Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐚𝐫𝐦𝐢𝐧𝐜𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐢𝐤

Lara- val (igen megtudtam a nevét, végre!) egymás derekát átkarolva pózoltunk mikor valaki...

valami nagyon hülye viccet mondott, amire én elnevettem magam a rossz humorom miatt, Lara pedig azon nevetett, hogy én nevetek. Egymásra nézve, nevetve pózoltunk és ez lett az ''IGEN" kép.

- Figyelmet kérünk! Köszönjük, köszönjük. Hé, gólyák, figyeljetek már. – szólaltak meg a zene pultosok. Minden szem rájuk szegeződött és izgatottan toporogtak. Kérdőn néztem körbe és értetlenkedtem, hogy mi is történik.

- Miről maradtunk le? – lépett mellém Joaquin és Zack. Nem is vettem észre, hogy elmentek.

- Nem tudom, de mindenki teljesen be van zsongva. – tettem csípőre a kezem és a jelmezekben álló tinédzserek továbbá is feszülten toporzékoltak.

- Jaaa. Most sorsolják ki, hogy ki jutott be a Karaoke- ra.

- Ki jutott be? Ez nem úgy szokott lenni, hogy az megy, aki akar? – értetlenkedtem tovább.

- De, csak mivel rengetegen szoktak ilyenkor jelentkezni kihúznak például harminc embert a kiválasztott zenéjükkel és azok énekelnek az este. – magyarázta Zack.

- Óóó, értem már.

- Kezdjük is! Első énekesünk, August Black. – nagy tapsvihar keletkezett, én nem tudom kiről volt szó, de nem akartam bunkó lenni ezért én is tapsoltam neki. Már jó sok ember felsoroltak és úgy éreztem mindjárt elalszok olyan lassan sorsoltak. – Jólvan Samuel, jó. Menj már. – lökte nevetve alrébb a pultos a fiút, aki már... hát, hogy fogalmazzak. Nem volt szomjas. – Már csak két ember van vissza. – nyúlt bele a dobozba. – Ivan Thomlinson, aki Bruno Mars- tól fogja énekelni a Talking to the Moon- t. Úú, az jó. Éés. – nyúlt a másik cetliért. - Sofia Frewen fogja énekelniii All i want- ot Olivia Rodrigo- tól. – mondta ki a nevemet és lefagyva, kikerekedett szemmel néztem a kezében tartott cetlire. Ez lehetetlen.

- Mi? Nem ez képtelenség. Én nem írtam fel magam. – ellenkeztem az egésznek mind hiába.

- Hát pedig itt vagy. – lóbálta meg a kis tárgyat a fiú és lehunyva a szemem nyeltem egy nagyot.

- Oké... - még jó, hogy ismerem a számot.

- Oké, emberek. Fél óra múlva jelentkezünk nektek, hogy kezdünk addig... Hát csináljatok, amit akartok. – hagyta ennyibe és visszahangosítva a zenét mindenki újra a tánctéren volt. A fiúkkal kicsit odébb álltunk beszélgetni.

- Amúgy hol van Joshua? – érdeklődtem mert már egy jó ideje nem láttam.

- Nem tom. – mondta Joaquin alig figyelve rám és egyhelyben táncolva.

-Akkor mindjárt jövök megnézem a konyhába. – szóltam oda nekik.

- Oké... Várj mi!? – tágult nagyra a szeme és elém állt. – Menjünk inkább táncolni. – mosolygott rám elég furán, amire kicsit meghátráltam mert igazán ijesztően nézett ki.

- Nem megyek, menjetek nyugodtan. Én megkeresem Joshua- t. – kerültem ki a fiút, de ő egyből utánam nyúlt. Nem törődve, hogy rajtam csimpaszkodik nehezen elvonszoltam magam a konyháig és megfordulva lehámoztam magamról Joaquin kezét.

- Sofia várj! – kiabált utánam és... hát rájöttem miért nem akarta, hogy a konyhába jöjjek. A zene alig hallatszott már a helységben, csak pár tini volt ott, akik fellazultan beszélgettek egymással. Lefagyva álltam és néztem... Nyelni is alig bírtam, arcom pillanatok alatt fal fehér lett, a szemeimet pedig kezdték eláztatni a sós könnyek. Pár tini felém kapta a tekintetét és megpróbálva bemérni merre nézek realizálták, hogy mivan. Voltak akik szomorúan és sajnálkozva néztek felém és voltak akik ,amolyan ''én megmondtam, hogy ez lesz" arckifejezéssel néztek vissza rám. És ott volt Ő egy másik lánnyal heves csókcsatában. Egyik keze a lány nyakán pihent a másikkal pedig a fenekét markolgatta. Melléjük nézve a pultra két üres üveget láttam és az eddig csöpögő könnyeim már zuhatagként folytak végig az arcomon. Nagy csend hatására elváltak egymástól és érdeklődve néztek körbe, hogy mi a helyzet. Joshua először csak átsiklott rajtam a tekintetével majd erősen visszarántotta a fejét és kikerekedett szemekkel engedte el a lányt és sietős léptekkel felém igyekezett.

