A szél halkan surrant be az ablakon, csókot lehelt a függönyre és kacagva szaladt tovább. Csakhogy egy pillantást se vethessenek az alakjára. A lány mégis utánanézett, ugyanaz a szellő fúrta ujjait vörös fürtjeibe, pimasz módon cirógatta fedetlen bőrét. Végigszánkázott fehér, porcelánbőrén, amin annyi szeplő ücsörgött, mint a sötét égbolton a csillagok, de végül eleresztette és tovább sietett. Egyenesen az éjszakai szerenádba úszó erdő felé. Mintha még visszapillantott volna rá, de túlságosan hívogató volt az erdő szava.
Hanga sóhajtva törölte le a homlokán gyöngyöző izzadtságot. Arra számított, hogy estére talán lehűl majd az idő, de tévedett. Úgy érezte, hogy most, az éjszaka peremén bandukolva a levegő még dohosabbá vált. Fojtogatta és néha már azon kapta magát, hogy kapkodva legyezgette magát a markában szorongatott naplóval.
Megigazítva a testét takaró zöld ruhát, át is sietett a nappaliba, ahol azonnal belebotlott a nagymamájába. A nő szorgosan kötögetett a lámpafények alatt míg a tv csendesen morajlott mellette, ugyan néha vetett néhány szót a papának, de az idő legnagyobb részében el volt foglalva a nagymamás dolgokkal.
Közelebb araszolt hozzá, már fél tízet mutatott az óra. Hanga nem tudott megszabadulni az érzéstől, ami tegnap óta hatalmába kerítette. Látta maga előtt Tekla csalódott tekintetét, látta, hogy megsértette őt, de pontosan nem tudta, hogy mivel. Szerette volna elérni telefonon, de egyszerűen ignorálta őt. Még a házuknál is járt, de Izolda keserűen megrázta a fejét.
– Sajnálom, Hanga. Tekla és én sajnos nagyon csúnyán összekaptunk. A nagyanyjához költözött. – Izolda szemeiben fájdalom égett.
Hanga lassan jött csak rá, hogy a lány mindenkivel összekapott. Egyedül volt. Pont az a Tekla, aki egyszerűen vonzotta magához az embereket! Ő sose volt egyedül, körülötte folyton zajlott az élet, de most úgy tűnt, hogy senkije se maradt.
A nagymamája sóhajtva helyezte a kötőtűket a dohányzó asztalra, majd megpaskolva a mellette lévő helyet, a karjai közé szorította Hangát. Ráncos ujjak simultak az arcához, de egy pillanatra sem bánta.
Már idős volt, régen a felnőtt korban lépkedett, de egyszerűen annyira elveszettnek érezte magát. Meg kellett volna találnia egyedül az utat, de esetlenül simult inkább az óvó ölelésbe.
– Jaj, drágám! Miért vagy mindig ennyire gondterhelt? – Nagyanyja sután eleresztette és két keze közé szorította unokája arcát, érezte, hogy tenyeréhez simultak a puha, vörös tincsek. – Olyan ritkán látni rajtad a mosolyt!
– Csak aggódom...
– Pedig nem áll jól neked! Amúgy is túlságosan zsenge hölgy vagy még ahhoz, hogy az aggodalmon rágódj! Legyél egy kicsit fiatal! Anyád pontosan ugyanilyen volt, egyszerűen nem lehetett kirángatni otthonról, de végül Endrének sikerült elcsalnia innen. – Terézia elmélázva szorongatta Hanga arcát, de emlékei már egészen mélyen a múltban barangoltak. – Dodi halála talán őt rázta meg legjobban! Hiszen olyan kisgyermek volt még akkor! Azt hittük a Péterrel, hogy még fel sem fogja a halál fogalmát... de az anyád már akkor is szörnyen okos lány volt. Mindent értett, tudta, hogy elveszítette. – A hangja alig hallhatóan elcsuklott, de a szemhéjak alatt ugráló szemek elárulták az asszonyt. Egy aprócska könnycsepp gabalyodott az ősz pillák sokaságába, de pár pillanat elteltével el is tüntette a nyomukat. Nem szeretett halott lányára gondolni. – Előhozod az érzékeny magamat! Te csavargó! Na siess, látogasd meg Teklát! Hagyj lássak egy kis mosolyt!
Hanga egy apró mosolyra görbítette az ajkait és egy-egy csókot lehelve nagyszüleinek arcára bele is bújt a cipőjébe. Amint kilépett az utcára a forró, nyári levegő körbeölelte. Szúnyogok búgtak a füleiben és már érezte is, hogy a könyöke hihetetlenül viszketni kezdett. Fáradtan hessegette el a kis rovarokat, de nem járt sikerrel. Egyre több helyen viszketett a karja.
A lámpafény megvilágította az aprócska falu földes utait, de amint elérte a központot, lábai alatt már betonút ropogott. Pontosan tudta, hogy merre lehetett Tekla. Túlságosan régóta ismerte a lányt. És igaza volt.
Tekla egyedül ücsörgött a hatalmas orgonabokor szívalakú levelei alatt. Ujjaival a körömlakkját pattogtatta le, de szemeit nem vette le az előtte forgó életről. Néhányan ücsörögtek a falusi kocsmában, leginkább férfiak fogyasztották el a söreiket. Zengett a nevetésüktől az utca.
