Déjate Amar (Soy Luna FF.)

7.

Kopogtattak a szobám ajtaján.

- Bejöhetek? – hallottam a 'nagyapám' hangját.

Gyorsan megpróbáltam eltüntetni a sírás nyomait, ami nem ment valami könnyedén, aztán beengedtem.

- Nem akartam hallgatózni, de nagyon szépen énekeltél – mosolygott rám. – Bár ez a dal egy kicsit szomorúnak hangzott, és a szövege nagyon erős volt. – Megfogta a kezemet és a szemembe nézett. – Tudom, hogy ez most nem könnyű Neked, de rám számíthatsz mindenben.

Hányszor hallottam már ezeket a szavakat? Mégsem tartották be. Lehet, hogy Sharon elhagyott, de nem volt más választása. Rá kell hallgatnom, elvégre ő nevelt fel. Azt mondta, hogy ne dőljek be az álszeretetüknek, és előre megjósolta, hogy mit fognak mondani. Egyre kért meg. Arra, hogy hitessem el velük, hogy haragszom rá. Ez nem is olyan nehéz, mivel tényleg így van.

Valentééknek nem szabad megtudniuk, hogy én már hamarabb tudtam az igazat. Ehhez pedig az kell, hogy megjátsszam magam, mint mindig...Ebben az egyben igazán jó vagyok.

- Végre valaki észreveszi, hogy itt nem csak Lunának van nehéz dolga – feleltem, miközben lesütöttem a szemem.

A mondatom után magához húzott és jó erősen átölelt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól. Kellett ez az ölelés. Tényleg.

Viszont, megint feldúlta az érzéseimet.

Mi van, ha igazából közeledni akar hozzám, és nem csak azért, mert kötelességének érzi?

Mi van, ha tényleg számítok neki?

Elengedett és újra a szemembe nézett.

- Készen van a vacsora. Nem jössz le hozzánk?

- Azok után, amiket tegnap mondtam? Nem hinném, hogy szívesen látnának – mondtam bűnbánóan, vagyis csak tettettem, hogy megbántam.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy hogyan viselkedjek velük. Sharont régebb óta ismerem. Lehet, hogy az ő stratégiájával jobban járok?

- Senki sem fogja megróni Neked – felelte biztatóan.

- Nem tudom. – Elfordítottam a fejemet. – Annyi érzés kavarog bennem egyszerre, hogy olyan vagyok, mint egy bomba. Bármelyik pillanatban felrobbanhatok – szaladt ki a számon az igazság.

Szívem mélyén tényleg sajnálom a tegnapiakat, de ez a pont nagyon belül található, és el van barikádozva.

Mióta szerelmes voltam Simónba, azóta valami megváltozott bennem. Már nem tudok megtenni olyan dolgokat, amelyeket eddig lelkiismeret-furdalás nélkül elkövettem.

És igen, itt van a legnagyobb probléma, nem csak voltam, hanem vagyok is. Szerelmes.

A vacsoránál senki nem szólt semmit a tegnapról. Igaz, én végig csendben ültem és úgy ettem, figyelve a körülöttem zajló eseményeket. Luna a szüleinek magyarázott hatalmas elánnal Garyről és a Red Shraksról.

Nem értettem vele egyet, de nem szólaltam meg, mert jó volt látni azt, ahogyan a szülei bánnak vele.

Nekem Sharon ugyan itt volt, de ő sohasem volt ilyen közvetlen, mint Valentéék. Őt nem érdekelte a korcsolya, se az éneklés. A Rollerben töltött időt, csak időpocsékolásnak tartotta. Szerinte a tanulmányaimra kellene koncentrálnom, ahelyett, hogy bohóckodok. Megszámolni sem tudom hányszor hallottam ezt tőle más-más formában. Az étkezéseknél is mindig az iskola és a vizsgák szolgáltattak témát.

Most, hogy látom Luna szülei mennyire mások nem csak irigység, hanem mérhetetlen keserűség lett úrrá rajtam. Nekem sohasem volt részem egy ilyen családban. Sőt szigorúan véve, még csak családom sem volt, mert egyedül a keresztanyám volt velem, de ő alig foglalkozott velem. Ha jobban bele gondolok, akkor arra jutok, hogy egész életemben magányos voltam, kivéve amikor a barátnőimmel voltam – Delfivel és Jazmínnal. Mindig úgy tekintettem rájuk, mintha a csatlósaim lennének, és utasítgattam őket, ugyanakkor be kell vallanom, hogy megannyi nagyszerű pillanatot töltöttünk együtt. De ez többé már nem lehet így...

Egészen kiskorom óta ismerem őket, és együtt tanultunk meg korcsolyázni. Mindig is az volt az álmunk, hogy egyszer majd mi leszünk a valaha volt legjobb korcsolyázók.

Ez a cél már csak engem motivál. Jazmín él-hal a divatnak és a videóinak. Delfi szintén elment a technika világába, és persze ott van neki a barátja Pedro. Mindketten koriznak még, de már csak hobbiból. Ezzel szemben nekem ez továbbra is a szenvedélyem és nem fogom feladni, amíg el nem érem a célomat.

------

Kedves olvasók!

Tudom, hogy ez a rész nem lett túl eseménydús, de szükségesnek éreztem, hogy egy kicsit jobban megismerjük Ámbar múltját, és érzéseit.

Remélem tetszett a rész!

SoyBia1