Detective Love - Larry Stylinson (Befejezett)

3. fejezet

LOUIS TOMLINSON

-Ezt a kibaszást! - nevet fel Jamie, a legjobb barátom, miközben éppen az örstől nem messze lévő gyorsétteremben ülünk, az ablak melletti bokszban, két hatalmas hamburgert falatozva.

-Ne is mond, ráadásul elvileg valami rendőrségi lakáson fogunk osztozni - morgom, és iszom egy nagy kortyot a kólámból.

-Rendőrségi lakás? - kérdezi Jamie tele szájjal.

-Egy apró kis lakás, a rendőrség tulajdona. Pont ilyen esetek miatta van, ott meg tud szállni, aki végzi a nyomozást - kezdem el magyarázni az érdeklődve pislogó srácnak.

-Aha - húzza el a száját. -Minek fontos ez egyáltalán? Coopersale körülbelül egy órára van, simán...

-Utazhatok napi két órát, vagy még többet, ha valamire szükségem lenne itthonról, vagy éppen ott van dolgom - szakítom félbe szemforgatva. -Persze, Jamie, remek ötlet, akad még a tarsolyodban több ilyen is?

-Nagyon vicces vagy - forgatja meg ő is a szemét, és bekapja a maradék sült krumpliját, majd elindul a pult felé, és már elő is kapja a pénztárcáját. -Vasárnap van, ugye?

-Aha - bólintok, ő pedig elveszi a névtábla szerint Gregtől a visszajárót, és elindulunk kifelé.

-Holnap mentek?

-Igen.

-Hogy is lesz ez pontosan? - folytatja a kérdezősködést, én pedig elmosolyodom, mert ez tipikus Jamie.

-Coopersale-be kell költözöm arra az időre, ameddig megoldom az ügyet - kezdek el hadarni -, és mivel a hullát nem akarják Londonba hurcolni, ezért Dr. Styles... Mi van?! - nézek rá értetlenül, magyarázatot várva, mi volt ez a röhögés részéről. Már el is érjük a kocsiját, mire végre válaszol.

-Dr. Styles? Komolyan?

-Jó rendben, akkor Harry - forgatom meg a szemem, és beülök mellé a kocsiba, Jamie pedig beindítja a motort. -Szóval, mivel ott a hulla, így Harry is jön. De őket különösebben az ügy felgöngyölítésén más nem is érdekli, bebasztak minket egy közös kis lakásba.

-Miért nem hozták ide... Rohadj meg! - iktat be a kérdésbe egy gyors szikozódást, amikor valaki a semmiből hátulról ránkdudál. -A testet. Miért nem hozták ide. Itt van az intézet, a boncterem, és...

-Remélem tudod, hogy nem az itteni az egyetlen ilyen intézet a világon - szúrom oda, amit ő csak egy morgással díjaz, én pedig azért is folytatom. -De még csak az országban sem.

-Jó, nyilván, de kétségkívül mi vagyunk a legjobbak.

-Mi? - nevetek fel.

-Oké, na - ingatja a fejét. -Szóval kétségkívül az itteni intézet a legjobb Angliában. Sőt, még világszinten is van neve...

-Jogos - sóhajtok fel, és az ablakon kezdek el kifelé bámulni. Az út további részében már nem beszélgetünk semmi érdekesről.

***

Nagy nehézségek árán, de sikerül végre kihalásznom a hatalmas, kék bőröndöm az ágyam alól. Mióta felköltöztem Londonba, aminek már kilenc éve, azóta maximum ötször használhattam, a földön heverő, színes matricákkal borított tárgyat. Kinyitom, majd beleteszem az ágyon lévő, gondosan összehajtogatott ruhákat. Mivel a gardróbom nagyrészt fekete csőfarmerekből, egyszínű pólókból, valamint farmerkabátokból és nagy pulcsikból áll, nem volt nehéz kiválogatni, mely darabokat viszem magammal. Nem az a tipikus nyomozó ruha, de őszintén, pont leszarom. Odasétálok az éjjeliszekrényhez, szemezek egy sort a felső fiók tartalmával, majd jót szórakozva magamon csukom vissza.