Detective Love - Larry Stylinson (Befejezett)

2. fejezet

LOUIS TOMLINSON

Nem tagadom, furcsa kilenc éve először akár csak Coopersale közelébe jönnöm. A hely, ahol születtem. Ahová annyi jó emlék köt. Régen szerettem itt élni, mégis az első adandó alkalommal úgy menekültem el innen, hogy vissza sem néztem. Még szegény anyámhoz sem jöttem látogatóba, valahányszor találkozni akart, mindig neki kellett felszállni a buszra, és meglátogatni engem. Van egy húgom, akit anyu egy évvel azután fogadott örökbe, hogy úgy döntöttem én is lelépek, mint az a valaki, aki elvileg az apám. Szép történet, miután megtudta, hogy gyereke lesz, szó nélkül otthagyta anyámat.

Elhaladok a csicsás "Üdvözöljük Coopersale-ben" tábla mellett, majd a park felé veszem az irányt, ahol fél tucat ember állja körbe azt a fát, amihez szintén megannyi kedves emlékem fűződik. Amikor felmásztunk, és műanyag bogarakat dobáltunk az alatta babázó lányokra, vagy amikor elbújtam, mert nem akartam fogorvoshoz menni, vagy amikor...

-Nem, Louis, ez most nem megfelelő pillanat a nosztalgiázásra - morgom halkan, fejem a kormányra döntve, miután leparkolok.

Nem tudom, mennyi ideje ülök a sötétben, az sem kizárt, hogy elaludtam. Hangos kopogásra riadok fel, és szembe találom magam egy kissé barátságtalan női arccal, aki éppen az autóm tiszta üvegét taperolja össze, majd mikor észreveszi, hogy már magamnál vagyok, hátat fordít nekem, és elsétál. Táskámat magamra kapva kikászálódom a kényelmes járműből, és morogva követem a szöszit. A fa körül öt rendőr áll, takarva a testet. Mikor meglátnak, félrelépnek, utat engedve nekem. Ha nem lett volna szerencsém már pár igen bizarr esethez, most akár ki is akadhatnék, de csak felsóhajtok. Előveszem a fekete oldal táskámból a gumikesztyűm, majd lehajolok a holttesthez.

-Mi történhetett, Tomlinson nyomozó? - teszi fel a bennem is megfogalmazódott kérdést egy legalább két méter magas rendőr.

-Még nem tudom - motyogom inkább csak magamnak, és óvatosan leveszem a hulla torka köré tekert szalagot, és egy műanyag tasakba csúsztatom, így a szemem elé tárul a hatalmas seb a torkán. -Valószínűleg nem ez a kereszt alakú vágás végzett az áldozattal. Már nem volt vérkeringése, amikor a sebet szerezte. Látják? - mutogatok, és felpillantok a mellettem álló alacsonyabb rendőrre, aki értetlenül pislog rám. -Ha ez lett volna a halál oka, rengeteg vér lenne itt, de mivel már nem élt, így nem volt vérkeringése, és... Mindegy. A halál pontos okát és idejét majd a profik kiderítik. Most nem tudok, és igazából nem is mondhatok többet. Viszont most, mindenki szépen fogja magát, és hazamegy. Maguknak innentől kezdve semmi közük ehhez az ügyhöz - közlöm, miközben feltápászkodom. Ők a coopersale-i rendőrök, viszont ha minket kellett hívni, akkor valószínűleg komolyabb a dolog, látom is, hogy az, így már Londonba kerül az ügy. -További kellemes éjszakát, viszlát!

-Uram - szól utánam az egyik, és amit ezután mond, attól pedig kedvem lenne elsírni magam. Tudom, ez a dolgom, szeretem, imádom, de egy riasztás nelküli éjszakának átkozottul örülnék. -Még nem mehet el. A halottkém rövid időn belül itt lesz, azt meg kell várnia.

-Igen, persze - nyögöm, és szemforgatva indulok vissza a kocsim felé.

-De... - kezd ellenkezni a nő, mire nagy lendülettel fordulok vissza.

-Nincs de - kezdem ingerülten. -Gondolom nem bánják, ha visszaülök az autómba, és nem fagyok meg itt maguk között a patológusra várva, aki amúgy ha szerencsénk van, még ma meg is jelenik - kiabálok, mindenki más pedig szinte rémülten pislog rám. -Elnézést, csak... fáradt vagyok.