huszonegyedik

4.3K 334 31
                                    

Jó olvasást, örülök, hogy ott vagytok <3


Huszonegyedik fejezet

A.

Tim vezette a fekete, átlagos terepjárót, Rueben ült mellette, és játszotta a GPS-t. Pierre-rel hátul voltunk, egyikünk sem szólalt meg. Bámultam kifelé az ablakon, a nap kiverekedte magát a felhők takarásából. Addig néztem, amíg fénypöttyöket láttam mindenfelé.

Rueben és Tim dumáltak valamiről, ami úgy hangzott, mintha morognának egymásra. Az elmúlt egy hétben Tim és Pierre kénytelenek voltak bizalmat szavazni Ruebennek, miután úgy döntöttünk, belógunk az ellenség táborába. Azt mindenki tudta, hogy én már régen megbékéltem a helyzettel, Rueben is máshogy állt hozzám, mint a többiekhez. Nem mintha cimborákká váltunk volna, de szót kellett értenünk egymással.

Amikor lefoglaltunk egy edzéshez használt termet, és összegyűltünk benne néhányan, hogy Rueben megtanítson minket a titkára, kicsit kitört a frász. Az összes vezetőségi ott lapult a falak mellett, égnek meredő hajjal, míg Tim a tatami egyik szélénél, én a másiknál. Pierre mellettünk strázsált, ugrásra készen figyelt, hogy leterítse Ruebent, ha megpróbálna kinyírni. Próbáltam nyugodtnak tűnni, de a szívem rohadtul vert. Nem is ajánlottam fel, hogy leszek az első, a többiek természetesnek vették a próbaalany szerepemet. Bár igyekeztem nem nézni senkire, mert a „szegény Aidan" arcuktól nem lett jobb.

Rueben lekapta a pólóját, amitől halk moraj futott végig a termen. De ő csak röhögött, kissé gunyorosan, ahogy mindig, és felemelte a kezét, hogy jelezze, nincs több sztriptíz.

– Nos – mondta teátrálisan, és körbefordult, hogy mindenki megcsodálhassa félmeztelen valóját. – Hölgyeim és uraim, üdvözlöm az egybegyűlteket – biccentett a vezetőségiek felé, miközben mélyen meghajolt.

El kellett fojtanom a mosolyomat, mert tényleg nevetséges volt, ahogy Rueben gúnyt űzött belőlük. Tim halkan röhögött, Pierre is hasonlóan lehetett, mint én, legalábbis az arcából ítélve, de a többiek mind keményen néztek, ők nem értékelték ezt a humort.

– Aidan – biccentett felém ekkor, és intett, hogy lépjek oda. – Arra azért felhívnám a tisztes figyelmüket, hogyha bárki is visszaél az egyetlen gyengepontommal, használni fogom ellene az egyetlen fegyveremet.

Játszotta a keménylegényt, amit én nem vettem komolyan. A többiek viszont igen, mivel néma csend maradt a szavai után. És mindezek ellenére mégis várták, mikor leszek már a kísérleti egér.

– Van egy pont, itt – emelte meg a karját, és valahova a jobb oldalára mutatott, a bordáira. – Nem egyszerű hozzáférni, és nem is szoktuk hagyni. Alapjáraton is érzékeny terület, nekünk aztán különösen. Ne kérdezzétek, pontosan miért itt termelődik a méreg, ami képes kiíratni titeket – pillantott körbe a hatás kedvéért –, én sem tudom, anatómiából sosem voltam jó.

Hozzám intézte a szavait:

– Rohanj le.

– Mi van?

– Támadj meg, próbálj hozzáférni a ponthoz, nem fogok ellenállni. Ez csak egy kis bemutató, hogy mindenki el tudja képzelni.

Nem tetszett nekem, hogy rögtön verekedni akar. Csakhogy mire ezt végiggondoltam, már lendültem is előre, hogy a földre terítsem Ruebent, de az kitért előlem, és egy pillanat alatt váltott védekezőbe. Arrébb mozdult, és lendítette felém az öklét, majdnem sikerült állon vágnia.

– Hoppá! Nem akartam, ez reflexből jött.

Majdnem – szigorúan reflexből – én is lekentem neki egyet. Tim továbbra is roppant jót röhögött rajtunk, de eszébe sem jutott közelebb jönni.

Kékszeműek (befejezett)Where stories live. Discover now