7.

1.8K 96 6
                                    

Ismeretlen

(melléknév)

Korábban nem látott; általam eddig nem tudott, nem tapasztalt (személy, dolog), amiről eddig nem hallottam.



Daisy

Nagyon fáradt voltam. Megviselt az út, és az előtte lévő napok sem tartoztak életem, legjobb időszakába. Lily többször is hívott, de nem vettem fel. Helyette inkább csak írtam egy üzenetet neki, hogy nem tudok beszélni és holnap felhívom majd. Rengeteget segített nekem, valójában az egyetlen olyan személy volt az életemben, akire tényleg tudtam számítani. Nagyon nehezen hagytam ott, annak ellenére is, hogy megegyeztünk, hogy egy hónap múlva meglátogatnak. Amikor pedig Amerikában lesz a futam, az egész hetet együtt fogjuk tölteni.

Felsóhajtottam miközben átfordultam a másik oldalamra.

Innen nézve, az egész annyira távolinak és elérhetetlennek tűnt. Lassan felültem az ágyban, ami egyenlőre nagyon kényelmetlen és szokatlan volt. Felhúztam magamhoz a lábaimat, fejemet a térdemre hajtottam, így bámultam ki a hatalmas, földig érő üvegablakon. Napfelkelte volt én pedig semmit nem aludtam. Pierre nagyon rendes és figyelmes volt velem, úgy tűnt valami önjelölt hadjáratba kezdet maga ellen. Nem akartam, hogy úgy érezze meg kell védenie. Képes vagyok rá én is. A legkevésbé sem akartam elvonni a figyelmét a felkészülésről vagy magáról majd a futamokról.

Idegesen rúgtam le magamról a paplanomat, határozott léptekkel indultam meg a szobámhoz tartozó fürdőhöz. Megmostam az arcomat, felkötöttem a hajamat, majd a bőröndömből előhalásztam pár melegebb ruhát, elvégre tél volt. Osonva léptem ki a nappaliba, felkaptam az asztalon lévő kulcsot és halkan kisétáltam a házból. Összerezzentem amikor a csípős, reggeli levegőt megéreztem az arcomon.

Összébb húztam magamon a kabátomat és megszaporáztam lépteimet. Talán egy pár évvel ezelőtt, ez egy rossz ötletnek is tűnhetett volna, de mivel mindenki zsebében ott lapult egy személyes GPS, nem éreztem úgy, hogy bármi baj történhetne. Élveztem, hogy egy pár embert leszámítva senki nincs még az utakon. A város még csak most ébredezett.

Nem mentem messzire, csak háromszor mentem körbe azon a tömbön, ahol Pierre él. Míg végül egy kis kávézóban kötöttem ki, ahol pékség is volt. Ezért volt ilyen korán nyitva. Dideregve ültem le az egyik asztalhoz. A fiatal szőke pincérnő, barátságos mosollyal arcán köszöntött. Megpróbáltam a lehető legjobban leutánozni a szavait, de valószínűleg nem sikerült túl erősre a dolog, mert miután a kezembe nyomta a menüt, átváltott angolra. Hálásan pillantottam fel rá amikor végre elém került egy nagy bögre gőzölgő kávé és egy tányéron, egy szendvics. Mindkettő nagyon jól nézett ki.

Fel sem tűnt, hogy milyen éhes voltam, amíg körülbelül öt perc leforgása alatt, az utolsó morzsáig el nem pusztítottam az ételt. Megkönnyebbülve dőltem hátra a székben, kezemben a kávéval. Egy pillanatra lehunytam a szememet, amikor újra nyitódott a kávézó ajtaja. Egy ismerős hang köszönt rá a személyzetre.

- Daisy? – Szólított meg Pierre, mire nagy nehezen rá néztem. A fiún túl kevés ruha volt...mármint vastagabb téli kabát nélkül volt, edzőruhában. Arca kipirult, fogadni mernék, hogy futni volt.

A fiú meglepettsége közben a szőke lány, egy adag kávét nyomott a kezébe. Ekkor állt nagyjából össze a kép. Valószínűleg, hogy Pierre gyakori vendég volt itt. A neten lévő képekből pedig nem volt nehéz megismernie engem. Szóval mégsem a kiejtésemmel volt gond.

Egyszerűen tudta, hogy amerikai vagyok és ezért beszéltünk angolul.

- Mégis mit csinálsz itt? – Ült le dühösen elém, majd levette sapkáját és hajába túrt.

