Negyvenedik

3.4K 182 15
                                    

Már a felszálláskor rosszul voltam, viszont félúton nem bírtam tovább, muszáj volt mennem a mosdóba

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Már a felszálláskor rosszul voltam, viszont félúton nem bírtam tovább, muszáj volt mennem a mosdóba. Rosszul voltam a repüléstől és kellemetlen görcs keletkezett a gyomromban. Ezzel nem csak a saját helyzetemet nehezítettem meg a repülőn, hanem Nicholas Collins helyzetét is, aki kitartóan várt rám az ajtó mögött. Néha kérdezte, hogy szükségem van e valamire, hogy jól vagyok e, de a vécé fölé hajolva, izzadt tarkóval nem tudtam neki válaszolni. Úgy éreztem, hogy minden stressz ami a vállamat nyomta, ezzel jött le rólam. A rosszullétem természetesen köszönhető a babának is, aki megfogant, de tény, hogy sok szenvedést átéltünk együtt. A repülőjárat már hosszú percek óta Budapest felé tartott, ezért tudtam, hogy már nincsen sok az útból.

Próbáltam megigazítani a szorosan összefogott kontyot, az ajkamra halvány rúzst kentem, a sminkemet is megigazítottam, de nem voltam teljesen megelégedve a végeredménnyel. Miközben a csillogó fülbevalót néztem, annyira meglepődtem, mint még soha. Hirtelen kinyílt a kabin fehér ajtaja és Nicholas lépett be rajta. Mielőtt bármit mondtam volna, mutatóujját az ajka elé helyezte, jelezve, hogy maradjak csendben. A számra helyeztem a tenyerem, hogy ne nevessek fel hangosan. - Mit csinálsz itt? - fürkésztem a napbarnított arcát, miközben fejét csóválva, majd fehér nadrág zsebébe vezette kezét.

- Aggódtam érted - válaszolta szűkszavúan, miközben szerelmes pillantásokkal ajándékoztam meg. Nicholas látványa egyszerre volt lehengerlő, tökéletes és elegáns. Biztos voltam abban, hogy a lehető legjobb formájában szeretne Budapestre utazni, de arra nem számítottam, hogy ennyire tökéletes kisugárzással és élettel teli hangulattal fog utazni a gépen.

- Adhatnál egy kis pozitív energiát - homlokomat a bordó, galléros pólójának nyomtam, miközben mélyen beszívtam édes parfümje illatát. A kedvenc illatomat használta, ezt pedig megnyugtató volt érezni. A karjait védelmezően a lapockám köré fonta, és óvatosan a hajamat simogatta.

- Mikor Liamet vártam ritkábban voltak rosszulléteim - simítottam lapos hasamra a kezem, miközben Nicholas is így tett.

- Szerintem ez lesz rosszabb is! - fordított nekem hátat, kezét pedig a kilincsre helyezte.

- Köszi a bíztatást! - ütöttem a fenekére, miközben szemére tolta a napszemüveget, amit nem értettem, hiszen egy repülőn voltunk, de elfogadtam, hogy Nicholasnak van egy sítlusa amit minden férfi mindig is irigyelni fog. Például, a szép napbarnított bőrét, a szimmetrikus vonzó arcát, a huncut, mégis férfias mosolyát és az irigylésre méltó, egyedi stílusát.

A Liszt Ferenc Repülőtér előtt fogtunk egy sárga taxit. Eddig csak elképzelni tudtam, hogy milyen Magyarország, viszont eddig nem csalódtam. Nincsen olyan nagy tömeg, mint Hollywoodban, viszont az emberek kevésbé közvetlenek. Úgy láttam, hogy rengetegen tolakszanak a saját érdekük szerint. Mindenki próbálta legyőzni a másikat, hogy hamarabb jusson taxihoz. Mégis mosolyogtam, mert érdekesnek találtam felfedezni az országot, a hangulatot, az embereket és mindent, amivel találkozni fogok a következő hetekben. - Beszél angolul, igaz? - Nicholas angolul beszélt egy kopasz, jól felöltözött sofőrhöz, aki segített a bőröndöket a csomagtartóba tenni. - A magyarok elvileg beszélnek angolul! - pillantott felém, miközben a férfi lecsapta a taxi csomagtartóját, majd nemes egyszerűséggel előre sétált, a kormány mögé ült és várta, hogy mi is csatlakozzunk. A repülőtér előtt állva hangosan felnevettem, Nicholas pedig megdöbbenten nézett ránk.

|Nicholas Collins|Where stories live. Discover now