𝐘𝐞𝐥𝐥𝐨𝐰 | Jilix | ✓

007

𝘗𝘶𝘻𝘻𝘭𝘦 𝘱𝘪𝘦𝘤𝘦
𝐧𝐜𝐭 𝐝𝐫𝐞𝐚𝐦

00:00 ──────────── 𑑏 ─── 03:48

◃◃  𝄁  ▹▹
↻⇄

Felix órák óta dolgozott a díszleten, alig érezte a karjait, de minden erejével azon volt, hogy még aznap befejezze. Másfél hete dolgozott rajta, és bár szerette a munkáját, egy ideje hatalmas tehernek érezte. Főleg mert miatta kellett elhagynia Szöult. Na nem mintha a város hiányzott volna neki, sokkal inkább az utca ahol a számára legkedvesebb személyek laktak. Ráadásul mivel a festéshez nem kell különösebb koncentráció, a napjai leginkább saját magának az ostorozásával teltek el. Annyira szégyellte, hogy ott hagyta szerelmét egy másik kontinensen, hogy már többször is megfordult a fejében hogy többé nem is megy vissza, de tudta hogy Chan nem hagyta volna.

A kezében lévő díszletet letéve döntött úgy, hogy tart egy kis szünetet, mielőtt tényleg orvoshoz kell mennie, mert nem múlik el a kezében lévő fájdalom. Bár ezt így is úgyis meg kell tennie. Az ablakhoz sétált, hogy elfogyassza a reggeliét, aminek ugyancsak eljött az ideje, így két óra fele. Az üvegen keresztül nem sok minden látszott, mert az egészet beborították az eső cseppek, a szőke tehát azzal szórakoztatta magát hogy azt nézte, melyik csepp éri el leghamarabb az ablakkeretet.

Tíz perc múlva visszatért az addigi tevékenységéhez, és nem foglalkozva sajgó ujjaival, melyekről lejött a bőr az erős festék hatására, folytatta a munkáját. Bár általában nem szeretett egyedül lenni, abban a pillanatban kifejezetten élvezte a magányt, és örült hogy senkivel nem kell megossza a helyiséget. Gondolatai messze vitték, vissza a szürke, ámbár annál színesebb emberekkel teli városban, és azon tűnődött, mit csinálhat vajon Jisung. Minden bizonnyal nagyot csalódott benne, hiszen átverte; azt mondta neki, hogy vissza fog menni hamarosan, ehelyett már harmadik hete ugyanott van, és tudta hogy még egy ideig nem fog visszatérni, hiszen nem egyszerű munka amire vállalkozott, és ezt már akkor is tudta mikor elvállalta.

További két óra munka után végre befejezte a díszlet festését, ami után végre szabad volt a nap hátralévő része, úgyhogy úgy döntött, felfedezi az eső cseppek által elmosott Sydney-t. Világos barna esernyőjét felnyitva indult el, tudva hogy nem fog egyhamar hazaérni. Mivel az elmúlt hetekben ki sem látszott a munkából, nem igazán járt  más útvonalon a stúdió és az otthona közöttit leszámítva.

Az eső reggel óta nem állt el, de Felixet ez nem igazán zavarta, felőle bármilyen idő lehetett, addig amíg kedvenc városában tartózkodott. Bár egy ideje már azt sem találta olyan szépnek, mint máskor, ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be. Igenis hiányzott neki Jisung, és nem csak ő; a többiek is akiket ott megismert. Óriási hiba volt eljönni onnan, főleg mert nem igazán lehet jóvá tenni. Hiszen mit számít egy gyatra bocsánat kérés, amikor hetekre eltűnt, ezzel hatalmas űrt okozva barátainak és Jisungnak. Talán megbocsátanak, de a sérülés, amit a hazugsággal okozott soha nem fog meggyógyulni.

Éppen a park irányába fordult be, amikor megtorpant, és vékony testét kirázta a hideg. Azt hitte, képzelődik, mert a hiány miatt az elméje oda képzelte, de nem, tényleg ő volt az, ott állt Chan oldalán, fekete vízálló kabátban, bakancsban és nadrágban, pislogott, kissé fáradtnak tűnt, nem is igazán figyelt a mellette állóra. Felix lefagyott. Mit keres itt? Hogy került ide? Hiszen számára Szöul a legszebb és soha semmi vagy senki miatt nem ment volna el onnan, mégis itt van, nyolcezer kilométerre onnan ahol lennie kellene, minden bizonnyal miatta. De Felix még nem állt készen szembeszállni vele. A bűntudat mardosta akárhányszor rá gondolt, és most is fojtogatta ez az érzés, tudatva vele hogy milyen buta volt amiért ott hagyta akkor Jisungot, hazudott neki, megszakította vele a kapcsolatot, mindössze azért, mert félt, ideges volt, nem tudta hogyan kell viselkedni egy kapcsolatban. Egyszóval gyáva volt.

Channak szinte azonnal szemet szúrt a szőke fiú jelenléte, és fél szemöldökét felvonva pillantott rá. Felix tudta mit akar. De azt nem tudta, képes lenne e rá. Nagyon valószínű hogy nem. Rengetegszer elhatározta magában, hogy nem fog félni, és szembe száll azokkal a dolgokkal amelyekkel korábban nem mert, de mégis, így, hogy egyenesen a helyzetben találta magát, inába szállt a bátorsága. Így hát amikor a fekete hajú az irányába fordult, Felix azt tette amit mindenki, aki fél valamitől. Lecsukta az esernyőjét, és elkezdett rohanni az ellenkező irányba. A felhők idő közben egyre jobban sírtak, könnyeik pedig kezdték eláztatni a szeplős fiú vékony ruháit, de nem érdekelte, minél messzebb akart jutni, hiába tudta hogy hatalmas hibát vétett ezzel, nem érezte magát elég erősnek ahhoz hogy szembeszálljon Jisunggal.

Talán az égiek is azt érezhették, hogy hibázott, ugyanis a következő sarkon a menekülő elcsúszott egy víz tócsában, és hatalmas csattanással ért földet.