22.

662 53 5
                                    

Keigo Takami

Ismerem azt a szemet, engem nem verhet át senki. Ő volna az? Vagy csak véletlen? Annyira furcsa az egész...mégse halt meg? Láthatom még?
Talán egy kicsit kezdtem el veszni a pozitív részletekben de nem tudtam magam vissza tartani hogy ne örüljek előre ennek. Mást nem tudok csak Endeavourt tudom ki vallatni ez ügyben de előtte meg kell tudnom valami mást.
Ha most szem elől tévesztem őket akkor soha többet nem találkozunk szóval mivel a levegőben nem tudok feltűnés nélkül közlekedni jóval mögöttük kezdem el menni.
Nem tartott túl sokáig az út és bár próbáltam úgy helyezkedni hogy ne vegyenek észre a lány többször is hátra nézett és ennek hála a beszélgetést se halottam.
El értek egy tömb házhoz ahova be is mentek.
Itt lakik?
Ezt az épületet meg is jegyeztem és már repültem is vissza saját lakásom felé.
Tudtam hogy mit kell tennem és egy pillantás alatt meg is érkeztem majd be csaptam magam mögött az ajtót.
Telefont elő kapva tárcsáztam asszisztensemet aki kiss várakozás után fel is vette.
-Szia Misa, sajnálom hogy a szabad napodon zaklatlak csa...-vágott közbe
-Semmi baj, mond-hangjából tudtam hogy mosolyog de e miatt se lett kisebb lelkesedésem az ügy miatt ami arra kényszerített hogy zavarjam
-Kérlek szervezz nekem egy találkozót Endeavourral- kértem meg mire a vonal másik végén egy jó pár másodpercig tartó néma csend fogadott
-Akarsz egy találkozót Endeavourral? - kérdezte vissza hisz gondolom nagyon meg lepte kérésem
-Igen, ha lehet még ma- kértem az igen csak gyenge lábakon álló dolgot hisz ha nem én aki már jó ideje ignorálja a férfit kéri akkor esély se lenne rá hogy el jöjjön
-Meg teszem amit tudok- mondta határozottan mire csak egy "köszönöm" -el feleltem és már le is rakta a telefont.
Gondolom amint tud mit mondani vissza hív szóval csak várnom kell.

Talán életben van, érzem hogy életben van, ha tévedek nem tudom mit teszek de most csak bízni tudok abban hogy él.
Csak most jövök rá hogy talán tényleg ő az és akkor ki tudja mi lett vele...jobban utána kell néznem és azt a férfit is meg kell találnom, hős vagyok szóval nem lesz olyan nehéz és az a lány aki vele volt Dabi-nak szólította. Dabi? Ő nem Dabi

Jó egy órát kellett várnom de végül csak meg szólalt a telefonom, azonnal utána is kaptam és izgatottan vettem fel azt
-Szia, sikerült? - kérdeztem mire a vonal másik végén néma csend fogadott - Nem sikerült? - kérdeztem sokkal szomorúbb hangon, bár igazából ha ő nem is akar velem beszélni akkor is meg találom a módját
-Sajnálom, a titkára vette fel és állítása szerint "túl elfoglalt" - figurázta ki az idegen nő hangját
-Francokat elfoglalt, te is szoktad ezt mondani ha semmi kedvem az idegesítő öregekhez- mondtam dühösen mire el nevetve magát
-Tudom, gondolom amiért te nem beszéltél vele ő se akar veled - mondta a nő elgondolkodva
-Gyerekes...- dünnyögtem magam elé -Mindegy, bocsi hogy ezzel zavartalak a szabad napodon
-Semmi baj- hangjából észleltem hogy mosolyog ami miatt én arcomra is fel került egy mosoly
-Hagylak is, majd meg oldom hogy önfejű hősöcske beszéljen velem
-Ne csinálj hülyeséget-mondta tök egyértelmű okból, néha olyan mintha az anyám lenne, mondjuk nem elég idős de néha úgy viselkedik.
-Én soha, na Szia- miután ő is el köszönt ki is nyomtam a készüléket.
Nem gondolkodtam sokat azon hogy mit is csináljak, azonnal el kezdtem rendbe szedni magam az indulásra mikor hangos kopogás ütötte meg a fülem, el is sétáltam a bejáratig ahol találkoztam Mirukoval. Fejemhez csapva vettem tudomásul hogy teljesen el felejtettem.
-Szia- lépett be az ajtón nyuszi fülel rendelkező barátom
-Szia...- köszöntem én is
-Mi ez a kép? Citromba haraptál? - kérdezte nevetve, egy nagyot sóhajtottam mert tudtam őt nem könnyű el küldeni a lakásodból főleg ha te hívtad
-Talán indultál valahova? - kérdezte félig felhúzott cipőmre pillantva majd egyenesen vette az irányt a fotel felé amiben helyet is foglalt.
-Igazából igen- mondtam mire csak várakozó tekintettel nézett rám hogy mondjam el hova- Endeavourhoz- a név hallatán szemöldökét azonnal ráncolni kezdte
-Miért akartál oda menni? - kérdezte még mindig értetlen tekintettel
-Hosszú történet- mondtam mire ismét várakozóan nézett rám, most el mondjak mindent? Mennyit tud? Idiótának nézne amiért azt hiszem életben van?

