Szerelemből Jeles

65.

Sophie

Meg van az az érzés, amikor önmagad érzéseivel harcolsz?
Olyan, mintha két, vagy akár több éned is azon vitatkozna mi lenne a legjobb neked.
Az eredmény pedig az, hogy teljesen összezavarodsz.
Kire hallgassak? Melyik hangra figyeljek oda és fogadjam meg a tanácsát? Egyik döntés sem igazán jó, vagy inkább úgy fogalmazok; nincs olyan, hogy helyes válasz.
Ha a hallgatok az egyikre, a másik miatt érzek bűntatot, vagy akár megbánást. Felmerül olyankor a kérdés, hogy helyesen cselekszem-e? Ez tulajdonképpen mindig így van, akármelyik megérzésemre is hallgatok.

Tehát teljesen össze vagyok zavarodva.
Az egyik hang a fejembe, azt mondja;

- Ne játsz már te lány, menj Jordan-hez, hiszen szereted őt! Ő jelenti neked a mindent.

A másik hang pedig szűntelenül csak ezt hajtja;

- Ilyen könnyen adod magad? Ennyit arról, hogy haragszol rá.. Ha beadod a derekad, egy életre megharagszom rád!

Mintha két kis ember harcolna.. Tudok saját magammal haragba lenni? Pedig esküszöm ezek motoszkálnak a gondolataimban.

Megállás nélkül csak gondolkodtam, addig amíg bele is fáradtam teljesen, és félredobtam annak a gondolatát, hogy elmenjek este a hajóra.

Egyszerűen nem megy.

A nappaliban fekve aludtam el, és reggel iszonyú hátfájásra ébredtem. Nem a legkényelmesebb a kanapén aludni. Erre akkor jöttem rá.

- Jóreggelt.. - jött le az emeletről ásítva Henry
- Neked is.
- Itt aludtál?
- Aha, elaludtam a tv előtt. - persze, hogy nem. Szándékosan nem mentem fel hozzá. Miért is tettem volna azt, hogy egy ágyban alszom vele?
- Mi történt tegnap? Nem sokra emlékszem.. - nem csodálom.
- Semmi extra. Túlpörgetted magad. Nem kellett volna az a harmadik üveg vodka.
- Érzem is a mellékhatását, ne aggódj.. Iszok egy kávét. - mintha otthon lenne, úgy szolgálta ki magát.
- Az ősök alszanak?
- Aha, szerintem igen.. Miért?
- Csak kérdezem. Mit csinálsz ma?
- Nem tudom.
- Ma dolgom van, nem tudok veled lenni. Apámnak kell segítenem a cégnél. - magyarázta. Mintha annyira bánnám.
- Rendben.
- De, ha hívlak, felveszed oké?!
- Értettem. Muszáj mindig a fülembe rágnod?
- Csak nem akarom, hogy azt hidd megfeledkezem rólad, csak mert távol vagyok!
- Hidd el, ha akarnám se tudnám.
- Így a helyes.. Most ezt megiszom, aztán húzok is..
- Így fogsz vezetni?
- Így aggódsz? - kortyot bele a kávéba
- Nem én.. Csináld, ahogy akarod.
- Bízz bennem cica..

Szerencsémre hamar lelépett tőlünk. Fellélegezhettem kicsit, egy teherrel kevesebb.

A szobám ajtaját magamra zárva töltöttem az időm nagy részét.
Addig, amíg Josh fel nem hívott.

- Na mizu? - szólt bele a telefonba azon az életvidám hangján, amit úgy szeretek.
- Punnyadok, veled mizu?
- Ne punnyadj már, gyere el hozzám!
- Itthon vannak a szüleim. Nem jó.
- Ugyan már.. Naa! Légyszi!
- Megyek megkérdezem előbb.

Úgy tűnt éppen készülnek valahova, anya éppen a kis táskájába pakolt egy-két holmit.

- Mentek valahova? - kérdeztem
- Igen. El kell mennünk a bankba, aztán még el kell intéznünk egy-két ügyet Bower-ékkel.
- Anya, elmehetek Josh-hoz?
- Sophie.. - máris nem tetsző tekintettel nézett rám
- Kérlek! Nem csinálok semmi rosszat.
- HM.. - morgott orra alatt
- Ugyan, engedd el! - apa bíztató szava sokat segített
- Jó, de hívj fel mikor jössz haza!
- Hívni foglak! Köszönöm!