Narancsos fényeket szitált a lány felett húzódó lámpabúra. Tekla rózsaszínbe futó tincseit pedig egészen aranyos árnyalatúra festették be a fénycsóvák, de a lány csak akkor kapta fel a fejét, mikor már egészen közelről hallotta az ismerős, csoszogó lépteket. Értetlenül összeráncolt szemöldökkel figyelte a közelgő alakot. Hanga önmagához híven csinosan volt felöltözve. A bokáját verdeső maxiruhában és egy hozzáillő fekete tornacsukában.
Tekla megpróbálta elfojtani a kitörni készülő megkönnyebbülést, hiszen nem akarta, hogy Hanga csak egy érzést is kiszúrhasson rajta. Továbbra is térdeire hajtott fejével figyelte a sört vedelő bácsikat és az őket övező hangos ricsajt.
Hanga eközben óvatosan helyet foglalt mellette és ő is elmerült a falusi csendéletben. Hatalmas sörhasukat be se bírták gyömöszölni a fehér kis műanyag asztalkák alá, míg mocskos szájukat megannyi káromló szó hagyta el, és nevetve tekintgettek össze, mikor a kocsmárosnő kipillantva az ajtón összeszedegette a kiürült poharakat. Néhányan hangos füttyszóval övezték körbe.
– Nem tudom, hogy bírja. Néha még taperolják is – Tekla hangja törte meg a csöndet. – Én már rég levágtam volna a kezüket, ha az engedélyem nélkül csaptak volna a seggemre.
– Talán tetszik neki. – Tekla értetlenül kapta a vörösre a szemeit, arcán kételyek tükröződtek. – Lehet ezektől a férfiaktól megkapja a kellő figyelmet. Ahogy nézem még incselkedik is velük.
– Lehet igazad van – súgta. – Nagyon sajnálom, hogy tönkretettem az utazásod kezdetét.
– Bocsi, de jól hallom, hogy éppen bocsánatot akarsz kérni? – Hanga egy hatalmas mosollyal fordult Tekla felé, de ő csak egy grimaszt engedett meg, de azért örült annak, hogy Hanga nem haragudott túlságosan rá.
– Ne szokj hozzá! – Meglökte a lány vállát, mire az hangos nevetésbe tört ki. Az ő lelke is megnyugodott egy kicsit. – Nem tudtam, hogy jössz. Éppen összevesztem Izoldával és az egész hülye életem a feje tetejére állt, még Andorral is összekaptam!
– Sose meséltél nekem Andorról!
Tekla lehunyta a szemeit. Persze, hogy nem beszélt, hiszen ő az ő kis titka volt. Szenvedélyesen kötődött a fiúhoz és nem akarta, hogy bárki más is belekontárkodjon a barátságukba, de Hangában meglátta a potenciális vetélytársat. Mégsem bírta elkergetni tőle őt. Hangát irigyelte Andor elől, Andort pedig Hanga elől. Azt akarta, hogy csak ő legyen az egyetlen összeköttetés, azt akarta, hogy ő legyen az egyetlen barátjuk.
– Neki se rólad – csupán ennyit mondott, de Hanga azonnal megértette, vagyis érteni vélte, hogy miről volt szó. – Sajnálom!
– Kezdek hozzá szokni ahhoz, hogy folyton bocsánatot kérsz! – Hanga egy megértő mosollyal rázta meg a fejét. Ugyan rosszul érintette, hogy Tekla ennyire külön akarta választani ezt a két életet, nem bírt rá haragudni. Soha se bírt senkire sokáig haragudni, folyton megesett rajtuk a szíve és ez most sem volt másképp. Megigazította a szemüvegét. – A nagyi azt mondja élnem kellene, tudod, hogy hű legyek a fiatalságomhoz.
– Ez talán azt jelenti, hogy meg akarsz mártózni az éjszaka közepén a Hámori-tóban? Miközben egy fiúval csókolózol? – Tekla szemei felcsillantak.
– Maradjunk a megmártózásnál és a fiúkat hagyjuk ki belőle – súgta, de Tekla harsány hangja azért őt is mosolyra késztette.
– Felhívom Andort! Rendbe hozok mindent! – Hanga óvatos mosolyra húzta az ajkait, tudta, hogy így lesz.
. . .
A hold már egészen felkúszott az égboltra, mikor Sebes kilépett az ajtón és szembe találta magát a nagynénijével. Kamilla nugátbarna szemei belemélyedtek a fiúéba, megejtett egy mosolyt és hagyta, hogy Sebes lazán kikerülve le is heveredjen az egyik napozóágyra. Nagynénije lábainál szokásosan ott lihegett Morzsa.
– Tán csak nem napozni jöttél ki az éjszaka közepén? – Kamilla incselkedő hangon közelítette meg unokaöccsét, miközben felkapcsolta a kinti lámpaburát. – Végre látni téged is kint a természetben.
– Ha eddig nem vetted volna észre, végig kint poshadtam az erdőben! – Fel se tárta a szemeit, csak úgy odavetette a szavakat, amire azonnal érkezett a megtorlás.
– A fiatalember nehogy elvesse a sulykot! – Gergő csatlakozott a kis csapathoz, Kamilla derekát átfonva húzta magához a nőt. Arcát belefúrta a nő búzaszőke, dús fürtjeibe és hagyta, hogy a pillantása megpihenjen a napágyon elterülő fiún. – Ákos, hogy van? Rég hallottam felőle.
Kamilla kiszakadt férje öleléséből és besietett a házba.
– Nem csak te.
– Sebestyén!
– Most őszintén mi van? Talán te nem gyűlölöd tiszta szívedből a bátyádat? – ingerülten csattant fel.
Gergő sóhajtva emelte pilláit Kamillára, aki kettő borospoharat helyezett a fa asztalra. Vérvörös borral töltötte meg, míg ujjaival óvatosan masszírozni kezdte Gergő megfeszült izmait.
