Pheltia (Sárkányvér sorozat IV. kötete)

Kalózok

Ignissel nem igen beszéltünk a nap további részében. Edwin és Dryl viszont kellemes társaságot nyújtott, és néha úgy tűnt, mintha nem is a délelőtt folyamán beszéltem volna Megarával. Ha számba vesszük, elég zsúfolt volt a napom. Délelőtt úgymond szakítottam a barátnőmmel, akinek jó lenne valami titkos kis módon megüzenni, hogy amúgy miről is van szó, és ezt beszéljük át majd egy nyugis pillanatban. Négy szem közt akarok vele beszélni, akkor nem lesznek zavaró tényezők vagy kíváncsiskodó tekintetek. Igen, elmegyek majd hozzá az ősszel, náluk tuti kettesben tudnánk beszélni. Mi is történt még ma? Ja igen... apám meg az a fura alak. Aztán összevesztünk Ignissel és rám tört egy pánik roham, az istenek tudják, mitől. És még mindig nem értem ezt az egészet. Mi közöm nekem ehhez az alakhoz és... Tartaroszba is, hogy lehet valaki ilyen tökéletes? És mi a francért tartom őt tökéletesnek?

– Ed.

– Hm? – Szeme sarkából pillantott felém miközben fejét megpróbálta úgy fordítani, hogy lásson is engem és ne is kelljen feltápászkodnia a földről. Szerencsétlen már félig aludt mellettem, lehet nem kellett volna felkeltenem.

– Neked van... ideálod? – gondolkoztam el hangosan. Arcára grimasz ült ki majd egy prüszkölés kíséretében visszanézett a csillagos égre. Valóban, hülye kérdés volt. De azért, hátha van egy kép a fejében, amit a táborból ismert alakokból gyúrt össze.

– Nekem van – szólt közbe Dryl, így mind a ketten kíváncsian a szélsárkányra pillantottunk. – Alacsony, vékony, és egy agresszív dög, ja és mellesleg yakuza tag.

– Az meg mi? – fintorodtam el az információ hatására. Edwinre néztem, de a vörös is elég értetlen fejet vágott szóval visszafordultam a mellettünk ücsörgő nőhöz, aki beletúrt rövid, kócos tincseibe és hátrafésülte majd a füle feletti lenyírt területet átvakarta.

– Alvilági bűnszervezet, röviden – vetette oda félvállról. – Japán a lelkem, de egy köcsög disznó – horkantott fel magában majd ültében dühösen összefonta kezeit a mellkasa előtt.

– Aha – bólintott magában Edwin, konstatálva a tényt, hogy nem igen tudtunk meg többet a nőtől. Mondjuk belegondolva, el tudom képzelni Drylről, hogy bűnszervezetekkel tartja a kapcsolatot. Van egy fura stílusa, és nem igen akarnám felbosszantani sem. Hiába tűnik vékonynak és törékenynek, az a vigyor, amit be tud vágni... kicsit sem megnyugtató.

– Neked mi az eseted, Hófehérke? – biccentett felém. Valamiért akaratlanul is nagyobbat dobbant a szívem és olyan érzésem támadt, mintha az arcom lángokban állna. Miért is jöttem én most zavarba a kérdés hallatán?

– Még nem gondolkoztam ezen. A páromat gyerekkorunk óta ismerem, így az ideálom talán úgy alakult, ahogyan ő. Kicsiként nagyon aranyosan állt neki a két copf, meg fogszabályzósan is szép volt a mosolya... nem volt mindig olyan...

– Dögös? – tolta fel magát alkartámaszba Edwin. Oh, szóval annak tartod? Akaratlanul is valami olyan mozdult meg bennem, amit eddig nem igen éreztem, ha Megara szóba került. Kicsit dühös lettem, amiért ilyen megjegyzést tett. Soha senkinek nem engedném, hogy szemet vessen a páromra. Edwin szemei kikerekedtek – lehet kicsit szúrósabb tekintettel néztem rá, mint kellett volna – majd bocsánatkérően elmosolyodott. Nem akart rosszat, csak tényeket vázolt, nem is értem miért éreztem, hogy netán valami más is lenne a háttérben.

– Igen. Bocs haver – feleltem végül nyugodtan, amire Edwin féloldalas mosolyra húzta a száját. – Alkatban régebben olyan volt mint Dryl, vékony de erős csajszi, aki ellátja a bajod, ha beszólsz neki. Aztán... ugye utoljára két vagy talán három éve láttuk egymást, ennyi idő alatt felnőtt és... alig ismertem rá. Volt egy pillanat, amikor jobban megdobogtatta a szívem, de...