Déjate Amar (Soy Luna FF.)

6.

Az edzés sokkal keményebb volt, mint eddig bármelyik másik. Egy új koreográfiát tanultunk be – azt a mi a válogatóra kell majd -, és nehezebbnél nehezebb elemek szerepelnek benne. Nem tudom, hogy mennyien lesznek képesek leutánozni, de aki megteszi annak biztosan a csapatunkban van a helye.

Edzés után a kávézóban telepedtem le, és kértem egy turmixot.

Amíg a rendelésemre várakoztam elővettem a telefonomat, és felnéztem a Red Sharks honlapjára. Kíváncsi voltam arra, hogy Gary mit rakott fel.

Megnyitottam az oldalt és a felső soron a képmásom fogadott Emiliáéval egyetemben. Elmosolyodtam. A fülszöveg így szólt: Ők már a Red tagjai, az idei Rodafest nyertes csapatából. Te is szeretnél bajnokká válni? Akkor gyere el szombaton 10 órára a Red Sharksba (volt Jam&Roller), és próbáld ki magadat a castingon. Nem ígérjük, hogy könnyű menet lesz, de annál inkább élvezetesebb, ha bekerülsz 😉.

A szöveg sugallta, hogy nehéz dolguk lesz a jelentkezőknek, ugyanakkor mégis motiváló hatása volt. Gary nagyon jól kitalálta ezt.

Letették elém a turmixomat. Megfogtam a poharat, és belekortyoltam, de még mindig éreztem az illető tekintetét a hátamban. Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam ki áll mögöttem.

- Mire vársz még? Dicsérjelek meg, hogy kihoztál nekem egy italt? – szólaltam meg szkeptikusan. A következő pillanatban letette az asztalra a kezében lévő tálcát, kihúzta a mellettem lévő széket és leült.

- Nem kéne ilyen undoknak lenned – nézett a szemembe.

- Nem kértem a véleményedet. – Felemeltem a poharamat, és ittam egy újabb kortyot.

- Tegnap a bulin nem kellett volna így viselkedned. – Egy lesújtó pillantást vetettem rá, hátha akkor abbahagyja, de sajnos nem így lett. – Megértelek, hogy ez az egész nagyon kemény Neked, de képzeld magadat Luna helyébe. Most tudta meg, hogy kik a szülei, de megismerni sem fogja már őket, mert már nem élnek.

- Miért mindig őt kell sajnálni. Kapott egy flancos házikót, egy hatalmas vagyont és ugyanúgy megvannak a szülei, akik felnevelték, még ha nem is az igaziak. Miért kéne neki mindjárt kettő mindenből? – csattantam fel hevesen gesztikulálva.

Nem elég neki, hogy Matteót elvette tőlem, most még Simón is kell neki. Sőt vannak szülei, akik nekem nincsenek, de most mégis én sajnáljam őt, hogy nem kapott még kettőt?! Elegem van ebből!

- Bocsánatot kérek Ámbar! – Lesütötte a szemét, és a megfogta a karomat. Ez a pillanat kísértetiesen hasonlított a tegnapelőttire. A bizsergés újra végig futott rajtam, és közben ugyanúgy veszekedtünk. – Elfelejtettem, hogy Neked soha nem volt részed ilyesmiben.

Meredten bámultam a karomra, amin a kézfeje pihent. Rám nézett és követte a tekintetemet, aztán hirtelen elengedte, és a keze az arcom felé közelített. Gyengéden megsimította és egy piciny nyomással maga felé fordította a fejemet. Újra a szemébe néztem, azokba a mogyoróbarna szemekbe.

- Ha közel engednél valakit magadhoz, akkor sokkal könnyebb lenne. – Szinte suttogva ejtette ki a szavakat a száján olyan gyengéden, ahogyan csak ő tudja. Az idegesítő gyomorgörcs, amely mutatja, hogy szerelmes vagyok belé, megint feltámadt.

Nem hagyhatom magam. Tudom mire célzott ezzel a mondattal, de én ezt nem akarom. Nem bírnám ki még egyszer, ha otthagyna.

Hirtelen elhúztam a fejemet, kicsit megráztam és felálltam.

- Bocsáss meg, de mennem kell. – Betoltam a széket, és elrohantam.

Megállás nélkül futottam a villáig, ahol bezárkóztam a szobámba. Végre egy nyugalmas hely, ahová nem léphet be Ő.

Nem tudom meddig futhatok az érzéseim elől, de muszáj megtennem, ameddig csak lehet.

Leültem a tükör elé, ahol az elmúlt évben oly sokat időztem, de már nem volt ugyanolyan. A képmásommal beszélgetni nem olyan, mint egy valódi emberrel. Ráadásul már nem kell megfelelnem senkinek sem, csak önmagamnak.

Egy dalt kezdtem el énekelni, melyet nem is olyan régóta írok.

Cada día que pasa yo puedo sentir
Qué mal, qué mal, qué mal, qué mala soy
Que aunque salga el sol, dentro de mí todo es gris
Qué mal, qué mal, qué mal, qué mala soy

Ya basta de miradas que mienten bondad
Porque en mis tiernos ojos, solo hay oscuridad
Es como un hechizo no se puede quebrar
Qué mal, qué mal, qué mal

Nunca dejé de dar todo mi veneno
Y yo no tengo límites, solo el cielo
Soy sobrenatural, terrenal, pero igual reiré al final
Qué mal, qué mal

Ya no hay claroscuro, solo oscuridad
Qué mal, qué mal, qué mal, qué mala soy
¿Qué hay de malo en ser mala cuando el mundo está mal?
Qué mal, qué mal, qué mal, qué mala soy...

Befejeztem a dalt, és elkezdtek potyogni a könnyeim. Belenéztem a tükörbe, és láttam a szemfestékem elkenődött maradványait, mely a sírás következtében olvadásnak indult az arcomon. A hajam kócosan omlott a vállamra, és a szemeim is elkezdtek vörösödni. Borzasztóan néztem ki, de mindez bizonyítja azt, hogy én már nem vagyok az a lány. A tökéletesség a múlté, helyette csak sötétség maradt.

-----

Kedves olvasók!

Nagyon szépen köszönöm a vote-okat és a kommenteket. Örülök, hogy valakik várják a könyvem folytatását.

Heti egy részt fogok kitenni hétvégente.

SoyBia1