– Mondd meg Kamilla mit tegyek vele? – súgta halkan a feleségének. Sebes ebből mit sem hallott, némán bámulta a csillagoktól terhes eget. Ákosra gondolt és érezte, hogy a szíve egy pillanat alatt összeszorult. Fáradt nyögést hallatva dörzsölte meg az arcát és hátranézve meglátta Gergő elkeseredett vonásait. Vajon ő is ezt érzi, mikor apára gondol?
– Endre és én kifejezetten jó testvérek voltunk. – Sebes szemei felpattantak. Nem mert hátranézni, rettegett attól, hogy talán Gergő elveszti a bátorságát és soha se tudja meg mi történt közöttük. – Mindenben feltekintettem rá, a szó szoros értelmében. Nem volt olyan dolog, amiben ne akartam volna rá hasonlítani. De aztán egyszer minden tönkrement. Említetted, hogy találkoztál az Ónodi lánnyal, ugye? – Sebes némán bólintott, Gergő kortyolt egyet a vörös nedűből, majd hátradőlve figyelte Kamilla arcát. Valahogy nyugalmat sugárzott belé. – Mária lánya, vagyis örökbe fogadták, mikor még kisbaba volt, de ez mellékes. Máriának volt egy testvére, Dorottyának hívták. Endre igazán szerette őt és a halála kizökkentett minket a megszokott mederből. Mária felszívódott, a bátyám pedig kibújt a bőréből. Nem bírta feldolgozni a halálhírt, tönkrement. Még csak 15 éves volt, mikor mindez megtörtént, de kezelhetetlenné vált, sokszor eljárt az új barátaival és tudom is én miket műveltek! De egy este valamiért bekattant és mintha egy csettintésre megfeledkezett volna Dorottyáról. Olyan fiatalok voltunk mind, egy halál túlságosan mély sebeket ejtett meg bennünk. De akkor úgy tűnt minden helyre állt, nem vettük a szánkra Dorottya nevét és eléldegéltünk a tagadásunkban. A mi viszonyunk is rendeződött lassan. Én összejöttem a Marissal, Endre pedig Pestre költözött. Igazán szerettem a lányt, kifejezetten különleges teremtés volt. – Gergő pillantása megpihent Kamillán. A nő szótlanul kortyolgatta a bort, de mikor a szerettem szó kiszökött a száján, a nő alig láthatóan összerezzent. Gergő egy csókot lehelt a tenyerére. – Nagyon szerettem. Aztán eljött az ideje annak, hogy ő is egyetemet válasszon. Minden tökéletes volt köztünk, addig, amíg Endre fel nem tűnt azon a nyáron. Pontosan tudta, mennyire odáig voltam Marisért. Hiszen mindent tudott! Mindent elmondtam neki. De ő megpillantotta benne Dodit, azon a nyáron Maris tényleg gyönyörű volt. Talán még szebb is mint anno Dodi. Mindegy... akkor édesapád már megismerkedett Júliával. Volt valami közöttük, már nem is emlékszem. De az volt az a nyár, Sebestyén! Endre kikapta a markomból Marist. Pedig már mindent megbeszéltünk, hogy hogyan fogjuk átvészelni a távot! Én Debrecenen tanultam, ő Pesten akart. Minden el volt tervezve! De tudtam, már régóta éreztem, hogy Maris nem szeretett annyira, mint én őt. És itt volt az alkalom. Megszöktek a nyárra. Elkobozta tőlem őt! Egyikőjük se foglalkozott velem, csak úgy itt hagytak. Szeptemberben tudtam meg, hogy már nem tart a viszonyuk. Endre bocsánatot kért tőlem, de én nem bírtam megbocsátani. Mind, amit Júliával tett, mind amit Marissal és végül velem tett! Képtelen voltam. És Endre nem próbálkozott, lógva hagyott. Végül az én Kamillám rángatott ki a gödörből! – Kamilla biztatóan lehelt egy csókot férje ajkaira, érződött rajta az édes bor íze.
Fáradtan hátradöntötte a fejét, de egy jól eső sóhaj kiszökött az ajkai közül. Megkönnyebbülés áradt szét a tagjaiban, lassan vezette szemeit Kamillára. A nő továbbra is el volt foglalva a borral teletöltött pohárral. Pillantása tovább siklott Sebestyénre, de addigra a fiú lomhán elmerült a tücsköktől hangos éjjeli szerenádban. Vállai egészen megfeszültek. Gergő tudta, hogy a fiú először hallhatta a történet egészét. Arcát lehajtva harapott az ajkaiba. Gergő óvatosan állt fel, nem akart belerondítani az éjszaka csendjébe, de mégis kötelességének érezte, hogy valahogy felvidíthassa az unokaöccsét.
– Édesapád mindezek ellenére egy igazán jó ember! – Erőtlenül szorongatta meg a fiú vállait. Sebes gúnyosan felnevetett.
– Megcsalta anyát! Ezek után még van képed jó embernek nevezni?
– Mikor volt ez Sebestyén! Évtizedekkel ezelőtt! Még friss volt a kapcsolatuk...
– Egy dologban voltam eddig biztos, Gergő. Egy dologban! – Sebes hevesen állt fel a napozóágyból. Dühösen csörtetett ki a férfi szorításából, de nagybátyja hangja megállásra késztette.
