1 év múlva
Sok minden történt, azóta a tábor óta, és szeretném azzal kezdeni ami a legfontosabb. A legfontosabb márpedig az, hogy beláttam az érzéseimet, amiken nem tudtam változtatni, se megállítani. És az se segített, hogy Tobio és a többiek csak hajszoltak, hogy márpedig érzek valamit Tetsu iránt, ami nem barátság. És ez addig ment, míg magamnak is be nem vallottam, hogy tényleg szeretem őt. És ehhez az kellett, hogy csalódjak Atsumuban.
Tetsuval randizgatni kezdtünk, végül Augusztus 15.-én jöttünk össze. A nap, amikor összejöttünk, életem legboldogabb napja. És ez az érzés teljesen más, mint ami Atsumuval volt régen. Érzem, hogy Tetsu tényleg teljes szívéből szeret, és vigyáz is rám. És emellett a baráti viszonyunk is megmaradt, aminek felettébb örülök. Apropó öröm. Amikor Koutaro megtudta, hogy összejöttünk, majdnem könnyeket fakasztott, annyira örült nekünk. És nem csak ő volt így ezzel. A csapat is, és Tobio is. A csapattal azóta csak jobban kijövök és Tobio is nagyobb szerepet játszik az életemben. Olyan lett számomra, mint egy kisebb testvér, és nagyon fontos számomra.
Tetsuék és Koutaroék is részt vettek a Nemzetin, ahol a mi csapatunk is ott volt. Ám végül a Nemzetit akkor az Itachiyama nyerte meg, nem pedig mi. Szomorúak voltunk, de Sakusa-sanék iszonyatosan tehetségesek voltak.
Miután véget ért az év, a harmadéveseink elballagtak, és egyetemekre mentek. Így történt, hogy Tetsu és Koutaro ide jöttek egyetemre, Miyagiba.
Mikor a mi ballagásunk következett, nehéz volt a búcsú, de minden jó véget ér egyszer. Tanakaval és Noyaval egy egyetemre mentünk. Oda, ahova Tetsuék is.
És ott van Ő. Ott van Atsumu. A fiú nem adta fel. Közel 2 héten keresztül próbálkozott, írt nekem, kért bocsánatot, míg nem meg nem értette, hogy nem akarok tőle semmit már. Nem szívesen tettem ezt vele, de számomra már nem tudott semmit se jelenteni. Bántott engem. Érzelmileg teljesen szétszedett, és hazudott a barátaimnak is. És ezt nem tudtam megbocsájtani neki. Volt egy múltunk. Egy olyan múltunk, mely mind a kettőnknek fájdalmas volt, de véget kellett, hogy érjen. Egykor kötődtünk a másikhoz, de ma már nem vagyunk többek szimpla idegeneknél. Én azóta megtanultam másképp látni a dolgokat. Jobban odafigyelni másra, és jobb döntéseket hozni. És nem vagyok egyedül. Vannak mellettem emberek, akik segítenek nekem ebben. Olyan emberek, akik nélkül nem lennék most ott, ahol vagyok. Igaz barátok, akik felejthetetlenné teszik az emberek életét. Atsumu nem rossz ember, csupán rossz döntéseket hozott sokszor. És ezért alakultak úgy a dolgok, hogy megtaláltam a másik felem. Megtaláltam magamnak Tetsut. És az Atsumuval való dolgok már nem számítanak, hiába voltam boldog vele sokszor. Nem számítanak, hiszen ő már csak egy valaki, akit én valaha ismertem...
___________________
És véget ért a könyvem. ^^
Nem lett világ megváltó könyve, de én nagyon szerettem írni.
Pár dolog a könyvvel kapcsolatban. Hiába alakult így a történet, én iszonyatosan szeretem Atsumut. Kicsit nagyon szerelmes lettem belé, szóval nem azért írtam így ezt a könyvet, mert nem szeretem, csak már nagyon régóta bennem volt ez az ötlet, és megakartam írni. Valamint eredetileg úgy lett volna, hoyg Reader megbocsájt neki, és együtt lesznek. De végül így láttam jónak mindent.
A másik, hogy nem tudom, hogy ki nyerte igazából a Nemzetit, csak kellett egy csapat, aki megnyeri itt a történetben. Nem is akarom tudni, szóval ne írjátok le kommentbe, kérlek szépen. A saját szememmel akarom látni az animében majd.
Végezetül pedig nagyon szépen köszönöm a kommenteket, a vote-okat, és az olvasást! Köszönöm, hogy itt voltatok velem, találkozunk a többi könyvemben, legyen csodás reggeletek/napotok/estétek! ❤️❤️