12.

1.9K 104 19
                                    


Bemutatás

(főnév)

Az a cselekvés, amikor valakit megismertetnek egy vagy több másik személlyel.


Pierre

Láttam rajta, hogy mennyire izgul. Nem mintha szükség lett volna rá. Egy régi versenypályán vagyunk, amit csak pár helyi kölyök használ, hasonló célokból, mint mi. Mivel már rég nem használják a helyet, eléggé rossz állapotban volt, ugyanakkor elég biztonságos, hogy egy kicsit szórakozzunk. Figyeltem, ahogy lassan beül a kormány mögé majd remegő kezekkel megfogja azt.

- Biztos jó ötlet ez? Nem akarom, hogy miattam bajba kerülj, plusz...- fordult felém, szemeiben komoly aggódalom csillogott, de még mielőtt befejezhette volna megráztam a fejemet.

- Nem lesz semmi gond – válaszoltam – hidd el élvezni fogod.

- Hiszem ha látom – mosolyodott el, majd vett egy mély levegőt – oké, az alapok azért megvannak.

Még mielőtt bármit is mondhattam volna, gond nélkül benyomta a kuplungot, majd üresbe tette az autót, hogy aztán be is indíthassa.

- Hé – vontam össze szemöldökömet – nem úgy volt, hogy nem tudsz vezetni?

- Miért? Ez már az volt? Amikor ti csináljátok, valahogy gyorsabbnak tűnik – Vigyorgott rám szemtelenül, nekem pedig komolyan vissza kellett fognom magam, hogy ne húzzam át az ölembe, és csókoljam meg. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, ismét gond nélkül került egyesbe az autó, egy kicsit túl finoman engedte a kuplungot és még annál is finomabban adta a gázt, de elindult az autó.

- Mi a fasz? – Szitkozódtam meglepetten – te hazudtál nekem?

- Nem – rázta meg a fejét, majd összepréselte ajkait – tényleg nem tudok vezetni, csak egy pár alapdolog van meg. Az egyik középsulis barátomtól tanultam ezt a keveset...

Pont amikor kimondta lefulladtunk.

- Upsz – nézett rám bűnbánóan – ne haragudj!

- Semmi gond – mosolyodtam rá bíztatóan- próbáld újra! Mehet kicsit bátrabban is! Nem fog megenni, esküszöm!

Azt legszívesebben én tenném meg.

Nem kellett kétszer mondanom. Pár percen belül újra úton voltunk, egyik kanyar jött a másik után. Természetesen nem volt a versenypályához méltó tempónk, de a lánynak nagyon jó érzéke volt hozzá. Türelmesen magyaráztam és mutogattam, ha arra volt szükség, de nagyjából feltalálta magát.

- Még egy kicsit – néztem rá, amikor elértük a nyolcvanas tempót az egyenesbe, mire a lány megrázta fejét.

- Pierre! – Méltatlankodott nevetve miközben lassítottunk, majd egy kicsit durvábban, de megálltunk – oké, ezt a megállást, még gyakorolni kell!

- Meglehet -nevettem el magam, majd figyeltem ahogy kikapcsolja a biztonságiövég – meguntad?

- A saját tempómat, igen – bólintott majd kipattant az autóból, gyors léptekkel megkerülte, hogy az ajtómhoz jöjjön és kinyissa nekem – de állítóleg van a közelben, egy hivatásos pilóta...nem ismersz egyet?

Kiszálltam az autóból, kezemet kinyújtottam a kulcsért.

- Akkor még szerencse, hogy a leggyorsabb pilótához van szerencséd...

- Úramisten – tapasztotta kezét szájára, majd színpadiasan körbenézett – Hamilton is itt van?

Elnevettem magam, és a lány is velem tartott. De aztán közelebb léptem a lányhoz, alig pár centi választott el tőle. Ajkaiba harapva nézett fel rám, szemei játékosan csillogtak.

- Emeld be szépen azt a csinos kis seggedet az autóba, és mutatok én neked olyan Hamiltont, hogy még magad is megbánod! – Halkan beszéltem hozzá, hangom mélyebbnek hatott, mint szokott. Láttam, hogy kirázza a hideg, majd még mielőtt bármit is mondhatott volna, elmentem mellette, hogy beüljek a jól megszokott kis helyemre. Megvártam amíg kényelmesen elhelyezkedik, hogy utána kényelmesen elinduljak.

Egy cinkos vigyor kúszott az arcomra, majd végre igazán a gázra tapostam. Természetesen ez az autó nem erre lett kitalálva, plusz a pálya sem volt már túl alkalmas a száguldozásra, de azért nem féltem feszegetni a határokat. Fél szemmel a lányra pillantottam, akinek arcán egy széles mosoly ült, úgy tűnt, nagyon élvezi a helyzetet. A következő kanyarban direkt későn fékeztem, reméltem, hogy egy kicsit ráijeszthetek a mellettem ülő lányra, de csak azt értem el vele, hogy fejét hátravetve nevette el magát, vagy inkább engem ki.

*

Daisy

Jókedvűen lépkedtem a fiú mellett, a lakása felé. Egy kicsit távolabb kellett leparkolnia. A délelőtti kis magánszáma után, még elmentünk ebédelni. Ami megjegyzem, talán még jobban sikerült, mint a magánóra. Pierre önfeledten beszélgetett velem, részletesen beszámolt az elmúlt hét eseményiről. Nagyon lelkesnek tűnt. Az pedig külön jól esett, hogy engem is meghallgatott. Sőt. Úgy tűnt, hogy még érdekli is amit meséltem az egyetemről.

- Elmehetek majd megnézni egy futamot? – Pillantottam rá, miközben igyekeztem felvenni a tempóját, ami nem volt egyszerű feladat.

Pierre látva, hogy a kis tacskó lábaimmal alig érem be, kicsit lassított, majd mosolyogva fordult felém.

- Tényleg szeretnéd?

- Naná – vigyorodtam el – miért ne szeretném? Egyedül attól félek, hogy szívrohamot kapok...

- Miért kapnál? – Értetlenkedett és megállt, hogy rám tudjon nézni. Nem válaszoltam egyből, próbáltam kerülni tekintetét.

-Daisy? – Ejtette ki nevemet puhán, majd kezét az enyémbe csúsztatta, mire én megszorítottam azt.

- Hát nem egyértelmű? – Vontam fel szemöldököm, minden bátorságom össze kellett szednem ahhoz, hogy a szemébe tudjak nézni – féltelek, nem tűnik túl veszélytelen sportnak...

Pierre erre elkomorodott, de még mielőtt válaszolhatott volna ajkai elnyíltak egymástól, arcára pedig elég meglepett arckifejezés ült ki. Fejemet én is abba az irányba fordítottam, pont abban a pillanatban, amikor egy barna hajú, elegáns nő indult meg felénk, majd pár pillanaton belül előttünk állt meg. Pierre rám nézett, majd vissza a nőre.

- Daisy – szólított meg a fiú- Ő itt, az édesanyám..

A nő nem hagyta, hogy a fiú befejezze, felém fordult.

- Pascale – ejtette ki nevét, miközben kezet fogtunk – te pedig, biztos az a lány vagy, aki tönkre akarja tenni a fiam életét!

A kedveskedő mosoly az arcomra fagyott.

Ennyit a zavartalan napról.


Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-Where stories live. Discover now