- Sofia én- kezdett volna bele.

- Ennyit. A kibaszott ígéretedből. Ennyit a nagy ''rám mindig számíthatsz" és a többi szarságaiddal. Mi. Okod. Volt??? Mit tettem, hogy ezt érdemeltem ki? – kiabáltam vele és közelebb léptem hozzá. - Minden szeretetem neked adtam, bíztam benned, elmondtam neked a legsötétebb titkaim, a bizalmamba engedtelek. Nem érted, hogy kurvára szerettelek? – böktem mellkason és a konyhában lévő minden ember síri csöndben állt és hallgatott.

- Úgy sajnálom. – kezei közé fogta az arcomat és az ő könnyei utat engedtek maguknak. – Úgy sajnálom! – emelte fel kicsit, de nem nagyon a hangját, ami még jobban szét szaggatta szívemet.

- Sajnálhatod. – szaggattam le magamról kezét. – Felejtsük el, hogy valaha is volt köztünk valami. – léptem el tőle és a lányhoz fordultam, aki értetlenül kapkodva a fejét köztünk csak állt egy helyben. – Csak arra kérlek, hogy vigyázz rá helyettem is. De leginkább magadat féltsd. – néztem vissza a fiúra és sarkon fordulva elsétáltam. Lassan elsétálva Joaquin mellett ő megragadta a kezem nekem pedig beugrott valami és mielőtt ő bármit mondhatott volna közbe vágtam. – Szóval tudtad.

- Igen, de-

- És nem mondtad el. – tettem csípőre a kezem.

- Nem... - hajtotta le a fejét.

- Na helyben vagyunk. – ráztam meg a fejem csalódottan. – De tudod mit. – csaptam a combomra hihetetlenkedve. – Ez van. Megtörtént. Vége van. De azért elmondhattad volna. Csak... kérlek hagyj békén. Kell egy kis idő. – vettem egy mély levegőt.

- Sajnálom. – nézett mélyen a szemembe.

Meg akartam szólalni, de képtelen voltam. Nem jött ki hang a torkomon. Végig nézve a fiún és visszanézve a konyhába, ahol Joshua- nak már nyoma se volt, kínosan felnevettem és hátat fordítottam a fiúnak.

- Oké köszönjük Ivan, tényleg, nagyon jó volt. Igazam van? – emelte a levegőbe a mikrofont és hatalmas tapsvihar keletkezett. – Rendben van, akkor Sofia! Sofia Frewen? Itt vagy? – nézett végig a tömegen és mindenki felém nézve mosolyogtak, hogy várnak. – Várunk a színpadon. – küldött felém egy halvány mosolyt. Könnyem letörölve lejött vele együtt a sminkem is, amit nem bántam, jobban néztem ki így a jelmezzel. Felsietve a színpadra hátra mentem a két zenéshez, ahol kezelik a Karaoke-t.

- Figyu srácok. – szóltam oda nekik. – Szerintem ez most nem fog menni – mondtam nekik a padlót vizslatva.

- Miről beszélsz? Miért ne menne? – tette csípőre a kezét én pedig felemeltem a fejem, hogy ránézzek. – Ó, értem. Oké, ide figyelj csajszi. – tette le a mappáját (mint valami komoly ember, wow) és vállamnál fogva kicsit megrázott. – Nem tudom mi történt, nem is szeretném tudni, nem az én dolgom... De, látom, hogy valami komoly dologról van szó. És biztos vagyok benne, hogy egy fiú. – suttogta az utolsó mondatot. – De, tudod, hogy ez nem tud téged földre vinni. Erős vagy és ki fogod bírni. Most vegyél egy mély levegőt, fogd meg a mikrofont és irány a színpadra mert vár téged a közönség. – küldött felém egy bíztató mosolyt.

- Tényleg úgy hiszed, hogy-

Hát öhm... lehet, hogy most páran utálnak amiért szétszakítottam ezt a kapcsolatot. Ihjaj.