– Amit tett az szörnyű volt, de tudod én mit bánok legjobban? Azt, hogy nem bocsátottam meg neki! Ő a testvérem, Sebestyén, és én elvettettem őt egy lány miatt! Pedig... pedig a testvéreknek mindenben össze kell tartaniuk! – Kapkodva érte utol a fiút és mélyen belemerült azokba a jegesen villámló szemekbe. – Már túl késő helyrehozni a dolgokat! Hát nem érted? Apád szeret téged, minden hülye rögeszméjének ellenére! Mindenkinél jobban ismerem! – Reszkető ujjai Sebes arcára simultak. Szemeiben könnyek csillantak. – Csak ígérd meg nekem, hogy beszélni fogsz Ákossal!
Sebes makacsul megrázta a fejét. Nem akart a bátyjára gondolni. Düh és fájdalom nyilallt a szívébe. Egyszerűen megfordulva maga mögött hagyta a hatalmas rezidenciát. Dühösen fúrta ujjait a zsebeibe, szemeiben harag égett, de közben elkeseredetten gondolt vissza Gergő szavaira.
Sebes bízott abban, hogy a férfinek igaza volt, hiszen ő tisztán látta, hogyan tekintett az apja az édesanyjára! Milyen gyengéden érintette meg, mennyire kegyes volt hozzá! És ha mindez hazugság? Ha apa szeretőt tart? Képes lenne valaki megjátszani a szerelmet ilyen mértékben? De az éjszaka csendjébe éles motorzúgás csapott bele. Sebestyén sóhajtva emelte fel a fejét és szembe találta magát egy kopottas, fahéjszínű Trabanttal. Az erős fényszórók a retinájába égtek, de mielőtt még megvakulhatott volna, gyorsan tért ki az autó útjából. Zsörtölődve dörzsölte a szemeit, mikor az ablak lehúzódott és szembe találta magát egy szőke kobakkal.
Andor széles mosolyra húzta az ajkait, de amint kiszúrta Sebes savanyú képét, elhúzta a száját.
– Minden okés? – Félénken tette fel a kérdést és az eddigi magabiztossága darabokra hullott. Mikor Tekla felhívta azonnal az eszébe jutott Sebes, és egy találkozót megbeszélve a tónál éppen odakészült, de előtte még beszeretett volna ugrani a fiúért.
– Nem mondanám.
– Akkor épp itt az ideje, hogy kirúgjunk a hámból! Van egy kis borom a hátsó ülésen! – Sebes azonnal elhúzta a száját. – Ha azt mered mondani, hogy nem szereted a bort itt hagylak!
– Én azt nem értem, ti hogy szerethetitek azt a rothadt ízű izét? – Grimaszolva pattant be az anyós ülésre, tényleg szüksége volt arra, hogy kirúgjon a hámból. – Nincs valami más?
– Csak neked hoztam egy kis házi pálinkát! – Andor maga mellé pillantva egy mosolyra húzta az ajkait, azonnal kiszúrta, hogy Sebes, savanyú képe helyett már kissé felengedve merült el az ülésben. – Barackos.
– Tökéletes.
Nem kellett sokat sétálniuk, hogy meghallják a Garadna éjszakai csobogását, valahogy most még varázslatosabbnak tűnt a környezet. Az éjszakai madarak hangjától zengett az erdő, a tó tükrén megannyi csillag lejtett táncot, míg a zümmögő szúnyogok azonnal megtalálták maguknak a fedetlen bőrfelületeket.
Sebes kikerülve az egyik kitüremkedő gyökeret azonnal meglátta az éjszakai fényekben lubickoló Hámori-tavat. Lillafüred fényeit eltakarták a hatalmas tölgyesek levelei, de ebben a pillanatban nem is bánta. A sötétség megrészegítette. Amint kiértek a hatalmas törzsek takarásából a mólón két árnyra lett figyelmes. Összehúzta a szemeit és hagyta, hogy kicsit hozzászokjanak a vaksötétséghez.
– Hanga és Tekla. Teklát már ismered, Hanga pedig... hát egy igazán tüneményes teremtés. – Andor sejtelmes mosolyra húzta az ajkait és féloldalas pillantást vetett Sebesre.
Göndör fürtjei a dohos levegőtől megduzzadva hullottak az arcába, közben pedig az ajkait harapdálva meresztette szemeit a két lányra. De a jégkék szemek tovább siklottak és beleolvadtak Andoréba. A fiú áldotta a szurkos sötétséget, hiszen érezte, hogy a füle töve is belepirult ebbe az intenzív tekintetbe. Azonnal elnézett róla és egy ideig még érezte is magán Sebes szemeit, de megpróbálta kizárni őket. Ha józanon nem tudom kiűzni magából azokat az átkozott szemeket, mi lesz vele részegen? De mielőtt még belemerülhetett volna a gondolataiba, Hanga hevesen pattant fel a rozoga mólóról és mellé sietve szégyenlősen egy kedves ölelésbe húzta. Andor azonnal megérezte rajta az alkohol erős szagát.
– Elkezdtétek nélkülünk? – Andor szemrehányóan húzta össze a szemeit. Tekla követve Hanga kótyagos mozdulatait közelebb araszolt barátjához és kacagva ölelte át a nyakát.
– Csak egy ici-picit ittunk nagyi pálinkájából!
– Tudod, hogy nagyi pálinkái igen veszélyesek! – Andor engedte, hogy Tekla erőteljesen átölelje. Ez a gesztus volt a békülés szimbóluma, már egyikőjük se akart visszagondolni a külön töltött napokra. – Bár én is hoztam egy kicsit, és egy kis bort. Tudom, hogy imádod.
– Úristen annyira imádlak! – Tekla fellelkesülve kapta ki Andor kezéből a gyöngyöző vörösbort és kipattintva a dugót egy mélyet kortyolt az italból. – Túlságosan ismersz engem!
