ᴀɴɴᴏʏᴀɴᴄᴇ

𝟏. 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

-Sakura! Már nem visszakozhatsz!-vágott a rózsaszín hajú fejéhez egy párnát legjobb barátnője, Ino.
Igaza volt.
-Tudom, tudom-feküdt hanyatt Sakura egy nagy sóhaj kíséretében az ágyán, de mégis...
-Nem, nem és nem! Ma végre eldöntötted, hogy túllépsz Sasukén, nem engedhetem, hogy feladd! Itt voltam melletted ameddig azt az idiótát hajkurásztad! Most is itt leszek, amikor kilábalsz belőle.

Ino visszahuppant a földre, a rengeteg kacat közé, amit a délután folyamán már rendszereztek.
Úgy tervezték, hogy csupán másfél óra alatt teljesen kiszelektálják Uchiha Sasukét Sakura életéből.

Egy szó nélkül kezdtek neki mindenféle, a fiúra emlékeztető tárgyat egy szemeteszsákba szórni. Sakura egyedül ilyesmire sosem lett volna képes, azonban most, hogy itt van mellette Ino, kicsikét könnyebnek érzi megtenni ezt a lépést.
Egy rakás toll is bekerült, amikhez valaha Sasuke akár csak hozzáért.
Szánalmas vagyok, te jóságos ég.

Papírfecnik, amiken az ő kézírása pihent, rengeteg sorozat posztere, mozijegyek.
És a ruha, amiben elmondta neki, hogyan érez, Sasuke meg simán csak...faképnél hagyta.
Ez az emlék túl keserű, alig bírja ki sírás nélkül. De erős lesz, egyszer az életében végre túlnő magán.
A ruhát úgy hajította Inonak, mintha legalább megégette volna magát. Könnyeit visszanyelte, és inkább folytatta tovább.

Amikor megtalálta a csoportképet, amin Naruto, Kakashi tanár úr, Sasuke és ő pózolnak, elbizonytalanodott. Ezt azért mégsem dobhatja ki!
Végignézett a fiatal arcokon. Évről évre együtt vettek részt a versenyeken ők hárman, az osztályfőnökükkel karöltve. Sakura inkább a tudományos, a fiúk pedig az ügyességi feladatokban jeleskedtek. Rengetegszer értek el dobogós helyezést.
Azóta sem érti hogyan kerülhettek ennyire
különböző emberekként egy csapatba.
Naruto szőke hajával, kék szemével és hatalmas vigyorával Sakurát mindig egy rókára emlékeztette.
A tanáruk ezüstösen csillogó hajjal, idétlen maszkkal a szája előtt mögöttünk állva amolyan mindenható-pózban a kép szélein álló fiúk vállára tette a kezét.
Egyedüli lányként a kép közepén, szélesen mosolyogva állt, jellegzetes rózsaszín haja rendezett volt, mint mindig. Smaragd szemei több év után is emlékeztették arra a boldogságra, amit akkor érzett, amikor egy képen szerepelhetett Sasukével.
Az Uchiha zsebretett kézzel, fekete hajával és fekete szemével unottan bámult a kamerába. A legjóképűbb fiú volt, akit Sakura egész életében látott, és ezen semmit sem tudott változtatni a fiú mogorvasága és nemtörődömsége.
-Hé, Sakura! Mit tökölsz már annyit?!-tápászkodott fel a szőke, viszont amikor meglátta mit tart a kezében barátnője, egy pillanatra megállt.
-Ino...ezt nem dobhatom ki-rázta meg a fejét Sakura, és a szemöldökét összeráncolva gondolkodott egy alternatív megoldáson.
Végül jobb híján behajtotta a kép szélét, ezzel eltűntetve a fekete hajút a képről.
-Jajj, Sakura...büszke vagyok rád-mosolygott Sakura vállát átkarolva Ino, és körbemutatott a szobán.-Kitakarítottunk. Induljunk el a zsákkal.
Miután Ino a vállára kapta a szemeteszsákot, Sakura még pár pillanatig habozott, de aztán eszébe jutott, hogy ha nem sietnek, elkésik a fodrásztól.

Nem csak a tárgyaktól, a hosszú hajától is meg akar szabadulni. Azért növesztette meg, mert tetszeni akart Sasukénak, de mivel mától erre semmi oka sincs, rövidre vágatja.

Az anyukája nem próbálta meg színlelni a szomorúságot, amikor leértek az emeletről és éppen szedelődzköttek.
-Ino, nagyon hálás vagyok, hogy segítesz a kislányomnak kigyógyulni abból a gyerekből!-párásodott el édesanyja tekintete, amitől Sakurának egyből bűntudata támadt, hiszen pontosan tudta, mennyire aggódtak érte a szülei, amikor azon a bizonyos napon hazaállított.
Sosem felejti el, hogy mindketten mennyire Sasuke-ellenesek voltak, folyton próbálták jobb belátásra téríteni.
A két barátnő elkészült, és Sakura édesanyjának búcsút intve indultak megsemmisíteni a tárgyakat.