Detective Love - Larry Stylinson (Befejezett)

18. fejezet

-Te meg egészen gyönyörű vagy, Louis - mondom szégyenlősen mosolyogva. Válaszul csak annyit kapok, hogy lejjebb csúszik, és elkezdi végigcsókolni a mellkasom. Mikor az alsónadrágom széléhez ér, felegyenesedik, ujját beakasztja, és engedélykérően bámul rám. Csak bólintok, mire szép lassan lehúzza rólam.
Hirtelen felpattan, és kisiet a szobából, én pedig értetlenül bámulok utána. Fél perccel később vissza is tér, kezében egy zacskót szorongatva.

-Azt hiszem, ezekre szükség lesz - mondja, és visszaül az ágyra. Értetlenül pislogok rá, mire csak kiborítja a fehér nejlonzacskó tartalmát, és a földre dobja azt. Gyorsan lekapja a saját alsóját is, és elvesz egy kis csomagot az ágyról. Azonnal elkezdte magára görgetni az óvszert, ami amúgy... Az én éjjeliszekrényemben is van, de jobb, ha nem tudja, különben felmerülhet benne a kérdés, hogy miért hoztam ezt magammal. Hiszen neki itt volt a barátnője, szóval ez érthető, de én... Eh.

-Miből veszed, hogy te fogsz megdugni engem? - kapom el a kezét, amire épp az előbb nyomott egy nagy adag síkosítót, és a hátsóm felé közelít vele. Csak felnevet, én pedig elengedem, és értetlenül, de sértetten nézek rá. -Mi van?

-Ugye te sem gondoltad komolyan, amit kérdeztél?

-Mert?

-Harry - forgatja meg a szemét. -Egy az, hogy én még sosem voltam férfiakkal... mármint, egyszer, és nincs az az isten, hogy én valaha bárkinek is átadjam az irányítást.

-Ez hülyeség - mondom, a kelleténél durcásabban.

-Lehet - kacsint rám. -Az jobban tetszett volna, hogy azért, mert elég csak félszemmel rádézni, egyből meg lehet mondani, hogy életedben nem voltál még aktív?

-Ez... Jogos - mondom lebiggyesztett ajkakkal. -Egyetlen barátnő szerűm volt tizenhét éves koromban, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy a lányokhoz vonzódom... Hát nem. De mivel sok érzelem nem volt abban a kapcsolatban, az én részemről legalábbis, ezért sosem jutottunk el odáig. Aztán körülbelül húsz lehettem, mikor elkezdtem beletörődni, hogy a fiúkat szeretem, pontosabban egyet... és, úristen ezt most nem is tudom miért mondtam el - takarom el a tenyeremmel az arcom. Ez az egész beszélgetés baromi kínos. Pontosabban nem is beszélgetés, csak én. Én dumálok hülyeségekről.

-Nem, folytasd! - mondja Louis, és elveszii a kezem az arcom elől. -Kérlek.

Csak felsóhajtok, de eleget teszem a kérésének. -Szóval igen, sosem voltam szerintem szerelmes - kezdek bele olyan lazán, mintha a kedvenc sorozatunkról cseverésznénk. -Csak egyszer. Ezért nem is kerültem senkivel igazán olyan kapcsolatba...

-Ne bassz fel, hogy te még a múltkor szűz voltál! - néz rám Louis tágra nyílt szemmel.

-Befejezhetem? - kérdezem, és egy rosszalló pillantást küldök felé, mire csak bólint. -Nem kerültem senkivel sem olyan szoros kapcsolatba, viszont volt pár próbálkozásom. Volt egy kapcsolatom, a srác neve Chase volt. Igazából aranyos volt, meg minden, vele meg is történt, de... Tudod, mikor egy kapcsolatban a másik félre úgy gondolsz, mint a legjobb barátodra, az nem túl jó. Vagyis igen, szerelmem, lelkitársam, legjobb barátom, mindenem blablabla, de ez nem olyan volt. Erőltetett volt az egész az én részemről. Tényleg, mintha csak a barátom lett volna - Louis kíváncsian néz a szemembe, és észre sem veszem, hogy időközben megfogta az ölemben heverő kezem. -Chase persze nagyon rendes volt, azt mondta, valahol ő is érezte, hogy fura a dolog, de tudta, hogy ő az első barátom, ezért azt gondolta, hogy csak idő kell. Talán az volt a baj, az idő, ugyanis olyan sokat várt, annyi teret adott, hogy az az apró vonzalom, amit csak azért éreztem, mert jól nézett ki, na az is elmúlt, és valahol mégis... fojtogatónak éreztem az egészet, áh, így elmesélve még elbaszottabbnak érzem magam.