Kacagva huppant le a hosszú fűszálak közé és csillámló szemekkel figyelte a szőke fiút, aki csak büszkén kihúzta magát, majd követve a lány példáját ő is kortyolt egy mélyet a borból.
– Túl sok a szúnyog! – Hanga nyavalyogva dőlt bele a fűszálakba, míg szemeit le se tudta hámozni Sebesről... vagyis a csillagokról! Egyáltalán nem a fiút kémlelte. Magát se bírta meggyőzni az ellentétes állításról, végül fel is adta és sóhajtva túrt bele a tincseibe. Már igencsak a vérében szánkázott az alkohol, és a nyelve is megbotlott magában. Kuncogva dőlt bele a fűszálakba. Olyan rég éreztem ennyire szabadnak magamat! De addig csukva tartott pillái menten felpattantak, amint megérezte, hogy az eddig bőrére simuló holdfény hirtelen eltűnt. Értetlenül kapta fel a fejét, de arra nem számított, hogy pontosan ott, ahol eddig az az ezüstös korong szitálta a fényt, most Sebes arcát találja. A hangok a torkán akadtak.
Ugyanazt a nyavalyás zavart érezte, amit még anno kilencedikben, mikor a kiszemelt fiúja elhaladt mellette. Azt hittem már kinőttem ezekből! De mégsem, csak ő lett kicsit idősebb. Az ajkaiba harapva nézett el róla, de késő volt, Sebes addigra már mellette ült, kezében az Andortól kapott pálinkával.
A fiú kíváncsian kémlelte a szeplős arcot, amin még így az éjszakai órákban is látszott, hogy vörös feltűnő színeibe futott. Elmosolyodott, hiszen ismerős volt neki a helyzet, de valahogy most minden másnak hatott. Ahogy hallgatta a szúnyogok dünnyögését és a Garadna csobogását lelkében úrrá lett valami euforikus nyugalom, nem érzett izgalmat, nem érzett zavart, egyedül szenvedély lobogott az ereiben.
Nem számolta hányszor húzta meg az üveget egyedül arra lett figyelmes, hogy elmerülten beszélgetett valamiről Hangával. Hallotta, hogy Andor és Tekla már régen a tóban fürödtek, de semmi se bírta elvonni a figyelmét a mellette fekvő lányról.
– Mondtam már, hogy találtam egy naplót? – Hanga izgatottan fordult meg és hasra fekve meredt Sebesre. A fiú megrázta a fejét és figyelte a lányt, aki hevesen harapott az ajkaiba és látszólag teljesen elmerült az emlékeiben. De mintha afféle különös dolog történt volna. Az eddigi idillikus nyugalmat élesen váltotta fel valami kellemetlen. Érezte, mélyen a mellkasában. Mintha még a gyomra is felfordult volna. Sebes először azt hitte csak ő érezte meg ezt a hirtelen váltást, de a lány arcára lesve megbizonyosodott az ellenkezőjéről. Hanga értetlenül ráncolta össze a homlokát, telt alsó ajkába harapott és lustán hordozta végig tekintetét a rémisztően homályló erdőn. A változás talán nem is tűnt annyira feltűnőnek, mintha csak a madarak halkultak volna el és éneküket a fák ódája váltotta volna fel. A fiú hallotta, hogyan csempészte a dallamot a füleibe a szellő. Zúgott benne. Mégis mi történhetett? Arcán kételyek tükröződtek, kíváncsian kapkodta a fejét körbe, de nem látott semmit se. És ez megrémisztette.
Hanga tekintete elhomályosodott, mintha megint látta volna azt a két kisgyermeket az erdőben motoszkálni, de mielőtt még véglegesen elmerülhetett volna ebben a valamiben, meghallotta Andort.
A fiú teste egy zsákhoz hasonlóan puffant a földre. Hanga ijedten pattant fel a földről és vergődő alakra pillantott, hirtelen mindent elfelejtett, amit az elsősegélyről tanult és csak tátott szájjal meredt a sápadtan homályló arcra. Homloka verejtékezett, míg a mellkasán csillámló Dávid-csillag könnyezve dédelgette a fiú reszkető bőrét.
– Mi történt? – Hanga egy pillanat alatt engedte el a kellemes részegséget és letérdelve Andor mellé, ujjaival megérintette a bőrét, de sikkantva kapta el. Egyenes égett! – Szent ég! Hiszen forró!
– Nem tudom, egy pillanat alatt történt minden! – sikoltotta kétségbeesetten Tekla. – A mellkasához kapott! Azt mondta fáj neki és-és valami Magdáról hablatyolt! – Rémülten kapkodta a fejét. Könnyezve térdelt a fűszálak közé és engedte, hogy a hűs cseppek valamelyest lehűtsék a fiú égő bőrét. Ő sem bírt hozzányúlni. – Mit tegyünk? Még életemben nem történt velünk ilyen!
– Allergiás roham? Allergiás valamire? Van valami betegsége? – Sebes tehetetlenül figyelte a sápadt fiút, miközben a telefonjáért kotorászott, de az érzés tovaillant.
