19.

1.9K 104 1
                                    


Hiba

(főnév)

Tökéletlen helyzet vagy hiányos állapot, ami egy korábban okozott hatás, elvégzett művelet, elkövetett vagy elmulasztott tett, bekövetkezett esemény eredménye.


Daisy

Két nappal azután, hogy Pierre és én „megegyeztünk" a jövőnkkel kapcsolatban, sikerült elérnem drága barátnőmet. Mint kiderült, nem ok nélkül volt eltűnve. A szülei kórházba kerültek, utána pedig Ő és a barátja is elkapták az új vírust. Lily minden részletről beszámolt, állítása szerint élte legrosszabb és leghosszabb pár hetén van túl. Mára mindannyian jól vannak, de komoly aggodalommal ébredtek minden egyes reggel. Be kell valljam, ezt nem is csodáltam. A lány magyarázta után egy kicsit megkönnyebbültem, elmondhatatlanul örültem, hogy jól vannak és újra beszélhetek vele.

Nagyon nehéz volt a két világ között egyensúlyoznom. Szerettem volna beilleszkedni, de nem akartam megfeledkezni az igazi barátaimról. Tekintve, hogy jelenleg egy hatalmas színjáték részese vagyok. Pár napja Pierre ismét elutazott, így egyedül voltam otthon, hálát adtam az égnek, amiért pénteken nem voltak óráim, ezt a napot pedig így magamra tudtam fordítani. Reggel bevásároltam, főztem egy jót, filmeztem és még futni is elmentem. Egy gyors zuhany után pedig kapcsoltam egy kis zenét és újra megpróbáltam felhívni a barátnőmet. Ekkor vette fel először.

- Szóval akkor most úgy áll a dolog, hogy barátok vagytok? – Kérdezte Lily, miután mindenről beszámoltam neki. Hangosan kimondva, még rosszabbul hangzott, mint amikor nem vettem róla tudomást.

- Jelenleg úgy áll a dolog, hogy ismét semmit nem beszélünk...sőt két napja azt se tudom, hogy merre van. Gondolom munkával kapcsolatos...

- Hát ez remek – ismerte el barátnőm – nem igazán értem, hogy miért csináljátok ezt, Daisy! Egyszerűen csak próbáljátok meg együtt és ennyi. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy működne a dolog...sok közös van bennetek, Pierre pedig igazán jófejnek tűnik.

Erre csak a szememet forgattam. Persze, hogy annak tűnik és igazából semmim nincs, ami az ellenkezőjét igazolná, de akkor is kevés volt ez. Nem szabad, hogy tovább bonyolódjon körülöttünk minden. Már így is elég van a számlánkon.

- Nem tudom, Lily – ingattam fejemet – remélem, hogy jól fog alakulni...nem biztos, hogy kibírnám ha összetört szívvel kellene megjátszanom magam mellette idén!

- Szerintem egész egyszerűen bolond vagy – emelte meg a hangját – pontosabban mindketten azok vagytok! De mindegy, legyen ahogy szeretnéd! Inkább mesélj valami másról, milyen ott a helyzet? Suli?

- Borzalmas az online oktatás – nyúltam el a kanapén – a napok nagy részét a házban töltöm, délután egy séta, majd próbálom tanulni a nyelvet...ami még pocsékabban megy.

- Szóval akkor nem franciázol eleget, a kis férjeddel?

- Lily – sóhajtottam fel nevetve, a vonal túlsó végén pedig a lány is hangosan felnevetett – pedig ha tudnád milyen jó a franciája!

Alighogy kimondtam a mondatot egy vigyorgó Charles sétált mellém és ült le a kanapéra. Ajakim elnyíltak egymástól a meglepettségtől, arról nem is beszélve, hogy milyen vörös volt a fejem. Mégis hogy kerül ide? Hátranéztem, az ajtón pedig egy barna hajú lány és Pierre igyekezett be az ajtón.

Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-Where stories live. Discover now