nyolcadik

4.7K 363 36
                                    

Nyolcadik fejezet

R.


Kopp-kopp.

Ki az?

A változás.

Milyen változás?

Amit észreveszek magamon, akárhányszor Aidan közelébe kerülök. Már elég súlyos stádiumban vagyok.

Napok óta, a verseny óta, rosszul aludtam. Csak forgolódtam és hallgattam Isla egyenletes szuszogását, azonban még behunyni sem tudtam a szememet. Próbáltam legyűrni magamban az Aidan iránti kíváncsiságomat, ám nem harcolhattam ellene. Ott volt bennem és kész, már nem tehettem ellene semmit. A szeme, az illata, de még a mozgása is – olyan hatással voltak rám, amitől végigfutott a borzongás a gerincem mentén. Az egyetlen probléma, hogy rajta viszont mindennek az ellenkezőjét láttam. Akárhányszor közelítettem, de csak visszafogottan, véletlennek tűnő érintésekkel, mintha kényelmetlenül érezné magát. Soha egy pillanatig sem hittem komolyan, hogy én megfelelő lennék neki, de az apró visszautasításai mindannyiszor elkeserítettek. Én akartam lenni az a lány, akire elalvás előtt gondol, akinek a csípőjére csúsztatja a kezét, akinek finoman beletúr a hajába, és a barátnőjeként mutatja be mindenkinek... De nem voltam az.

Reggel, csupán párórányi alvás után iszonyatos fejfájással ébredtem, és amint a tükörbe néztem, rögvest hátrahőköltem. Olyan sötét karikák virítottak a szemem alatt, mintha az egész éjszakát végigittam- és táncoltam volna. Húsz percet vett igénybe, mire sikerült újra emberi külsőt festeni magamnak, aztán Islával lementünk a reggeli edzésre. Már kívülről fújtuk a feladatokat, így nem volt szükségünk a diktátorokra, ők ennél a gyakorlatnál csak arra felügyelték, hogy mindenki végrehajtsa őket. Három kört futottunk a salakpályán, lenyomtunk jó pár darab fekvőtámaszt, guggolást és felülést, majd utána fociztunk a fiúkkal. A mozgás kikapcsolt, mert közben nem járt olyanokon az agyam, amiken nem kéne.

Egészen addig sikerült kontrollálni a gondolataimat és jól érezni magamat a srácokkal, míg Aidan ki nem jött az ajtón, nagyon álmos arccal, nagyon kócos hajjal, a szemét dörzsölgetve.

Egy pillanat műve volt eldönteni, odamegyek hozzá. Mivel a kötelező meccset már lejátszottuk, ezért mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül léptem ki a csapatomból.

– Szia!

– Jó reggelt – felelte halkan, elnyomva egy ásítást.

– Szörnyen nézel ki. – Bár én sem lehettem jobb, mégis megnyugodtam, mert ezt ő úgysem fogja észrevenni, mint ahogy a férfiak általában az új hajszínt sem szokták.

– Ne is mondd. – Ahogy előttem nyújtózkodott, felcsúszott a pulcsija, és egy vékony csíkban kilátszódott a hasa meg a bokszeralsója. Nyeltem egy nagyot. Kérlek, ne tedd ezt velem! – Nagyon sokáig fent maradtam... beszélgetni.

– Akkor Bené biztos ki van bukva, hogy nem hagytad aludni.

– Nem Bené volt, Adel és Ciara jöttek át hozzánk filmezni.

Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. És csalódottságomban. Amíg én átforgolódtam a fél éjszakát miatta, ő... Hát, ő Aidan maradt. Csajozott. Jézusom, ez jobban fájt, mint gondoltam. Ez a sors fintora, a szerencsétlenül választott lányok átka. A viszonzatlanság legmélyebb, legkeserűbb bugyra.

– Jaj, nem, félreértesz... – magyarázkodott, mert biztos leolvasott valamint az arcomról. Nem hagyhattam az önbecsülésemet tovább süllyedni, így szélesen elmosolyodtam. Ez volt a próbálkozás, hogy meggyőzzem, ő érti félre az én reakciómat, miközben meg... De akkor is, inkább legyek az a lány, aki mindenki előtt elrejti a vonzalmát, mint az, aki nyíltan felvállalja, hogy nem viszonozzák.

Kékszeműek (befejezett)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora