Pheltia (Sárkányvér sorozat IV. kötete)

Ugye csak viccelsz?

Mire visszajutottam a többiekhez, addigra már késő volt. Fogalmam sincs, mennyi időre tűnhettem el, de sajnos már senki sem volt jó kedélyállapotban. Hála Wradlack útbaigazításának, sikerült megtalálnom a többieket egy északi partszakasz kopár szirtjén. Hála az égnek volt annyi eszem, hogy távolabbi helyre érkezzek és ne közvetlen mellettük lépjek ki az árnyakból. Ignis, akár egy lávafolyam úgy fortyogott magában, mindeközben úgy tűnt, hogy Edwin és Diablo inkább aggódott minthogy mérges lenne. Dryl pedig egyszerűen csak élvezte, hogy az unokaöcsém bosszankodik. Mindennek elmondott, de leginkább azért szidott, amiért így bántam Megarával. Lehet, hogy durva voltam, de te nem ismered őt Ignis, az a lány nem fél semmitől és senkitől. Nem keverhetem bele egy háborúba. Ajkaim halk sóhaj hagyta el, de érdekes mód Ignis nem figyelt fel erre, tíz méterre állhattam tőlük. A szirt felől fújt a szél, erős, hideg, tengeri áramlat volt, ami összekócolta a hajam. Diablo azonnal felkapta a fejét egyenesen abba az az irányba, ahol álltam. Mindig is jó volt a hallása.

– Arenisz! – kapott hirtelen levegő után.

Ignis szemei felizzottak míg Edwin megkönnyebbülten felsóhajtott magában. Mire kettőt pisloghattam Diablo alakja szertefoszlott és előttem öltött újra alakot. Akaratlanul is összerándult a gyomrom mikor szembe kellett néznem az aggodalommal teli pillantásával. Mohazöld szemei ide-oda cikáztak, de egy hosszabb pillanatig úgy tűnt, mintha torkán akadtak volna a szavak.

– Azt hittem hamarabb jössz, aggódtam – szólt végül halkan.

Nagy kő esett le a szívemről. Nem akart faggatni. Talán megérezte, hogy nem szabad beszélnem, de igazán fogalmam sincs, hogy miért nem kérdezett. Úgy tűnt, mint, aki kérdésekkel akarna bombázni, de mégsem mer szólni.

– Jól vagyok – mosolyogtam rá. – Egy kicsit zúg a fejem, de nincs miért aggódnod.

– Ren! – mordult fel kuzinom. Nem tűröm ezt a hangszínt. Dühösen fordultam feléje, amivel azt értem el, hogy vörös szemei fellángoljanak. Nagyon nincs kedvem ahhoz, hogy kioktass! – Eszednél vagy?

– Ezt a kérdést mégis mire véljem? – vágtam vissza élesen. Sikerült meglepni, szemei kikerekedtek majd felháborodottan csípőre tette kezeit.

– Szóval még te vagy megsértődve, amiért kérdőre vonlak? – kérdezett vissza sértődötten. Diablo fintorogva a szemet forgatta míg én elindultam kuzinom irányába. – Hova a fészkes fenébe tűntél el? És egyáltalán, hogy a Tartaroszba gondolhattad, hogy így bánsz azzal a szerencsétlen lánnyal?!

– Nem ismered őt. És nem tartozik rád, hogy hova mentem.

– Hoppá – pislogott nagyokat Dryl.

– Jobban tennéd, ha visszavennél a stílusodból – szólt közbe Edwin, de a szavakat a mellette álló kuzinomnak címezte és nem nekem. Meglepett mindez, de igazából lehetett rá számítani hogyha van alkalma, akkor Ignist fogja céltáblaként használni.

– Te, ebbe most ne szólj bele! – mordult rá a vörösre, aki emelt fővel sarkon fordult és Diablohoz ment, hogy távolabbról figyelje a dolgokat. Dryl sietve követte.

– Van fogalmad arról, hogy min megy keresztül most az a lány?! – fordult vissza hozzám Ignis. Reszketeg levegőt vettem majd lassan fújtam ki. Nincs kedvem ehhez az egészhez.

– Igen, tudom – sziszegtem neki.

Tudom, hogy sír, hogy dühös, nem csak rám, de saját magára is, amiért nem tudott többet tenni. Tudom, hogy a szíve szakad meg és tudom, nagyon nehéz munka árán fogják csak tudni a testvéri visszahozni a szakadékból, amibe ismét miattam esett bele. Tudom.... tudom, hogy magát okolja mindenért, azért is, ami igazán nem az ő hibája volt.