Hirtelen tört elő belőlük a lélegzet és Andor tengerkék szemei felpattantak. Köhögve fordult ki az érintésekből és hevesen vezette ujjait a hajába. Érezte a mellkasára égett érintést. Mintha a szívét akarták volna kitépni a helyéről és eközben élve meg akarták volna nyúzni. Szakadozva szívta magába a levegőt és a hátára gördülve lihegve próbálta rendezni a lélegzetvételeit, de hiába. A fájdalom elmúlt és az emléke is halványodni kezdett, de nem bírta elkergetni azt a vad és fojtogató érzést, ami ott motoszkált körülötte. Csak egy pillanatra vezette oldalra a tekintetét és ki is szúrt egy sárga foltokkal telehímzett gyíkot. Jégkék szemei beleolvadtak Andoréba, de mire pislantott a kétéltűnek nyoma veszett.
– Jól vagyok! – nyögte ki sápadtan. Magába szívta a hűs levegőt. – Jól vagyok!
– Jól vagy? Egyenesen égett a bőröd! – Tekla gyengéden simította ujjait a szalmaszőke fürtökbe, szíve még mindig őrülten vágtázott és az aggodalma egyszerűen kikészítettet az idegrendszerét. – Mégis mi a fene volt ez? Ki az a Magda? Valami csaj? Ez egy ilyen pánik roham? Megbántott? – hadarta dühösen, de egy érintés kiszakította a gondolataiból.
– Állj le, adj neki egy kis levegőt! – Sebes erőteljes hangja megfagyasztotta a mozdulatait, de a dühe erősebbnek bizonyult. Vérben forgó tekintettel fordult meg a tengelye körül és mélyen elmerült az ismerősnek tűnő jegeskék tekintetben.
– Majdnem meghalt! És ezek után nyugodjak meg? Most csak szórakozol velem?
– Azzal, hogy a kérdéseiddel faggatod, nem lesz jobb! Hozz inkább vizet! – Kikerülte Teklát, szemeivel Hanga kétségbeesett tekintetét kereste. A lány továbbra is Andor mellett ült, ujjaival monoton köröket rítt le fedetlen karján, de szemeit nem bírta levenni a mellkasán zokogó csillagról. Megbabonázta. – Minden okés?
Hanga lomhán kapta fel a fejét, szemüvege továbbra is az orrán csüngött. Sebes letérdelt elé, először nem is értette miért, de megigazította a szemüveg keretét, hiszen látta, hogy kissé félre volt csúszva. Ujjai viszont a lány bőrén ragadtak és még az sem bírta kiszakítani a pillanatból, hogy Andor továbbra is mellettük hevert.
Újból megszállta valami szenvedély. Elvarázsolta a környezet, a félhomály, a csobogó patak, a zúgó tücskök éneke. És a Hanga!
– Persze! – Egy megértő mosollyal húzódott el a fiú izzó érintése elől és szemeit visszavezette Andorra. Mellkasában még érezte a dühítően rémisztő érzést, ami alig néhány perce még szétszaggatta belülről. A részegsége oda, és akár mennyire is próbálkozott sehogy sem tudta elfeledni, hogy Andor bőre egyenesen forrt. Megrémisztette a környezet, megrémisztette, hogy nem tudta mi folyik körülötte. Mintha egy zubogó folyóba esett volna, ahonnan semmi esélye se volt kijutnia, csak hagyta, hogy a hullámok magával rángassák. Most is ezt érezte.
Amióta itt volt folyton valami galibába bonyolódott és nem volt elég, hogy már egyenesen hallucinált, de még a bokáját is megrándította. A gyökerek, tisztán élt az emlékezetében, hogy csodálatos módon, a gyökerek a csuklója köré fonódva óvták meg az erős eséstől, érezte, hogy lombok megnyíltak felette. De mindezekre nem volt értelmes magyarázat. Megbomlott az elméd?
De a Napló valahogyan felkeltette az érdeklődését. Valahogy már az első sorok magával ragadták. Lehetséges lenne talán, hogy nem ő az egyetlen áldozat? Újból a kezében akarta tartani a Naplót, de nem mert megmozdulni.
Szemei lassan kúsztak Andor fedetlen mellkasára, a fiú még mindig kapkodta a levegőt, de égszínkék szemei, elmélyülten figyelték Hanga arcát. A lány nem rémült meg, egy apró mosolyra húzta a száját és ujjaival megérintette a fiú felduzzadt ajkait. Andor aurája árasztotta magából a tisztaság, a naivitás és az ártatlanság egyvelegét. Gyönyörű volt.
Szőke fürtök borultak a fűszálak közé, belegabalyodtak. A légzése lassan normalizálódott a lány érintése alatt. Lüktetett a bőre. Andor lehunyta a szemeit és megpróbált semmire se gondolni. Olyanná akart válni, mint a sötétség. Nem lehetett megragadni, nem lehetett definiálni, ott volt, körülölelt bennünket, de nem ismertük igazán.
Már nem égett a mellkasa, már nem hallotta visszhangzani a fülében Kolompár Magda szikkadt hangját. Elmerült a tücskök énekébe.
Eközben Tekla sietősen kereste elő a vizes palackját. Amint megtalálta arcára egy mosoly szökött, de visszatérve a társasághoz, a szíve szilánkosra fagyott. Míg Sebes kissé távolabb meredt a szurkos rengetegre, addig Hanga Andor mellett térdelve simogatta a fiú forró bőrét. Fájdalom szántotta fel, még érezte az ereiben csordogáló alkoholt, most mégis eltűnt a testéből a felduzzadó harag és csupán vad csalódottság vetült ki rá. A vizes palackkal lassan indult meg feléjük, szemeit nem bírta leszaggatni Andorról.
Annyi évig csak az enyém volt, és most minden kiszökött az ujjaim közül! Pontosan úgy, ahogy a homokszemcsék a víz érintésére.
