A vörös szempár [ Jimin FF ] BEFEJEZETT

- 1 -

November közepén járunk. A levelek nagy része a fákról már lehullott. A színek barnás-vöröses színekben játszanak. Az autók sebesen szálgudoznak Seoul utcáin, hogy a benne ülő felnőttek el ne késsenek munkájukból, vagy minél előbb juthassanak haza az éjszakai műszakból. A gyerekek az utcákon még ebben a hűvös időben is futkároznak s kacarásznak, játszanak egymással. Ha felesett az egyikőjük, egy másik felsegítette. Igaz, hogy szerezett egy sebet, mely ott fog egy hegként mutatkozni a későbbiekben, de amikor ránéz, eszébe fog jutni, hogy hogyan esett el, így legközelebb el tudja majd kerülni a veszélyt. Na meg persze arra is emlékezni fog, hogy ki segítette fel a földről, s remélhetőleg jó barátok lesznek.

El is felejtettem bemutatkozni. Kim Cho vagyok, 17 éves gimnazista. A szüleim sokat vannak távol a munkájuk miatt. Sokszor hiányoznak, de mondhatni már megszokott, hogy nincsenek itthon egy huzamban 1 teljes hétig. Sokszor külföldre is el kell menniük.

És van természetesen egy legjobb barátnőm is. Nélküle ki sem bírnám. Kis pisis korunk óta legjobb barátok vagyunk. Együtt jártunk általánosba is. A neve Song YoungRae. Mivel a YoungRae hosszú, ezért Raenek becézem.
Sok mindent megéltünk már együtt. Az ő első viszonzatlan szerelmét – majd sok másikat is – , majd első barátjával való szakítását és minden egyéb tipikus tini problémát. Engem sosem érdekeltek a fiúk, sőt inkább hidegen hagytak.

Éppen a suliba tartunk, lassan és kínkeservesen. Az első óránk fizika azt hiszem, de semmi kedvünk estébét hallgatni. Azért ez a neve, mert nem azt mondja, hogy s a többi, vagy satöbbi, hanem ESTÉBÉ! Ki az, aki ezt így használja? Ezen kívül kölcsönösen utáljuk az osztállyal. Ő sem szívlel minket, mi sem őt. Kell ennél jobb kapcsolat?
Továbbá az osztályfőnökünk elmondta, hogy új diáktársunk lesz, de ezen kívül semmit sem tudunk róla. Nem mondott az ég adta világon semmit sem. Még annyit sem, hogy lány vagy fiú.
A mellettem sétáló lány, éppen erről áradozik, de csak most zökkentett vissza a valóságba.

-Cho, figyelsz te rám? – kérdezte, s megállt, hogy rám tudjon nézni, mire én csak bólintottam.

-Szerintem nem kéne ennyi figyelmet fordítani neki. Hiszen csak egy osztálytárs lesz, voltak már ilyenek, nem is egyszer jött új gyerek. Nem maga a megtestesült istenség. – na igen. Reggelente elég bunkó tudok lenni. Kicsivel flegmábban közöltem vele ezeket – a szerintem – egyszerű tényeket, de ő csak félig felvont szemöldökkel nézett rám, amolyan ' neked meg mi bajod? ' – Bocsi, csak nem értem miért kell ennek ennyire örülni. Elvégre nem is ismerjük és csak gondolj bele. Lehet, hogy egy gyilkos, vagy emberrabló, maffiafőnök, pszchiopata . Nem tudhatod.. – soroltam barátnőmnek a lehetetlenségek sorait, majd kínunkban már felnevetünk.

-Természetesen, szerintem is emberrabló. Az mondjuk nem lenne baj, mert lenne itt egy ember akit igazán elvihetne. – próbált meg rám célozni.

-Héé, ez nem is igaz. Nem engem kéne elvinnie, hiszen nem én örülök egy ismeretlennek, akiről semmit sem tudni.  Sokkal inkább téged kéne elvinnie, hiszen fogadjunk még örülnél is neki. -mondtam, számat széles mosolyra húzva.

-Na jólvan, ezt megnyerted, de siessünk, nem szeretnék elkésni, tudod jól. – kezdett húzni az iskolába.
Az iskolába beérve kezdődhetett a napi kínlódás. Az első óránk fizika volt – ahogy sejtettem reggel is - , de a tanár nem jött be, ahogy más tanár sem, így élvezhettem a szabad perceimet. Elkezdtem rajzolni.

Közel lassan egy éve, álmaimban két vörös szempárral szoktam szemezni. A sötétben félek, ezt tudni kell, de szinte semmi bajom nincs a sötétséggel, ha ez a szempár engem figyel. Biztonságot nyújt nekem. Sajnos nem szokott sokáig tartani, de mindig kipihenten kelek fel reggel. Az szempár megjelenése előtt még az alvás is szörnyű volt számomra. Ha lenne tulajdonosa, szívesen ismerném meg.

Mire feleszméltem a lap tele volt ezekkel a szempárokkal. Lerajzoltam egyszer, majd mégegyszer, és mégegyszer míg nem az egész lapot telerajzoltam. Szóltam volna barátnőmnek, hogy beszélhessek vele erről hiszen meséltem már neki, viszont egyik osztálytársunkkal beszélgetett, így hát nem zavartam. Gyorsan elraktam a lapot, s vártam türelmesen, hogy vége legyen az órának, ezután úgy döntöttem, hogy alszok egyet, de megint a szempárt láttam.