Egy nagyot sóhajtottam majd le ültem vele szembe és el mondtam neki mindent. A lány persze érdeklődve figyelte minden arckifejezésemet és kéz mozdulataimat is jól át vizsgálta de szavaimra is oda figyelt.
Amikor végeztem a lány zavartan nézett vissza rám majd a zavart arcot át vette egy mosoly
-Én is megyek- jelentette ki majd válaszom nem meg várva rántott ki a fotelből majd meg várta még fel veszem másik cipőmet is és az ajtón is ki rángatott
-Ha vissza pofázik kellek én is- mondta mire el mosolyogtam magam - Sajnos nem tudsz most repülni így gyalog kell mennünk- mondta a tényt majd fejem meg rázva válaszoltam is
-Az ugrálásod lassabb mint a repülésem de fel tudtak emelni- mondtam mire arcára ki ült egy kisebb félelem
-Azzal a kiss nyeszlett testeddel? - kérdezte még mindig rémült arccal
-Ez fájt! Tudod milyen izmos vagyok? - mutattam neki karomat mire csak szemét forgatta.

Már jó ideje sétáltunk amikor végleg meg elégeltem a dolgot a lányt minden figyelmeztetés nélkül kaptam fel karjaimba és emelkedtem fel vele, nem is kell mondanom úgy visított mint akit kínoznak
-Engedj el! Engedj el!! - kiabálta többször is szorosan belém kapaszkodva amin csak mosolyogtam
-Nyugodj meg- mondtam neki nyugodt hangon
-Engem te ne nyugtatgass- kiabált rám
-Téliszonyos vagy? - kérdeztem folyamatos remegése miatt
-Fogd be- morgott rám majd már mivel rá jött hogy kiabálása hasztalan és ahogy láttam a nézelődés is nehezen ment neki így fejét vállamnak hajtotta majd szemét ahogy csak tudta össze szorította. Úgy kapaszkodott belém mintha bármikor el ejthetném de ez nem volt igaz, jól tartottam és bár tényleg nehezebb volt mint gondoltam mégis meg tartottam, egy idő után remegése meg szűnt és szorítása is enyhült.
Boldogan vettem észre hogy meg nyugodott és meg is érkeztünk.
Utólag amikor le szálltam karjaimban a lánnyal akkor jutott eszembe hogy ha heteró lennék az előbbi jelenet biztosan melengette volta a kiss lelkemet de nem vagyok és ő az egyik barátom.

Egy elég nagy ház volt, szép virágok, kert, rend minden tökéletes csak egy démon lakik benne, de ez most nem lényeg mert most kedves leszek.
-Mikortól üthetem meg? - ugrott ki karjaimból a lány
-Ahoz képest hogy az előbb ki voltál most elég jól vagy- mosolyogtam rá gúnyosan mire szemét forgatta és feltűnően fel mutatta nekem középső ujját
-Gyerünk- nyomta meg a csengőt majd egy kiss várakozás után az ajtó ki is nyílt. Egy fehér hajú fiú nyitotta ki, nem lehetett csak pár évvel fiatalabb mint mi.
A fiú értetlenül nézett ránk majd közelebb érve ki nyitotta a kaput.
-Endeavour itthon van? - kérdeztem mire arca azonnal át váltott semlegesbe
-Nem sokára jön- mondta majd végig nézett a mellettem álló lányon - Gyertek be- mondta majd be engedett a kapun, hátra nézve rá kacsintottam
Mirukora aki csak gúnyosan mosolyogva nézett vissza rám. A házba be érve cipőnket le vettük majd a fiú irányításával tovább is mentünk a nappaliba, azonnal el is foglaltuk a kanapét ameddig a fiú le ült az egyik fotelbe.
-Egyébként Hawks- nyújtottam kezemet amit el is fogadott, gondolom az apja miatt tudja ki vagyok de ez így illedelmes és érdekel a neve amit így ki tudok deríteni
-Todoroki Natsuo - mondta nevét majd kezét Miruko felé nyújtotta aki szintén bemutatkozott neki, szóval egy Todoroki
______________________________________
06.22.

𝓝𝓮𝓶 𝓯𝓮𝓵𝓮𝓳𝓽𝓮𝓴 [𝓓𝓪𝓫𝓲𝓗𝓪𝔀𝓴𝓼] Where stories live. Discover now