Hanga lomhán emelte rá a szemeit, fáradtan húzódott odébb és egy apró mosollyal engedte át a helyére. Azonnal térdre vetette magát és ujjaival beleolvadt a szőke tincsek rengetegébe. Ajkaira egy apró mosoly szökött, amint észrevette, hogy Andor egyenesen belesimult az érintésébe.
– Kérsz egy kis vizet? – Tekla hangja szokatlanul halk volt és gyengéd. A fiú szemei feltárultak, óvatosan bólintott és megtartva az egyensúlyát, ülőhelyzetbe tornázta magát. Mohón kortyolt a hűs ásványvízből.
– Kösz.
– Mi volt ez az egész? – nem bírta türtőztetni magát. Felszántotta a gondolatait Magda neve és akárhányszor villant fel benne, öntudatlanul társította egy gyönyörű lány képéhez. Bíztatásként akarta megérinteni Andor ujjait, de a fiú öntudatlanul rántotta el őket és fáradtan elterült a harmattól nedves fűszálak között. Magda miatt ennyire elutasító? – Miért nem mondod el?
– Istenem Tekla, nem látod, hogy most kellemetlen érzés visszagondolnia? – Sebes dühösen rántotta meg a lány vállát, de arra nem számított, hogy Tekla teljes erőből arcon üti. Szikráztak azok a zöld szemek, és a fiú azonnal kiszúrta a szemzugokban megbúvó könnycseppeket. Mindent elárultak róla.
– Mégis ki vagy te, hogy megmondd mit tegyek? Ismerem Andort! Tudom, mit kell csinálnom...
– Tekla elég! Csak most az egyszer maradj egy kicsit csendben! – Andor sopánkodva terült el újból a fűszálak között és megpróbált őszintén nem visszagondolni az eseményekre. Pánikolt. Félt ettől az érzéstől, félt megnyílni Tekla előtt. Egyenesen rettegett attól, hogyha szóba hozza ezt az egészet, valaki megbosszulja azt, hogy eljárt a szája. Mert valaki figyelte őt. Éreztem.
Tekla hisztérikusan fonta össze maga előtt a karjait, ajkait hevesen összeszorítva pillantott el Andorról. Egyenesen a szívébe vájta magát a hangja! Ez nem Andor volt! Az a fiú sose beszélt volna így velem!
– Fájdalmai vannak – Hanga halkan súgta mindezt, hogy egy szót se hallhasson meg a fiú. Tekla fáradtan húzta össze a szemöldökét. Borzasztóan fájt neki így látnia a barátját. Segíteni akart neki, de minden egyes szavával csak elriasztotta őt. –, hagyjuk egy kicsit.
– Aggódom miatta!
– Mindannyian aggódunk! Pont ezért... most mi nem számítunk! Andor a legfontosabb, ha csendre és nyugalomra van szüksége, akkor adjuk meg neki!
Teklának fájt, hogy körülötte mindannyian jobban tudták, hogy mit kell csinálnia, fájt, hogy mindannyian jobban ismerték nála Andort. Csüggedten heveredett le a fűszálak közé, arcát a tenyereibe temetve engedte, hogy a feszültség könnyei gejzírként törjenek elő belőle.
Hanga nem hanyatlott le Tekla mellé, pedig legszívesebben ő is kiadta volna a lelkében tobzódó félelmet, de ehelyett óvatosan kisétált a nyekergő mólóra és hagyta, hogy mezítelen talpa belemerüljön a hűs habokba. Hallotta maga mögött az elnehezülő lépteket, sejtette, hogy ki keveredhetett mellé, de addig rá se emelte a szemeit, míg meg nem érezte testének forró melegét a sajátja mellett.
Egy méter volt közöttük, Hanga mégis zavartan húzta összébb magát. Nem akart Sebesre koncentrálni, de ez túlságosan megterhelőnek bizonyult, végül hagyta, hogy kimerülten fussanak vissza szemei a fiú erőteljes sziluettjére.
Egyikőjük se szólalt meg, mindannyian a csendbe burkolóztak.
Sebes érezte magán a lány pillantását, de nem viszonozta. Lustán nyúlt le a hűs habokhoz, maga mögött még hallotta Tekla szipogását.
– Nem akarod megvigasztalni?
– Néha jobb egyedül hagyni az embereket. Tudod... ő kicsit más lány. Fontos neki Andor, olyan mértékben, amit, ha akarnék se tudnék megérteni, így meg sem próbálom. Csak mérges lenne rám, mert nem bírom megérteni. – Ujjaival eltorlaszolta az utat a hangya elől. De a kis rovar semmi pénzért nem kúszott volna fel az ujjaira. Csak kikerülte. – Jót fog tenni neki, ha most rendesen kisírja magát.
– Annyira különböztök.
Hanga alig halhatóan felnevetett.
– Mindenki így gondolja, de amúgy nem annyira. Csak mást mutatunk a külvilágnak, ő máshogy ruházta fel önmagát, míg én is máshogy.
– Így gondolod?
– Tudom, hogy így van. – Hanga eltökélten meredt vissza Sebesre. – Talán máshogy látod? Művész szemeid kiszúrják az ilyet, mi?
– Egyikőtöket sem ismerem igazán, de amit eddig tapasztaltam belőletek, valahogy ellentétei vagytok egymásnak, tudod: ég és föld, tűz és víz. Két külön pólus. – a szavak csak úgy kiszöktek belőle, de a lány arcára tekintve nem bánta meg őket. – Te sokkal érettebbnek tűnsz, ő pedig... mint egy lázadó gyermek.
