Somebody that I used to Know |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

fourteen

Másnap reggel arra ébredtem, hogy ráz a hideg, és hiába keresem a takarómat, nem találom. Forgolódni kezdtem, és éreztem, hogy a lábam beleakadt egy másik lábba, ami nem az enyém. Álmosan ültem fel, majd néztem magam mellé. Tetsu ott feküdt, teljesen ellopva tőlem a takarót, míg Koutaro a másik ágyon aludt mélyen. Tegnap este bealudtunk volna? A telefonom segítségével megnéztem az időt, ami 07:07-et mutatott.

  Miközben álmosan nézelődtem, kopogtak az ajtón, és pár másodperc múlva Tobio dugta be a fejét.

  - Jó reggelt - köszönt halkan.

  - Hallo - integettem neki.

  - Hát ők? - nézett a két fiúra.

Koutaro úgy feküdt, hogy a takaró félig lent volt, ahogy a feje is az ágyról, Tetsu pedig maga alá gyűrte a takarót, és azt ölelgette, mint egy plüss macit.

  - Nem csoda, hogy egész este fáztam - sóhajtottam halkan.

  - Keltsük fel őket - szólt Tobio, majd Koutarohoz lépett - Bokuto-san - kezdte el böködni a fiú tarkóját, mire ő csak motyogott valamit, majd aludt tovább.

  - Tetsu - kezdtem el kedvesen simogatni az arcát, miközben halkan beszéltem hozzá.

Tetsu mozgatni kezdte az ajkát, majd felemelte az egyik kezét, és visszasimogatott. 

  - Jézusom - nevettem el magam halkan.

  - Minek keltesz fel? - motyogta halkan.

  - Reggeli idő van.

   - Mennyi az idő? - nyomta a fejét a párnába.

  - 07:10 - válaszoltam.

  - Jézusom, és te ilyenkor kelsz? - hőbörgött, majd jobban maga alá szorította a takarót.

  - [Név], Bokuto-sant biztost keltsem fel? A lába miatt lehet jobb lenne, ha pihenne.

  - Ez igaz. Mindegy, hagyd, had aludjon. Majd szólok Akaashinak, hogy itt pihenget.

  - Ez nem ér - nézett fel rám Tetsu álmos fejjel - Nekem is vannak ám fájdalmaim.

  - Oh, tényleg. És milyen? - fontam össze a karomat - Fejben?

  - Gonosz vagy, [Név] - vágott morcos arcot, majd visszafúrta a fejét a párnába.

  - Mennyire lenne baj, ha nem mennének reggelizni? - néztem Tobiora.

  - Inkább mennyire lenne vicces, ha a Fukurodani és a Nekoma csapatkapitánya itt heverészne, ahelyett, hogy a csapatukkal lennének - mosolygott a fiú.

  - Hagyjuk őket - sóhajtottam - Átöltözök és mehetünk. Reggeli után meg majd lefürdők.

Tobio bólintott, én pedig a fürdőbe siettem néhány ruhadarabbal, majd miután átöltöztem vele és Hinataval leindultunk enni.
  Az ebédlőbe érve beálltunk a sorba, ahol kiadták nekünk a rántottánkat és a teánkat, majd leültünk Sugahoz, Ennoshitahoz, Yamaguchihoz, Tsukishimahoz és Tanakahoz.

  - Jó reggelt - köszöntem, majd leültem - A többiek? Nem szoktunk ilyen kevesen lenni. 

  - Hol van Sawamura-san? - pislogott Tobio.

  - Noya-sant se látom - forgolódott Hinata.

  - Noya zselézi a haját, de majd jön - ásított Tanaka.

  - A többieket pedig Daichi szedi össze - szólt Suga.

  - Áh, értem - néztem a szürke hajú fiúra - Akkor jó étvágyat!