikor nyílt a bejárati ajtó és Piao, az ügyvédem lépett be rajta. Végignéztem a japán férfin, aki a nyaralásról jött vissza, hiszen hawaii mintás pólót és szalma kalapot viselt. Mikor mellém lépett, szúrós tekintettel fürkészte az arcomat, majd hirtelen felém nyújtotta a kezét, és így szólt: - Fogd meg a söröm - miután a kezembe nyomta a doboz sört, a bőröndjét a fehér kanapé mellé helyezte, majd fújtatva leült mellém. Kérdőn pillantottam a legjobb barátomra, aki egyben az ügyvédem is volt. Az első ötletem az volt, hogy felhívom azzal az ürüggyel, hogy még ma repüljön haza, mert nagy gáz van. Arra viszont nem számítottam, hogy Piao szó szerint értelmezi a kérdésem és három órán belül haza repült. - Az első kérdésem az lenne, hogy barátra vagy inkább ügyvédre van szükséged? - mogyoróbarna szemével felém pillantott, miközben levette fejéről a szalmakalapot és az üvegasztalra helyezte. Miközben a fekete hajába túrt, addig sóhajtva összefontam a kezem a tarkómon. Piao teljes mértékben japán származású. A szülei japánban, Tokióban élnek, míg ő nálunk végzett az egyetemen szerzett diplomát, megismert egy gyönyörű nőt, végül itt maradt Hollywoodban.

- Mindkettőre - sziszegtem, mire összehúzta a szemét.

- Akkor nagy a baj - sóhajtotta, miközben az arcomat fürkészte, jelezve, hogy magyarázatot vár tőlem. - Valami nő van a dologban? Felcsináltad? - a fejemet rázva tiltakoztam, aztán a szemébe nézve bólintottam.- Tehát azt mondod, hogy nem a tiéd a gyerek?

- Nem az enyém! - mutattam magamra, miközben a hajamba túrtam. - Minden szeretőmmel gumit használtam, oké? - tártam szét a kezem. - Profi vagyok benne! Nem követek el ilyen baleseteket - suttogtam, miközben Jennára gondoltam. Soha nem felejtem el az arcát, a hatalmas könnyeket a szemében, amikor megpillantotta Bethany kezében tartott ultrahang képet. A szívem szakadt meg, hogy sírni láttam őt. A napok alatt tudatosult bennem az, hogy jennát mindenkinél jobban szeretem. A fájdalma átragadt rám.

- Ha ezt mondod, akkor biztos, hogy így van - vette a kezébe a sört. - A nő szentül megvan győződve arról, hogy tőled van a gyerek? - kérdezte szakmai hozzáértéssel, hiszen éreztem, hogy ő jobban a dolgok mögé lát mint én. Apró információkból is képes kitenni a lényeget, összerakni a kirakóst és logikus magyarázatot, illetve menekülő utat keresni.

- Igen! De mi van ha csak pénzt akar tőlem? - húzta össze a szemem, miközben Piaro bólintva egyetértett velem.

- Nincsen kizárva! A baj csak az, hogy amíg nem születik meg a gyerek, állíthatja azt, hogy a tiéd, mert te nem tudod bizonyítani azt, hogy nem! - sziszegte, mire tenyerembe temettem az arcomat.

- Nekem nincsen erre kilenc hónapom! Most kell bizonyítanom, hogy nem az enyém! - suttogtam, miközben előre pillantottam. - Szeretek valakit!

- Tudom! Az internet tele van a képeitekkel! Nagyon aranyosak vagytok együtt! Az a nő pedig...fhú...minden eddigi szeretődet felülmúlja - nézett végig rajtam, majd a combomra csapott. - Szarban vagy!