- Sikerült meggyőzni őket. Megyek. - mondtam
- Igen?
- Aha, én is csodálkozom, nem csak te.
- Tudod mit? Legyen az, hogy elmegyek hozzád, aztán együtt jövünk el. Oké?
- Jó, de miért?
- Nem látsz szívesen? Mondd meg!
- Jaj ne izélj már na..
- Akkor mehetek?
- Igen! Igyekezz.. - nevettem
- Azért! Na pusza!

Nem telt sok időbe, amíg ide ért hozzánk Josh, még épp időben. Anyáék akkor indultak volna, amikor belépett az ajtón.

- Mrs. Moore! Üdv! - levakarhatatlan mosollyal üdvözölte őt, majd aput is
- Gyere be! - apa beinvitálta, de anya meg mindig barátkozik vele. Lehet, hogy zavarja a nemi identitása. Nem is értem hogy zavarhat ez bárkit is, hiszen ez teljesen természetes dolog.
- Ne sokáig legyen nálatok. - adta ki anya a parancsot.
- Értettem Mrs. Moore.
- Jólvan, mi elmegyünk. Hívj majd kisasszony!
- Érezd jól magad! - apa megsimította a vállam, ahogy haladt el mellettem. Tőle ez most jólesett. Az utóbbi időben teljesen megváltozott. Felcserélődtek a szerepek. Régebben anya volt az aki engedékenyebb volt, apu pedig a szigorú és határozott, néha túlságosan is. Most már anya hordja a nadrágot a házban, és apa még csak szóvá sem teszi.

- Mehetünk ha gondolod. - mondtam Josh-nak
- Oké, menjünk.

A házukhoz érve Josh a fejéhez kapott.

- Basszus.. - mondta, majd megállt, így hát én is így tettem
- Mi van?
- Elfelejtettem elmenni a boltba, pedig anya egy egész listát hagyott rám
- Nem azt mondtad, hogy nincs itthon? Majd megveszed később.
- A kisboltban szoktunk vásárolni, az pedig hamarosan zár. Gyorsan megveszem ami kell, aztán jövök. Te menj be addig. - a kezembe adta a kulcsot.
- Mit csináljak egyedül? Megyek veled.
- Csak lassítanál, mert be nem áll a szád!
- Mi? Nekem? Nem tudom ki beszélt a szőrtelenítésről egészen idáig!
- Folyton pimasz vagy, inkább menj be! Gyors leszek.
- Pfu.. Jó!

Fura volt mikor beléptem, ugyanis zajokat hallottam bentről.

- Hahó..? - beljebb mentem. A konyhából isteni illatok jöttek.
Talán mégis itthon vannak a szülei? Végülis az nem olyan nagy baj, csak nem értem mire volt ez a felhajtás Josh részéről.

Nem válaszolt senki nekem, ezért követtem az illatot.

Az állam leesett, szószerint tátva maradt a szám.

Jordan állt előttem. Kötény a derekára kötve. Asztalt terített.

Mintha eltévedtem volna.
Nem is Josh háza..

- Te.. Te mit csinálsz itt? - zavartan forgattam a kezemben a kulcsot
- Ebédet. Kettőnknek. - csillogó szemei, mosolya.. Eskü a szívem is gyorsabban vert.
- Jó, de itt? - levette magáról a kötvényt. Már kész volt a teríték is, virág az asztalon, üveg bor és pezsgő.
- Nem jottél el tegnap, hiába vártalak. - közeledett felém
- Nem tudtam elmenni. - úgy éreztem kiugrik a szívem, ahogy egyre kevesebb távolság volt köztünk.
- Nem számít már, most itt vagy. - átkarolta a derekam, majd felemelte az állam
- Nehogy azt hidd, hogy elfelejtettem. - nem értettem, hogy ezt mire mondja..
- Hogy érted?
- Nem tudod? - kérdezett vissza - Boldog Születésnapot! - még én magam is elfelejtettem, hogy az ma van. Történhet ilyen?
- Tényleg.. Az ma van.
- Most egy kicsit együtt lehetünk. Persze, ha te is akarod. - tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam

Nem bírtam ellenkezni, nem is akartam.

Elmosolyodtam, majd hagytam, hogy megcsókoljon.