A vörös szempár [ Jimin FF ] BEFEJEZETT

- 6 -

A kórházhoz érve, sietősen vittem be a kórházba az ájult lányt.

-Valaki segítsen! Valaki hozzon egy hordágyat! – kiáltoztam, ami sikeresnek bizonyult, ugyanis egy nővér és egy orvosnak kinéző valaki tolt egy ágyat felénk. Ráfektettem óvatosan Chot, majd felém fordult a nővér.

-Innen tovább sajnos nem jöhet. Üljön le kérem a váróban! – mondta, de mielőtt elszelelhetett volna, megragadtam a karjánál.

-Csak kezeljék a sebét! Semmi több. Néhány vizsgálat mehet, azonban bármi rendellenes dolgot tapasztalnak, maga azonnal jön és jelenti nekem! Ha maga tudja meg, nem mondja el másnak, csak is nekem! Senki másnak! Értette? – muszáj voltam megigézni, mire válaszul bólintott, majd az orvos után futott. Mély levegőt véve ültem le a váróba. A nővér pár óra múlva vissza is tért, papírokkal a kezébe, majd leült velem szemben, a dohányzó asztal túl oldalára.

-A lánynak semmi baja sincs. Rám bízták a sebének a leápolását, bekötöttem egy infúziót is. Szóltam egy főorvosnak, aki megvizsgálta. Nem vett észre semmi különösebbet. Ma este bent tartják megfigyelésre. Elnézést, maga hozzá tartozója a betegnek? – kérdezte halkan, amire bólintottam egyet.

-Értesítsék a szüleit, hogy itt van. Ők gondoskodnak a továbbiakban a lányról. Nekik annyit mondjon, amit nekem az imént. Itt van a lány kocsijának a kulcsa. Adja majd át a szüleinek. Miután elmegyek, maga nem emlékszik rám, nem tudja, hogy kitől kapott parancsot, csak teljesíti azt. – bólintott egyet, majd felálltam és elhagytam a kórházat.

Nem igazán volt már kedvem visszamenni a buliba, így miután fogtam egy taxit, elindultam haza. Az út közben, gondolatok hadai lepték be a fejem és csak bámultam ki a fejemből.

Mikor megérkeztünk a birtokra, kifizettem a taxit és bementem a házba. Miután lerugdostam magamról a cipőt, a konyhába indultam. A hűtőből kivettem egy zacskó vért, majd mikor megettem, a nappaliba mentem. A TV-t is bekapcsoltam, de abban sem ment semmi.

Ajtónyílásra lettem figyelmes. Mellém huppant Jungkook, hulla fáradtan.

-Szia. Mi újság? Volt valami érdekes az őrsön? – Jungkook a szöuli rendőrségen dolgozik nyomozóként. Namjoon Hoseokkal a laborban, míg V helyszínelő. Yoongi cégvezető Jinnel az élen. Én pedig suliba járok. Röhejes..

-Áh, csak újabb gyilkosság. Fáradt vagyok. Jin volt valami kajáért? – kérdezte nyüszítve.

-Van a hűtőbe kaja. – válaszoltam egyszerűen.

-Oké. Veled történt valami érdekes? Milyen volt az első nap a suliba? – kérdezte gúnyosan kacagva.

-Haha. Nagyon vicces. – válaszoltam szarkasztikusan.

-Na, de komolyan. Milyen volt? – kérdezte immáron normálisabb hangnemben.

-Hát.. – most mégis mit mondjak? Hogy egy lányt megfektettem? Hogy voltam egy buliban, ahol Kai is ott volt és megöltem és a lányt kórházba vittem? - .. nem volt semmi érdekes. Uncsi volt. - Jungkook csak kérdőn pillantott rám, majd vállat rántottam. – Menj zuhanyozz le és feküdj le aludni. – azzal fogtam magam és a szobámba indultam.

Cho szemszöge:

A világosság csukott szemeimen keresztül is vakító. Nehezen és lassan nyitottam ki pilláimat. Mikor a szemem hozzászokott a fényességhez, a csipogó hang, ami rögtön mellőlem jött, fülsüketítően hangos. A helységben körbe nézve, rájöttem, hogy kórházban vagyok. Az ágy mellett anya ült, az ajtó melletti széken pedig apa. Mindketten aludtak. Hogy kerültem ide? Mi történt? Ki hozott be?

Az óra a falon, 9 órát mutat. A nyakam irtózatosan fáj. Mikor fájdalmas területre tettem a kezem, még jobban bele nyilalt a fájdalom, amire felszisszentem. Anya szorítása a kezemen erősödött, majd felpillantva észre vette, hogy fent vagyok, egyből felpattant s arcomra simított.