– Érettebb? Per pillanat a valóság elől menekültem ide, mivel minden osztálytársammal ellentétben én még az utolsó pillanatban sem tudtam mit akarok kezdeni a saját életemmel. És én lennék érett? Inkább csak még gyerekesebb mivel én csak próbálok érettnek tűnni, miközben még mindig egy elveszett gyerek vagyok ebben a hülye erdőben! Ő legalább önmaga, ő legalább tudja mit akar! Ezt nevezem én érettségnek, nem pedig ezt az esztelen tudatlanságot, ami körülvesz minden egyes nap! – Hanga dühösen fakadt ki, egyrészt mert Sebes Teklát ócsárolta, másrészt pedig, mert ténylegesen így gondolta. Elveszett volt.
Lesütötte a szemeit, már egészen megbánta, hogy ennyit elárult magáról. Ő nem volt ilyen. Tipikusan otthon ülő típus volt, aki egy könyvbe temetkezve építette fel magának az életét, persze mindezt csak a képzeletében. Ezek a rögeszmék tették őt Hangává, de amióta ideköltözött, hirtelen már azt se érezte, hogy ő Hanga volna-e. Ha magamat sem gondolom valóságosnak, mi vagyok én? Ki vagyok én?
Elkeseredetten sóhajtott fel. Totálisan el volt veszve, nem értette mire való az élete, azt sem értette mit keresett itt, ha még önmagát is elvesztette útközben. Hogy engedhette meg, hogy mindez megtörténjen? Egyáltalán normális-e az, hogy ennyire ragaszkodjunk a megszokotthoz? Tényleg ezek volnánk?
Félszemmel meredt csak a fiúra, de megrémisztették a saját érzelmei. Nem ismerte lényének ezt a részét, ezt az egészen ösztönös, vad elemét az énjének. Norbival valahogy sosem érzett ilyet, hiszen azt a fiút egészen szerette is! Tetszett neki a mosolya, hogy mindig kedves volt és jókedvű. Valahogy mégis, ez a mélyről jövő vonzódás kimaradt röpke kapcsolatukból.
– Te sose érezted azt, hogy nem tudod mit akarsz kezdeni az életeddel? – Hanga hangja halk volt, akár a Garadna éjszakai csobogása.
Sebes először megcsóválta a fejét, hátradőlt, a kezeire támaszkodva figyelte a sötét égbolton csüngő megannyi csillagot. Mutatóujjával csak egy pillanatra érintette meg az ajkait, majd el is kapta onnan őket.
– Én tudtam, de a környezetem nem akarta elfogadni. A bátyám pedig egyenesen kinevetett mindazért, amit szerettem csinálni – sóhajtva engedett el egy halvány nevetést, de mindketten érezték, hogy a fájdalom tette savanyúvá ezt a hangot. – Apám tehetségtelennek tart, anya elfogadja, de ő is egy hóbortnak gondolja! Pedig a fotózásból meg lehet élni! De nem értik meg... egyszerűen nem fér a fejükbe, hogy egy Karnovszky mégis hogyan veheti a fejébe azt, hogy fotózást választja! Művészet, mégis mi az a tudományokhoz képest?
– Művészet nélkül talán mind állatok lennénk még a mai napig! – Hanga halkan tette hozzá, még korábban hallotta ezt a mondatot valamelyik filmben és rögtön megragadta a figyelmét.
Sebes savanyú mosolyra görbítette az ajkait, de azért hálás volt a lánynak. Visszapillantott a válla fölött, már látta, hogy Andor Tekla mellett készülődött, de ő nem akarta elhagyni ezt.
– Haza vigyünk? Vagy maradtok még? – Tekla léptei dobogtak a mólón, arca már nem tűnt annyira megviseltnek, a könnyek nyoma sem száradt fehér bőrére. Beletúrt rövid fürtjeibe, majd egy puszit hagyva Hanga arcán megfordult. – Hát akkor sziasztok!
Ennyivel ott hagyták őket. Hanga megpusztult a gondolattól, hogy kettesben maradt Sebessel az éjszaka közepén egy hatalmas erdő mélyében, de valahogy nem érzett félelmet, csak vad szenvedélyt. Úgy érezte, hogy az eddig képzeletében burjánzó mesék végre-valahára valósággá válnak. Mégsem mozdult. Lábait ütemesen lóbálta, szemeivel a Hámori-tó varázslatosan kék színekben pompázó tükrét kémlelte és azon agyalt, vajon min járhatott Sebes elméje.
Sebes elmosolyodott, mikor a lány elmélyült arcára esett a tekintete. Kellemesen érezte magát mellette és már egy ideje nem érzett ilyen mély, és zavartalan nyugalmat. Hanga vörös fürtjei az arca előtt kókadoztak, míg szeplős orrán ott csücsült barna keretes szemüvege.
Nem maradtak túlságosan sokáig. Alig egy óra múlva elhagyták a sötét mólót és csendesen keltek át az erdőn. Meggondoltan a Garadna partja mentén haladtak, ami egészen Tölgyeskert határáig elért. Amint talpuk betonútra tért az egész este idillikus környezete semmivé foszlott, körül vette őket a valóság. Az egész éjszaka álomszerűnek hatott. Az édes ízű bor ugyan még az ajkukon égett, és a hűs tó vize még simogatta a talpukat, ám az emlékeik egészen elhomályosodtak. Mintha végül tényleg kiléptek volna a részegség andalító karmai közül és a valóságban lépkedve indultak meg a saját otthonuk felé.
kedveseim!
van egy új történetem: Napsárga kísértet - A nap, amikor megismertelek címen, ha valaki olvasna tőlem valamit nyugodtan kukkantson be oda is! :)