Nem értem miért jó ez neki. Tudom hogy semmit se számítok neki, ezzel is biztos kipipálta azt amit sejtet. Máshogy nem igazán tudta volna belőlem kiszedni.
Az ember akkor vágdossa magát ha figyelmet akar, szeretetet, szomorú, szerelmes, más... Igazából az ember azért választja ezt az utat mert számára akkor ez a legjobb döntés akkor. Vagyis ezt hiszi. Nem tud megoldást találni a gondjaira ilyenkor a penge a kiút. Örülök hogy ennyit is meg bírok csinálni, hiszen valaki képes magát a mélybe vetni ahonnan nincs vissza út. Igaz nem szeretem az életem de el dobni se akarom. Akkor többé nem látnám Derekert. Bár igazából lehet így se fogom hiszen rá jött hogy más vagyok.
A vécére érve rögtön a mosdó felé hajlok ki adom a mai ételem egy kevés kiss vérrel de nem igazán aggódom máskor is volt már hogy ez történt. Vissza indulok a kórterembe remélem már nincs itt. És végre most az egyszer igazam lett elment. Próbálok egy keveset pihenni délután MR - re kell mennem. Nem igazán tudom miért, hiszen a hangról nem beszéltem. Úgyhogy le fekszem az ágyra és figyelem a plafont, nem tudom pontosan mennyi idő telt el de Scott apa és egy nővér jönnek be vagyis itt az idő...
Oda érve kicsit kezdek aggódni, nem szeretem a hangos zajokat. Apa át megy oda ahol látni fogják az eredményt. Scott oda jön hozzám.
-Ne aggódj nem lesz semmi baj. - mondja majd egy biztató mosolyt küld felém.
-Tudod mit keresnek igaz? - Azt ami anyánál volt. Ebben a korban gyakori..-mondom szomorú mosollyal.
Majd érzem ahogy Scott erősen át ölel, viszonzom. Lassan el kell válnunk. Majd ki megy a váróba. Én pedig el fekszem az ágyon ".
-Kérsz füldugót? Hangos. - kérdezi a nővér.
-Nem köszönöm. - mondom, lehet kellet volna kérni de nem bírom. Inkább a zajok.
Lassan be tolnak és el kezdődik. Az elején még úgy ahogy bírom de egyre hangosabb, nem bírom. Be csukom a szememet. Amikor újra ki nyílik megint nem én irányítók. Azt hittem eltűnt...
-Sajnálom. - mondja az orvos és a monitorra mutat.