𝐘𝐞𝐥𝐥𝐨𝐰 | Jilix | ✓

002

𝘓𝘪𝘧𝘦 𝘨𝘰𝘦𝘴 𝘰𝘯
𝐛𝐭𝐬

00:00 ─────── 𑑏 ──────── 03:01

◃◃ 𝄁 ▹▹
↻⇄

három hét múlva

- Biztos vagy benne hogy ez jó ötlet? - kérdezte barátját aggódva Hyunjin, miközben le sem vette a szemét a hatalmas kijelzőről, mely azt mutatta, hogy a Sydney-be induló járat pontosan tíz perc múlva indul.

- Igen. Komolyan mondom Hyunjin, nem bírom tovább nélküle. Annyira hiányzik, hogy már fáj. Nem lett volna szabad hogy ennyire ragaszkodjak hozzá, de megtörtént, úgyhogy mindegy. Csak remélni tudom hogy nem fog kiakadni ha meglát. - magyarázta Jisung, de legjobb barátja nem igazán figyelt rá. Mivel ismerte tudta hogy valószínűleg abban a pillanatban amikor odaér, rettentő honvágya lesz, Felixel ellentétben ugyanis Jisung rajongásig szerette Szöul szürke utcáit, és soha nem járt a városon kívül. Nem szerette, mikor kiszakítják a megszokott környezetéből, éppen ezért tartotta Hyunjin rossz ötletnek, hogy a fiatalabb egy másik kontinensre indul, aminek mellesleg nem beszéli a nyelvét sem.

- Szerintem lassan mehetsz. Vigyázz magadra, és gyere mindenképp vissza. Nagyon fogsz hiányozni. - ölelte magához Jisungot, és bár megfordult a fejében hogy többé nem engedi el, de elvetette az ötletet.
- Te is. Eszembe sem jutna ott maradni. Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. - rázta meg a mutató ujját, könnyes szemmel, mosolyogva. Még el sem ment de máris hiányzott a legjobb barátja.
- Nem is akarok. - szólt utána, integetve, és könnyezve, majd nézte, ahogy a fiú felszáll a gépre, ami hamarosan elindult, és nyolcezer kilométerrel távolabb viszi a testvéreként szeretett fiút.

──────────

Jisung akkor kezdett el igazán izgulni, mikor már két órája ült a gépen. Hiába hallgatott zenét, hogy lenyugodjon, túl sok dolog járt a fejében. Felix azt mondta hogy meg ne próbáljon utána menni, de közben az is ott volt, hogy Jisung igencsak hadilábon állt az angollal, néhány alap mondatot és szót tudott, de ez közel sem volt akkora, hogy elboldoguljon vele angol nyelvterületen.

Ráadásul alig pár órája hagyta el, de máris nagyon hiányzott neki Hyunjin. Már nem is emlékezett, hogy milyen volt, mielőtt megismerte, hiszen ötödik osztályos kora óta ismeri, és azóta sülve főve együtt vannak. Ott volt Hyunjin első szerelmi csalódásánál, mikor elhagyta őt a barátja, a szőke pedig sírva hívta fel, hogy át tudna e menni, mert szüksége lenne rá. Hyunjin is ott volt neki, mikor visszautasították attól az iskolától, ahová szeretett volna menni, és teljesen magába fordult.

Az igazság az volt, hogy nagyjából annyira ragaszkodott Hyunjinhoz, mint Felixhez, bár a többi barátját, Changbint, Minhot, Seungmint és Jeongint is nagyon szerette, de azzal mindenki tisztában volt hogy Hyunjin és Jisung szétválaszthatatlanok voltak. Épp ezért igényelte volna a társaságát a repülőút alkalmával, de a magas nem mehetett el, mert a diákmunkáját végezte épp a nyári vakáció alatt, és a főnöke nem volt valami kedves, így szó sem lehetett arról hogy elkísérje, pedig a fiú szavaival élve, a világ végére is elmenne utána.

A gépen bemondták, hogy készüljenek az utasok a leszállásra, amire Jisung izgatottan fészkelődni kezdett. Ideges volt, félt is egy kicsit, de majd kibújt a bőréből, hogy lássa végre a helyet ahol Felix nevelkedett. Tisztában volt vele, hogy nem lesz olyan, mint Szöul, és nem csak azért mert Felix már többször is mondta, hogy a két ország közötti különbség ég és föld, hanem azért is, mert nem nagyon látott esélyt rá hogy az apró kontinens bármiben is hasonlítson az otthonára.

Abban a pillanatban, amikor leszállt a repülőről és körülnézett, egészen másfajta izgalom kerítette hatalmába, mint addig bármikor, és nem igazán tudta hová tenni ezt a különös érzést. A nap erősen sütött, és szokatlanul meleg volt, minden oldalról ismeretlen szavak ütötték meg a fülét, az emberek hangosan beszéltek, és nagy örömmel fogadták érkező rokonaikat, úgy tűnt, mindenkit várta valaki, és mindenki tudta hogy hova kell indulnia.
Egyedül Jisung állt kétségbeesett arccal egyhelyben, földbe gyökerezett lábbal, és egyszerűen lefagyott.

Nem tudta, hogy került oda, mit keres ott, hol van Hyunjin, hol vannak az ismerős koreai szavak, a diszkrét és udvarias emberek, és hol van mindaz amit eddig megismert. Mert abban a pillanatban, minden annyira idegen volt számára, hogy legszívesebben visszarohant volna a repülőhöz, hogy azonnal visszainduljon Koreába.