- Ezt én is kérdezhetném tőled...

- Futni voltam – vont vállat – de én kérdeztem előbb!

- Nem tudtam aludni – vallottam be, pár perc hallgatás után – szóval gondoltam sétálok egy kicsit. Nem számítottam arra, hogy már fent vagy és mazochista módjára egyből futni indulsz!

- Nem vagyok mazochista – mosolyodott el.

- Még nincs hat óra és már futkározol – ingattam a fejemet és a kávémba kortyoltam – határozottan az vagy!

Nem válaszolt. Mindketten megittuk a kávékat, majd egy kisebb vita után, kifizettem az reggelimet és a két kávét. Visszafelé már nem futott a fiú mellettem, de azért tempósan sétáltam ahhoz, hogy tartani tudjam a ritmust. Amikor visszaértünk a házba, Pierre elszaladt zuhanyozni, én pedig ledobtam magam a kanapéra és kapcsolgatni kezdtem a tévét, a BBC beszámolója az új, elharapózó vírusról egész komolynak tűnt. Valójában sokkal inkább foglalkoztam volna ezzel a témával, mint a következővel.

Pierre azonban úgy tűnt nem bírt magával. Vagy egész egyszerűen elfelejtette, hogy én is itt vagyok, ugyanis egy szál törölközővel a derekán, félmeztelenül. Ajkamba harapva figyeltem, ahogy a hűtőhöz sétál és tölt magának egy pohár vizet. Jézusom, Daisy. Hűtsd le magad.

Amikor felém fordult egyenesen a szemembe nézett és elvigyorodott majd a poharat a szájához emelve rám kacsintott. Azonnal elkaptam róla a tekintetemet és úgy tettem, mintha nagyon figyelném a híreket, azonban biztos voltam bene, hogy fülig elvörösödtem. A fiú kétségkívül élvezte a helyzetet, ugyanis leült mellém, elvette tőlem a távirányítót és elkapcsolta egy másik csatornára.

- Nem zavar, hogy itt vagyok?

- Miért zavarna? – Fordult felém és elmosolyodott – téged zavar esetleg valami?

Nem válaszoltam. Pontosan tudja, hogy mi „zavart". Egy pár percig még ültem mellette, majd felálltam és visszavágtattam a szobámba. Hangosan csaptam be magam után az ajtót, bevetődtem az ágyba, ahol fejemet a párnába nyomva sikítottam egyet.

Miért érzem azt, hogy ki fogjuk egymást nyírni?

*

Egész héten ez ment, úgy éreztem direkt csinálja. Szerettem volna azt mondani, hogy idővel megszoktam a látványt és azt, ahogy néha rám nézett, de nem így volt. Nem tudom mire megy ki a játék, de ha van valami amit megfogadtam magamnak, hogy nem lehet köztünk semmi több barátságnál.

A szex csak még jobban megkeverné a helyzetet, aminek így sem voltunk a magaslatán.

Mindazonáltal, ahogy közeledett a hétvége, egyre kevesebb időt töltöttünk együtt. Pierre tényleg eljárt délelőtt edzeni, délután pedig egyéb elfoglaltságai voltak. Rendszerint csak este ért haza. Legalábbis az elmúlt három napban biztosan.

Kezdett kifogyni az édesanyja által készített ételekből és hozzávalókból. Szóval miután pénteken is egyedül voltam és megtaláltam az asztalon, azon ételek és elkészítésüknek a listáját amit ehet, úgy döntöttem bevásárlok hozzá és el is készítem. Végül azonban jó pár plusz dolgot is vettem, amire nekem volt szükségem. Így történt az, hogy két túlméretes táskát cipeltem haza.

A ház előtt egy feltűnően drága Ferrari állt. A kapuban pedig egy ismeretlen fiú.

- Szia,segítek- köszönt mosolyogva, majd még mielőtt bármit is mondhattam volna, elvette tőlem az egyik táskát, míg másik kezét felém nyújtotta- Charles Leclerc.

Oh, ezt a nevet már hallottam. 



Sziasztok! Köszönöm szépen a sok-sok visszajelzést és persze a hozzászólásokat! Annyria jó olvasni, hogy tetszik nektek ez az iromány.  Szerintetek Daisy sokáig fogja hagyni, hogy Pierre ennyire "kényelmesen" érezze magát a lány közelében? :) 

Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-Where stories live. Discover now