Déjate Amar (Soy Luna FF.)

2

A gondolataimból Pedro szakított ki, aki meghozta a rendelésemet. Letette az asztalra, és már ott is hagyott.

Belekortyoltam a turmixba, és édes íz töltötte meg a számat, de ahogyan felnéztem a finom italomból, egy számpárral találtam szembe magamat. Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni az új külsőmet, hiszen eléggé megváltozott a stílusom. Régen divatosan és elegánsan öltözködtem, de rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Az új Ámbar nem hord színeset, csak feketét, ezzel is jelezve, hogy milyen a hangulata.

- Szia Ámbar! Rég láttalak! Hogy vagy? – Húzta ki a szemben lévő széket és ült le az asztalomhoz Simón.

Nem tudtam mit felelhetnék neki. Most miért kíváncsi rám? Eddig egyáltalán nem érdekelte, hogy hogy vagyok. Végül annyit mondtam neki, hogy jól.

- Nem úgy látom. Miért ilyen fekete mindened? – szegezett nekem egy újabb jelentéktelen kérdést. Ha tudja, hogy nem vagyok jól, akkor miért kérdezgeti?

- Pedig sohasem éreztem magam jobban. A Redsharks olyan lehetőséget kínál nekem, mint semmilyen másik klub – ködösítettem és kivillantottam a fogsoromat.

- Nem tetszik ez az új stílusod.

Nem kértem a véleményét, mindenesetre megkaptam, de továbbra sem érdekel. Inkább a turmixomba mélyedtem és megpróbáltam ezzel jelezni felé, hogy nem érdekel.

- Miért nem mondasz semmit?

- Mit kéne mondanom Simón? Már jelezted felém a véleményedet, ott a döntő estéjén. Számomra ennyi volt.

- Tudom, hogy ez most nehéz neked. Elveszítetted a keresztanyádat. De figyelj ide! Nem csak Neked nehéz, hanem Lunának is, ő mégsem fordult ki magából.

- Elég – szakítottam félbe indulatosan. – Most azért jöttél ide, hogy Lunához hasonlítgass? Ő egyáltalán nem tudhatja, hogy milyen érzés, amikor kiderül, hogy az egyetlen ember, aki felnevelt és mindig melletted állt, végig hazudott neked – mondtam keserűen. Egy ideig hallgatott.

- Pont ezért vagyok itt, mert tudom, hogy szükséged van valakire, aki meghallgat. – Rátette a kézfejét az asztalon pihenő kezemre.

Az érzés, ami bizonyította, hogy fontos nekem, újra feltámadt bennem, ahogyan megérintett.

Nem! Nem hagyhatom, hogy újra elhitesse velem, hogy szeret, hogy utána a következő sarkon megint magamra hagyjon. Elég volt ebből a játékból!

- Nincs szükségem senkire – mondtam, és azzal a lendülettel elhúztam a kezemet és felálltam. – Itt van nekem Emilia, ő tényleg mellettem áll. – És ezzel sarkon fordultam, és elmentem volna, ha nem állt volna fel ő is, és nem ragadta volna meg a karomat.

- Ámbar, én tudom, hogy Te más vagy. Sajnálom, amiket mondtam Neked. Ez az egész nagyon nehéz most számodra, és én pont akkor hagytalak ott, amikor a legnagyobb szükséged volt rám. Tiszta szívemből sajnálom – mondta, belenézve a szemembe.

Nem tudtam, hogy őszinte-e velem.

Annak látszott, de valami mégis azt súgta nekem, hogy nem bízhatok benne.

- Ez vagyok én, Ámbar Smith. Ha így nem tetszem, akkor nem kell segítened. – Egy ideig még tartottam a szemkontaktust vele, de miután láttam, hogy ezzel a mondattal sikerült elérnem, hogy békén hagyjon, kicsit rántottam egyet a kezemen, és elindultam az öltözőbe.

Nem volt szükségem arra, hogy bárki is meglássa, hogy mennyire felkavart ez az egész. Beléptem egy fülkébe és éreztem, hogy a könnyeim gyülekeznek.

Nem szerethetem azok után is, amiket tett.

Nem!

-----

Kedves olvasók!

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Remélem tetszett a rész!

SoyBia1