Egyetlen szabály van Nicholas Collins életében:
Semmiféle párkapcsolat vagy elköteleződés, csak alkalmi szex.
Nicholas Collins élete gyökeresen megváltozik egy szakítás után, miután felesége kellemetlen vizsgálatra küldi férjét. A felesége szerint...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Izgatottan ültem Liam szobájában, miközben ő betakarta magát. Nem tudtam betelni a látványával és az illatával, ezért próbáltam mindent elraktározni illetve átérezni. Nem tudtam, eldönteni, hogy örömömben sírjak vagy egyszerűen csak mosolyogjak. Mindennél többet ért az, hogy a szobájában ülhettem, hogy láthattamőt rendezkedés közben, hogy érezhettem az illatát. Ebben a pillanatban valóban édesapának éreztem magam. Úgy éreztem, hogy az egész világ az enyém, hogy én vagyok a legboldogabb ember. Alaposan megfigyeltem Liam arcát. Olyan volt, mintha magamat láttam volna. Egyszerre ijesztett meg és tett engem erőssé. A védelmező ösztön egyik pillanatról a másikra ébredt fel bennem. Szinte a tudatalattimban éreztem, hogy ez a barna hajú fiú már hozzám tartozik, hogy mindig vigyáznom kell rá. Soha nem venném el Jenna helyét az életében, de akarom magamnak ezt a fiút. Miközben az ágy szélén ültem és csillogó szemekkel figyeltem, hogy szájához húzza a kék takaróját, hogy egyik lábát kicsúsztatja az anyag alól, rájöttem arra, hogy valóban léteznek véletlenek, amit a sors tervezett meg. - Jól érezted magad? - kezdeményeztem beszélgetést, közben államat a kezemre támasztottam. Éjfél előtt nem csoda, hogy mindketten fáradtak és kimerültek voltunk. - Remélem, hogy igen - piszkáltam a karkötőt, mire Liam váratlanul a csuklómhoz nyúlt, ujjaival pedig megfogta a karkötőt.
- Nagyon jól éreztem magam, de ez miből van? - kérdezte kíváncsian. A keze hozzáért a bőrömhöz, ettől még közelebb éreztem őt magamhoz.
- Bőrből és madzagból - pillantottam a fekete karkötőre. - Az édesapámé volt - tettem hozzá, közben a fejemet oldalra biccentettem.
- Ez nagyon férfias - kuncogott, mire felvont szemöldökkel egyetértően bólogatni kezdtem
- Pontosan! Nagyon férfias - vettem el a kezem, majd az arcát fürkésztem. - Fogsz tudni aludni?- hajoltam kicsit közelebb hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. Erre Liam nem válaszolt, csak elhúzta a száját, szemét pedig összeszorította, mintha valami rosszat szeretne elűzni. - Amikor nekem rémálmaim voltak, akkor az édesanyám vagy az apám mindig mellettem volt - suttogtam üveges tekintettel. Liamnek akartam segíteni, de azzal nem számoltam, hogy ezzel fájdalmat okozok saját magamnak. Próbáltam elfelejteni az időszakot, amikor boldog voltam. Próbáltam felejteni, hiszen tudtam, hogy már nem kaphatom vissza. Ezért inkább eltaszítottam magamtól az emlékeket és próbáltam úgy tenni, mintha nem történtek volna meg. Édesapámat nem kaphatom vissza, ezért fáj, hogy olykor eszembe jut az, amikor minden tökéletes volt. Mert az volt. - Általában beszélgettünk vagy mesét olvastak nekem - húztam össze a szemem sóhajtva, mire Liam apró mosolyra húzta az ajkát.
- Biztos jó lehetett - ásítás közben hunyta le a szemét, ezért szomorúan pillantottam előre. A falra egy Forma1-es poszter volt rögzítve. A képen Sebastian Vettel mosolygott büszkén.
- Szereted a Forma1-et? - böktem poszter felé, mire Liam elvigyorodott. - Élőben hangos, igaz?
- Élőben még nem láttam - válaszolta, mire felháborodva megráztam a fejem.