-Hogy érzed magad Kincsem? – kérdezte kedvesen, amire apa is felébredt.

-Jól vagyok. De mondd..hogy kerültem ide? Vagy mi történt? – arra emlékszem, hogy Raet keresem a bulin, de utána semmire.

-Hát reméltük, hogy te emlékszel rá, mert a nővér annyit mondott, hogy valahogy idekerültél, de arra nem emlékszik arra, hogy hogyan vagy hogy behozott-e valaki. Mondd, tegnap este végül elmentél a buliba? – magyarázta anya. Szemeiben tisztán látszott, hogy nem tud semmiről.

-Igen. Raevel elmentem. Nem ittam semmi alkoholt ami beüthetett volna ennyire. Csak kólát öntöttem, de abba is csak éppen beleittam. Nem nagyon ittam belőle. Lehet, hogy bedrogoztak volna? – gondolkoztam hangosan, amire apa is fel figyelt.

-Micsoda? Hogy bedrogoztak-e? – kérdezte anya, felvont szemöldökkel.

-Meglehet édesem. Ne aggódj, már jól van. Ez a legfontosabb most. – nyugtatta apa anyát, felkarjára simítva, mire anya elmosolyodott.

-Igazad van. Megyek szólók egy orvosnak, hogy felébredtél. – mondta anya, majd kiment a szobából.

-Milyen nap van apa?

-Kedd. Miért? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-Azt hittem, hogy átaludtam egy napot. A héten mehetek suliba, vagy ez felejtős?

-Majd az orvos megmondja. – simított az arcomra. Apával mindig jó kapcsolatom volt, aminek nagyon örültem. Mindig, mindent megtudtam vele beszélni. Kár, hogy keveset vannak itthon. Anyával szinte legjobb barátnők vagyunk. Együtt szoktunk vásárolni, főzni és ebből adódóan én is elég jól főzök. Van olyan alkalom is, mikor én szoktam vacsit csinálni. – Viszont, ha haza megyünk, nekünk el kell mennünk egy huzamosabb időre. Nem szívesen hagylak felügyelet nélkül, ezért arra az esetre, ha haza engednek, fel vettünk valakit, aki vigyáz rád, ameddig nem jövünk haza. – folytatta, majd csak felvont szemöldökkel, nyitott szájjal néztem rá. Ez most komoly?

-Ezt te sem gondoltad komolyan apa. Nem vagyok 10 éves. Tudok magamra vigyázni. A sebem pedig áttudom kötni. – most komolyan 5 évesnek néz? – Nem kell nekem bébiszitter. És akármit mond az orvos, holnap megyek suliba! – mondtam kicsit erőszakosabban a kelleténél.

-Nincs vita. Veled egy idős, biztosan jól kifogtok jönni. Téma lezárva. – tette keresztbe kezeit, majd pont ellenkezésre nyitottam a szám, amikor benyitott az orvos, anyával a nyomában.

-Hogy érzi magát kisasszony? – kérdezi kedvesen az orvos, majd az ágy végében megállt, miközben a kórlapomat olvasta.

-Jól érzem magam. – válaszoltam, mire bólintott egyet.

-Rendben. Ahogy olvasom itt, semmi komolyabb baj nincs, ezért ma akár haza is mehet. – nézett rám egy pillanatra, majd anyáékra. Éppen távozni akart, de volt egy kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

-Elnézést! Nem tudja, hogy ki hozott be? Vagy, hogy hogyan kerültem be? – kérdeztem, mire megfordult és megrázta a fejét nemlegesen.

-Sajnos nem tudom. A nővér sem emlékszik, hogy hogyan került ide. A kamera sem rögzített semmit. A lényeg, hogy jól van és nincs komolyabb baja. – mosolygott kedvesen, majd biccentett egyet és kiment a szobából.

Pár órával később, már az autóban ültem, úton haza felé. A kocsi kulcsot egy nővér adta át, a többi holmimmal együtt. Anya is mondta, hogy van valaki, aki vigyázni fog rám a távollétükben. Sosem voltam valami társasági ember és nem is most leszek majd az. Komolyan azt hiszik, hogy kis gyerek vagyok. Oké, most nem voltam valami elővigyázatos, de nem jelenti azt, hogy otthon nem tudok magamra vigyázni. De még csak Raet sem tudom áthívni, ugyanis anyáék mondták, hogy mivel nem ment haza, kapott 2 hét szobafogságot és még hozzám sem jöhet át. Nagyon jó lesz, érzem előre..