14.

991 75 2
                                    

Fejemen áthúztam fekete kapucnis pólómat, majd gyorsan leosontam a konyhába. Kb. hajnali fél öt lehetett, de a Nap már kezdett felkelni, így egy kis jutott be a lakásba. Ujjaimmal végig simítottam a márvány konyhaszigeten, majd a hűtő elé léptem és a fagyasztó részéből kivettem a sós karamellás jégkrém dobozát, egy kanalat és végül kiültem a teraszra. Reggeli órákhoz szokásosan nem volt annyira meleg, amit a libabőrös lábam tökéletesen el is árult. Nagyot sóhajtva leültem a fűbe, ügyelve arra, hogy ne ejtsem le a fagylaltot, majd belekanalaztam a édességbe és a számhoz emeltem a kanalat.

A tegnap esti vacsora tökéletesen indult, -talán túlságosan is tökéletesen, hogy igaz legyen, - de amilyen gyorsan csak lehetett elromlott. Egy jelentéktelen dolog miatt. De Lewis Hamilton ért ahhoz, hogy hogyan baszon el bármit is.

5 évvel ezelőtt

Idegesen szorítottam a kormányt és abban a öt percben egyáltalán nem foglalkoztam, hogy hány közúti szabálysértést szegek meg. Vagy egy piros lámpán mentem át vagy a megengedettnél kétszer annyival mentem. Az esetek többségében szabály betartó, körültekintő sofőr vagyok, - ami Lewis szerint néha átesik a ló túloldalára is - de sajnos adtak rá okot, hogy ezen változtassak. Kb. tíz perccel ezelőtt hívott fel Sebastian, hogy van egy kis probléma, így jobb lenne, ha sietnék.

Egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy Lewis egy újabb estét London sokadik szórakozóhelyén tölti. Az elmúlt időszakban gyakran kapom hazudozáson. Nem ez az első alkalom, amikor azt mondta, hogy Danny-vel elmennek és megnéznek egy foci meccset, de valahogy az este végére enyhén illuminált állapotban tér haza. És még a cigaretta és női parfüm egyvelegéről nem is beszéltem.

-Jó, hogy itt vagy Bella! - köszöntött a szórakozóhely ajtajában a német, én pedig próbáltam egy halvány mosolyt erőltetni az arcomra. Gondolom nem nyújthattam egy szép látványt. Kivasalt szőke hajam egy kócos konytba volt a fejemre felfogva, egy fekete melegítőnadrág és egy fehér kinyúlt póló volt rajtam. Szemeimen a smink teljesen szét volt kenődve, a hosszú sírás után, amit megint az én idióta barátom okozott.

-Hol vannak? - kérdeztem azonnal többesszámban, hisz tudtam, hogy ehhez az egészhez Danielnek is köze van.

-Amikor kijöttem eléd, akkor még a DJ közelében ugráltak. De nyugodj meg Checo figyeli őket, úgyhogy nem tudnak elmenni sehova sem. - magyarázta Seb, miközben a szórakozóhely belsejébe tartottunk. Az alkohol és a dohány szaga azonnal megcsapta az orromat, amitől azonnal elfintorodtam. Az emberek táncoltak az elektronikus zene ütemére, így nem volt annyira egyszerű a közlekedés közöttük. Hirtelen megláttam Riccardo-t a bárpultnál, aki egy újabb kört ki magának és a körülötte lévő embereknek. Dühösen elindultam az ausztrál irányába, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy kit lökök fel éppen.

-Daniel Joseph Riccardo, mire véljem ezt az egészet? - kopogtattam meg a férfi vállát, aki egy fehér inget viselt, de azon kívül már csak egy alsónadrág volt rajta.

-Bella drága, jó látni téged! - hevesen elkezdett gesztikulálni Daniel, majd egy magához akart ölelni, de én azonnal hátráltam egyet.

-Hol van Lewis? - tértem azonnal a lényegre, bár abban a pillanatban egy kutyával hamarabb szót értettem volna, mint az ausztrállal.

-Nem tudom. Vagy arra... vagy arra... vagy arra... - mutatott a táncoló tömegre, majd a DJ felé, és végül az emelet felé.

-Kösz, tényleg sokra mentem veled, seggfej. - forgattam meg a szemeimet, majd Sebastian felé fordultam. - Kérlek vidd ki a kocsihoz, én addig megkeresem Lewist.

F.U. (Lewis Hamilton ff.)Where stories live. Discover now