Pheltia (Sárkányvér sorozat IV. kötete)

Fojtsuk vízbe

Heten a halott ládáján... - yo-ho-ho, meg egy üveg rum! A többit megölte a rum és a sátán... yo-ho-ho, meg egy üveg rum!

Egész álló nap... egész álló nap ezeket hallgatjuk. Vén kalóz! Dühösen vágtam oda a felmosó kefét a hajópadlónak majd két kézzel rákapaszkodva súrolni kezdtem a moszatos fát. Ha legalább egy órára csendben bírna maradni, de nem... Ez vagy énekel, vagy ordibál. És rohadtul nem segít ez az egész Edwin rosszullétén sem. Szemem sarkából a hozzám legközelebbi tartóoszlop mellett ücsörgő barátomra pillantottam, aki sápadtan, émelyegve figyelte mit csinálok. A legénység úgymond háló helységében voltunk, igazából egy egyszerű fedélzet alatti szintről van szó, ahol oszlopok közé függőágyak vannak kikötve. Mély sóhaj hagyta el ajkaim és a szappanos súrolókefét ívesen beledobtam a kis vödrömbe, amiből a habos víz most nagy hullámmal csapott ki. Feltornáztam magam a padlóról és pár lépés után a vöröske mellett huppantam le. Félhomály honolt idelent, csupán egy-két viharlámpa égett és a helység túloldalán nyíló, fedélzetre vezető lépcső felől kaptunk némi világosságot. A hajónak idelent olyan szaga volt... mintha gyilkossági helyszínen lennénk és igazán meg sem lepődnék, ha az egyik hordóban vagy ládában – amiket még nem néztünk át –, lenne egy-két összeaszott csontváz is. Most kivételesen csendes volt minden, csupán a hullámok zaja és a hajó folyamatos recsegése és ropogása törte meg a csendet.

– Hogy bírod? – fordultam feléje aggódva, erre a szemét forgatta és legyintett. A fejünk fölött hangos dobogás hangzott fel, majd ismét felcsendült Burney hangja, amitől Edwin megborzongott. Elszóltam magam.

– Nomegaztánban süvít a szél, és tépett vitorlám szálazom. Gyarló szívem árva szemfedél. Sejti, nem ússza meg szárazon.

– Legszívesebben vízbe fojtanám már... – sóhajtott fel Edwin míg én fintorogva lefogtam fél fülem, hogy legalább valamennyit kizárjak Burney repedt fazék hangjából. A megtermett fickó valahol a fejünk felett énekelgetett és a dobogásból ítélve, talán még táncolt is.

– Fojtsuk vízbe együtt – ajánlottam fel, amin jót mosolygott és térdeit felhúzta, karjaival lábszárát fonta körbe.

– Szívesen kint lennék... szép lenne a látvány, egyszer-kétszer repültem már tenger felett – sóhajtott fel szomorúan. Vigasztalóan átkaroltam és magamhoz öleltem őt.

Szörnyű tengeri betegsége van, idelent még hagyján, egész jól bírja, de fönt egyszerűen esély nincs arra, hogy ájulás nélkül huzamosabb időt kibírjon. Kint amúgy is nagy a szél általában, Dryl pedig szeret mókázni, a nap meg tűz és ráadásul állandóan szem előtt vagyunk. És ha szem előtt vagyunk, akkor állandóan dolgozni kell. Pár nap alatt ki lehetett tapasztalni, hogy Burney mellett én egy szemhunyásnyit sem fogok tudni pihenni. Régen még tudtam az éjszaka folyamán aludni, sőt még nap közben is néha sikerült... de az alvási időm úgy tűnik lekorlátozódott arra az időszakra, amikor napnyugta van, vagy a hajnali órák. Az éjszaka és a nappal határán mozgó órákban tudnék pihenni... de ez a vén mocsok még nap kelte előtt kizavar minket és napnyugta után enged csak pihenni, na meg délben amikor a legnagyobb a forróság. Hát köszönöm ez nekem nem jó így... de merjek egy szót is szólni és elküld a Tartaroszba. Diablo egyszer szólt oda neki, hogy ő inkább éjszaka dolgozna, azóta hallgatjuk, hogy biztos melege van a napon és fél, hogy netán lebarnul.

– Naplopók! – dörrent ránk a kalóz, mintha csak ágyú tűzbe kerültünk volna a semmiből. Edwinnel ijedten rezzentünk össze mikor hangos léptekkel keresztül szelte a helységet majd csípőre tett kézzel megállt előttünk. Szorosabbra fontam ölelésem mikor barátom lesütötte a tekintetét. Orromat facsarta az alkohol és az az áporodott szag, ami áradt a fickóból.